18.rész The End

Búcsú az élettől 

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani. /Müller Péter/ 

A lelkem a bánatban teljesem elmerült. Eljött az est, és itt vagyok egyedül. Ő már messze jár, én pedig várok a pillanatra mikor tér vissza, de tudom jól, hogy hiába várok, ő már soha többé nem mondja ki nevem, nem nevet vicceimen, nem fogja meg kezem és nem csókolja ajkam. Röhögve mentem tovább, éreztem az emberek tekintetét, éreztem szúró megjegyzéseiket, de nem érdekelt, most nem. Kezembe pezsgős üveg, mi minden egyes lépésem után ürült. Én pedig lassan kezdtem elveszíteni fejem, de tudjátok mi a vicces, az, hogy még így is rá gondolok, az arcára mi még akkor is mosolygott mikor utoljára lehelte ki leheletét. Sosem felejtem el azokat a gyönyörű szempárokat, azokat a gödröcskéket, mik akkor keletkeztek mikor mosolygott. Egy folyó tárul el előttem, oly gyönyörű, oly békés itt, már csak a hangulat lenne oly jó. A híd közepén megállva elmerültem a gyönyörű látványba, hajók cikáztak a vízen, min emberek tomboltak. A távolban pedig szebbnél szebb házak, villák fénye világította be az éj leplét. Elmentél és én itt maradtam a hídon állva hazug mosollyal, könnyben úszó szemekkel. Amikor könnyezek, akkor hangosan sírok és üvöltök. Kezembe lévő üveget magasba emeltem, és kiáltva a földre vágtam, száz darabra tört, mint az én szívem. Hangos üvöltözésbe kezdtem, közben szerelmem nevét kiáltva.
Mikor valahogy sikerült megnyugodtam leültem a hideg földre és kezembe vettem telefonom.
- Jongin...be-beszélhetnénk? A vonalban semmi hang sem jött, csak szuszogás, ami nem más volt mint zokogás. - Tudom, hogy-hogy gyűlölsz, de kérek...most az egyszer segíts, kérek.
"Az istenért ne bőgj már. Legalább te légy erős, én mindent feladtam, mindent. Olyan szánalmasnak érzem magam, hiszen...most éppen két férfi sír egymásnak a telefonban."
- Rohadtul nem vagy vicces, ugye tudod? Hallottam, ahogy egy kis időre felkacag. "Mond, mire kellek én neked?
- Haa, csak...ha bármi rosszat tennék, tégy ellene, hogy mindenki tudja miért tettem. Nem akarok szégyent hozni rá...annyira hiányzik, kérek...tedd meg ezt nekem. Vidd haza hamvait, és szórd szét a tengerbe, mit mindig is látni szeretett volna. " Ha nem ismernélek azt hinném, hogy te most búcsúzol tőlem. De nem igaz. Mond, hogy nem igaz?
- Aigoo, olyan szép ez a hej, de...olyan üres nélküle. "Hol vagy? Ha? Mond meg, hol vagy te örült?" Elmosolyogtam magam, majd telefonomat zsebembe vágtam. Egyedül szerettem volna lenni.

Másnap a tévében, újságokban és az interneten, mindenhol brutális mészárlásról lehetett olvasni. Tegnap este egy idegen férfi lemészárolt két férfit, de nem is akárhogy. Élve nyúzta meg őket, vérükkel pedig a falra írt egy mondatott. Amiben az állt: Vannak emberek kik ok nélkül gyilkolnak, viszont vannak olyanok is kik okkal teszik azt. Mindenhol erről a szövegről beszélnek, közben a rendőrök a gyilkost keresik. Én pedig magamban nevetek és sodrok az árral. A tükörbe bámulva jöttem rá arra, hogy milyen pocsékul is festek. De most egyáltalán nem érdekelt, kifizettem a szobát, majd fejemre csuklyát húztam, nem akartam, hogy bárki felismerjen. Újra a csodálatos híd közepén álltam, élvezve a szél lágy simogatását. Felálltam egy kis vasra, hogy jobban élvezhessem, de ha valaki véletlen meglökne biztos vagyok benne, hogy leesnék.
- Ohh, Sehun...most talán tudunk beszélgetni, lehet nem hallod, de el kell mondanom, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy élhettem, hiszen találkoztam egy gyönyörű nővel, soha sem hittem, hogy egyszer ilyen boldog leszek, miattad találkoztam vele, és miattad vesztettem el. Tényleg ennyire szeretnél élni? Hát megadom neked, de kérlek, akkor ne élj úgy mint eddig, ne bujkálj, szórakozz, hiszen olyan fiatal vagy még, az ember nem tudja meddig élhet. Ezért minden egyes apró dolgot ki kell élvezni ami megadódhat, légy szerelmes, amilyen én vagyok, de ne veszítsd őt szem elől, mert kitudja mit hozz a sors. Búcsúzni jöttem, remélem azért nem fogsz felejteni, mert én örökre emlékezni fogok. Beszédemet telefonom csörgése szakította megint félbe, nem néztem a kijelzőre, de már így is tudtam ki hív.
- Jongin, már vártam a hívásod. " Tudom, hogy te voltál az, igazam van? Miért tetted, miért lett belőled is gyilkos?"
- Már az voltam, nem ők voltak az egyetlen példáim, szóval nem nézted ki belőlem? " Nevetséges vagy, Haneul soha sem szerette volna, hogy miatta gyilkolj. Mellesleg hol vagy?"
- Egy szép helyen, élj boldogan, találj egy gyönyörű nőt kit szerethetsz, ég veled Jongin. Hallottam, hogy szólni szeretett volna, de addigra letettem és vízbe dobtam. Utoljára körbenéztem, mindenki olyan boldog. Felnéztem az égre, majd elmosolyogtam magam és a mélybe ugrottam. Várj rám szerelmem.

The End

17.rész

Búcsú 

Haneul Pov:

Szemünk nemcsak lát, de teremt is. Úgy működik, mint egy vetítőgép, vágyainkat, vétkeinket, rögeszméinket, elfojtott indulatainkat, de szerelmünket s eszményeinket is rávetítjük a külvilágra, s azt hisszük, hogy az olyan is. Mint ahogy én teszem, magam elé vetítem azt ki legjobban hiányzik életemből. Ő maga állt előttem, a nagy mosoly pedig arcára fagyott, nem hagy fel kínzásommal, tudja, nagyon jól tudja mennyire szeretem, ha így mosolyog rám. Meg akarom érinteni, megakarom ölelni, magamhoz akarom láncolni, de oly messze van tőlem, vajon egy idő után megelégszem a képzeletbeli énjével, vagy leszek olyan mohó és magam keresem fel, hogy újra érezzem érintését? Tűnj már el, miért kínzol folyamatosan, miért jelensz meg előttem, miért nem hagysz élni? Hiába parancsolok magamra, mert jól tudom, hogy testem mennyire vágyakozik érintésére. Kezem kinyújtom felé, még ha tudom is, hogy nem valódi, de akkor is érezni szeretném. Ahogy megérinthetném, eltűnik, mintha itt sem lett volna, köddé válik, én pedig tétlenül nézem, ahogy újra és újra magamra hagy.
- Annyira hiányzol. Kezem arcomhoz emeltem, így próbálva elnyomni feljövő zokogásom. Mások bolondnak nevezhetnek, lekiabálhatnak, megszidhatnak, hogy hogy vagyok képes egy ilyen embert szeretni, magam se tudom, de megtörtént, szerelmes vagyok egy nem valódi személyiségbe. De még így is magam mellet szeretném tudni.
- Már megint sírsz? Istenem mit tegyek veled, hogy végre felejts? Jongin felé fordultam, ki mind két karját kinyújtotta felém, akkor pedig végleg kitört belőlem a sírás, karjába zuhantam, majd szorosan átöleltem. Mellkasába fúrtam fejem, és hangosan zokogni kezdtem. - Nyugodtan sírj, ha jobb így neked, akkor felőlem minden nap sírj, én itt vagyok neked.
- O-oppa, sajnálom...na-nagyon jól tudom, mennyire nem szereted a bőgőmasinákat. Válaszként kezét fejemre helyezte, így nyugtatva.
- Igaz, sosem szerettem, ha sír egy lány, mert olyan lehangoló, azt hiszik, hogy ilyenkor a fiú megsajnálja és belé szeret, de tudod...én már rég szeretlek, és nem tudom elviselni, ha másik férfi miatt szenvedsz. De...legalább...ilyenkor...hasznomat tudod venni.

Jongin Pov:

Tudom, szánalmas vagyok, szánalmas, hogy még mindig nem léptem felé, de nem vagyok olyan férfi ki kihasználja egy nő sebzett szívét. Haneul pedig a legrosszabb napjait éli át, én nagyon jól tudom milyen az ha elkel válni attól a nőtől kit a legjobban szeretsz, és milyen az, ha nem viszonozza érzéseidet. Igazából sosem harcoltam egy női szívért sem, így volt akkor is mikor szerelmet vallottam Haneul-nak középiskolába. Nemet mondott én pedig bele törődtem, igaz másnap már nem szóltam hozzá, próbált közeledni felém, de én voltam olyan hülye és ellöktem. De mikor újra találkoztunk a kórházba, a szívem újra repeszteni kezdet. De mikor megtudtam, hogy miért is van bent megpróbáltam barátként közeledni felé, de ahogy újra feltártuk a múltunkat, újra szerelmes lettem belé. Egy lány, ki kétszer elnyerte a szívem.
- Unni, oppa...mit csináltok? A kislány hangjára szétrobbantunk, majd a ruhámat kezdtem el piszkálni zavartságomba.
- Semmit Min Ji, mi volt a suliban?
- Képzeld el, megkérdezte az egyik lány, hogy...hol vannak a szüleim, attól féltem ők is kicsúfolnak, de nem tették...sőt, az egyik lány a nagyszüleivel él. Annyira boldog voltam.
- Persze, nem mindenhol ugyan az a hagyomány. Itt nem számít, hogy kinek milyen a családja, ennyiből is jobb, nemde?
- Unni-unni, kimehetek Jongin oppa-val játszani?
- Ha igent mond, felőlem? A kislány nagy kerek szemekkel meredt rám, én pedig hogyan tudtam volna nemet mondani neki.
- Én benne vagyok, ha unni is jöhet. Mivel válaszként elnevette magát így magunkkal vittük, az út olyan volt számomra mintha a családommal lennék, Haneul a feleség, míg Min Ji a lányunk, egy ilyen családról álmodozok, és még persze sok-sok poronttyal bővítve. Gyerekes álmok, de bárcsak igazak lennének. Ahogy megérkeztünk a játszótérre Min Ji megragadta Haneul kezét és magával hurcolta, én pedig mosolyogva néztem végig, olyan jó őket együtt látni, ilyenkor Haneul felenged és nem gondol arra a szemétre. Gondolkodásomat a telefonom csörgése zavarta meg.
- Egy üzenet...ki ehet ez? Mikor megnyitottam, többször át kellet futnom a szöveget, mert nem akartam felfogni. Mentsd meg, bajban van, csak te tudod megmenteni, úton vagyok, de lehet nem érek oda, kérlek..mentsd meg. Megakarják ölni. Ölni? Kit? Nem igazán értettem, de ahogy felfogtam futni kezdtem Haneul felé, ki kérdően meredt rám. Kiabálni kezdtem, hogy azonnal bújjon el, de nem értette miért mondtam, így nevetve indult meg felém, de akkor a távolban egy férfi lépet ki a fák mögül, és egy pisztolyt tartott kezében, mire észbe kaptam a pisztoly elszólt. Haneul szemeibe könny gyűlt, ajka tátva maradt, arcomra vér tapadt, fehér ruhája pedig vörösbe burkolózót. Ledermedtem, lábam nem mozdult, Haneul pedig földre rogyott, elkiabáltam magam, majd futni kezdtem felé, letérdeltem és kezembe fogtam testét, élt, még élt.
- VALAKI-VALAKI HÍVJA A MENTŐKET!! Kérem...valaki segítsen. Hangosan zokogni kezdtem, de keze mi arcomhoz ért oly hideg volt.
- O...o..oppa, cs-csak utoljára...had-had lássam őt.
- Miért MIÉRT Ő? Miatta sérültél meg...itt fekszel a karjaimba-vérbe áztatva...miért ő jár még most is a fejedbe? MIÉRT?
- Sz...szeretem...nagyon...szeretem őt.

Seung Pov:

Egész úton mit a repülőn töltöttem Haneul járt a fejembe, nem hagyott nyugodni az a tény, hogy veszélyben van. Remélem Jongin-nak sikerül megvédeni, remélem semmi baja, mert ha igen Sehun-nak vége. Ahogy leszálltam a gépről üzenetet kaptam. Mikor elolvastam rohanni kezdtem. Haneul megsérült, és téged akar látni, hol vagy? Ahogy megérkeztem a kórházba nem törődtem a tömkeleggel, mindenkit arrébb löktem, az ajtót pedig feltéptem, a látvány örökre megmarad bennem. Haneul az ágyon feküdt, Jongin pedig mellette ült és fogta kezét, a gépek sípolása törték meg a csendet, Megindultam Haneul felé, de olyan nehezére eset mennem, a lábaim fel akarták magukat adni, de erősnek kell lennem, csak rám van szüksége. Jongin mikor meglátott felugrott és megragadta kabátom, de nem foglalkoztam vele, még így is Haneul arcát figyeltem.
- Miattad..miattad fekszik itt...mikor térsz észhez?
- ENGEDJ EL. Nem látod, hogy így is visszafogom magam, hogy megöljek valakit? Hagy magamra.
- Oké, légy rövid, nem adlak neki át, nem most. Ahogy magunkra maradtunk leültem Haneul mellé, majd kezembe fogtam kezét és csókot leheltem rá. Kinyitotta szemét és elmosolyogta magát.
- Nem hiszem el...megint képzelődőm?
- Nem, itt vagyok...itt vagyok szerelmem...itt vagyok.
- Ha, végre...tudod te...mennyire hiányoztál nekem? Kérlek...hadd érezzelek. Elmosolyogtam magam, majd csókot leheltem ajkaira, arcomat pedig könnyek melegítették fel. - Ne sírj...itt vagy, itt vagy velem. Erősen ragadtam meg kezét, mert féltem, hogy többet nem foghatom.
- Minden az én hibám, nem kellet volna együtt maradnunk, én voltam önző...hagytalak magam mellett, mikor veszélyben voltál.
- Nem, ahogy látod... nem te voltál rám veszély, Seung...én...mindent sajnálok.
- Miért, én nekem kell bocsánatot kérnem, sajnálok mindent amit elkövettem ellened, de...annyira szeretlek, hogy féltem, hogy elhagysz, mint ahogy azt régen is tették, nem bírtam volna elviselni, ha nem vagy velem. Kérlek légy erős, ígérem, megtalálom az elkövetőt és én magam nyúzom meg.
- Nem, nem vagy te gyilkos...te az én...szerelmem vagy.
- Mi? Mond ki még egyszer.
- Sze-szeretlek. Kezét arcom felé nyújtotta, de ahogy megérinthetett volna, keze élettelenül mellé zuhant, szemei pedig becsukódtak. De még utoljára mosolygót.

16.rész

Parancs 

Seung Pov:

Ahogy kinyitottam szemem, egyből becsuktam a fájdalom miatt, lassan valahogy felkeltem, majd elvonszoltam magam a tükör elé, még hogy nem tudok kiszabadulni. Azt hittem Sehun ennél sokkalta okosabb, építettet egy sötét pincét, de semmire sem ment vele, könnyedén kiszabadultam. Mikor megláttam önarcképemet elsápadtam, fel sem ismerhető az arcom, mintha nem is én lennék. Mind két szemem alatt sötétlila foltok ékeskednek, ajkam feldagadt, ruhám pedig sok helyen elszakadt. Pedig biztos vagyok benne, hogy drága anyagból készülhetett. A látványom láttán csak elmosolyogtam, egyáltalán nem így terveztem az estém, bulizni szerettem volna, és egy vagy több csajjal szerettem volna hazatérni, de e helyett jól péppé vertek, és ami a fontos, hogy hagytam, nem ütöttem vissza, és nem is védekeztem. Hiányzik Haneul, és a gondolat, hogy többé nem láthatom felemészt. Megpróbáltam elmenekülni gondolataim elől, de mind hiába...az alkohol sem segített, ahogy egy másik nő társasága sem. Mindenről ő jut eszembe, és nem tudok mit tenni ellene. Sehun most az egyszer kifogott rajtam, ő az egyedüli ki tudja merre van, hol jár pontosan, ezért sem tudok mit tenni, hiszen meg van kötve a kezem. Ha bármi rosszat teszek mi ártana Sehun-nak, képes lenne ártani Haneul-nak. Hogy lennék képes bármi rosszra, mikor tudom, hogy nincs biztonságban? Földre csúsztam, majd hátamat a hideg falnak nyomtam, térdem felhúztam min karomat pihentettem
Szerelmes szívem érte eped, a világon mindent megadnék neki. Éjjel-nappal arra várok, hogy egyszer vele legyek. Érzem, ahogy a forró könny égeti arcomat, érzem, ahogy lágyan simogat. Érzem, hogy néha itt van velem, de bárcsak örökké fogná a két kezem. Mi történt veled Seung, soha sem adtad fel a reményt, mindig erős voltál, soha sem sírtál, akkor mégis mi a frász bajod van?
- Annyira hiányzik, merre vagy?

Haneul Pov: (három nappal később)

Gyönyörű ország Euróba, és a hazám is, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom magam itt érezni. Minden olyan tökéletes, nem akartam újra városba költözni, így egy kisebb kis falut választottam, mi nincs messze a várostól. Itt mindenki olyan kedves, még csak segítséget sem kellett kérnem, maguk jöttek segíteni, és rengeteg étellel ékeskedtek számomra. Min Ji nagyon sok barátot szerzet magának már az első nap, és nagyon jó nézni, ahogy mosolyogva tér haza. Arról nem is beszélve, hogy a szomszédomba a kedves ismerősöm költözött, Jongin személyében. Sokan azt hiszik, egy pár vagyunk, pedig nem így van, még mindig nagyon sokat gondolok Sehunra. Vajon most hogy van, mit csinál, alszik rendesen, eszik rendesen? Ha egyszer beszélhetnék vele, ezeket a kérdéseket tenném fel neki. De vajon most melyikért aggódom is pontosan? Sehun, vagy Seung miatt, még én magam sem tudom, Sehun-nal kevesebb időt töltöttem, mint Seung-al, de Sehun sokkalta kedvesebb egyéniség, mégis Seung mosolyára gondolok folyton.
- Már megint rá gondolsz? Hang felé kaptam fejem, majd elmosolyogtam magam.
- Nem, miért hiszed azt, hogy folyton rá gondolok?
- Magam sem tudom, de kezdek féltékeny lenni, itt vagyok én, Jongin személyesen. Én nem vagyok jó?
- Ohh te, semmit sem változol. Keresnél inkább magadnak valakit. Addig sem kell elviselnem téged.
- Haa, most nagyon megbántottál, bevágom a hp-t, és nem érdekelsz. Jongin összefűzte mellkasa előtt két karját, majd elfordította fejét, és sértődve elindult a konyha felé. Megindultam utána, de ahogy megérintettem volna, hirtelen megfordult, ijedségembe majdnem hátraestem, de erős karja megtartott. Arca túlságosan is közel volt arcomhoz. - Meg akarlak...csókolni. De...tudom jól, hogy még mindig arra a senkiházira gondolsz, várok, mert én tudok várni. Egyenesbe állított, majd magamra hagyott. Néha nem tudok kiigazodni rajta, néha azt érzem komoly érzéseket táplál felém, néha pedig azt hiszem, hogy csak hülyéskedik.

Sehun Pov:

Az az örült, hogyan tudott kiszabadulni, magam sem értem, sokkalta erősebb mint azt hittem, pedig mindent megtettem, hogy bent tartsam, de most már semmi értelme. Az igaz, hogy semmi hülyeséget nem tett, de képes volt magát agyon veretni. Olyan jó érzés így felébredni, mindenem csupa seb, az egész testem sajog. Tényleg ennyire szereti Haneult? Soha sem volt az az engedékeny, ki csak úgy engedi, hogy jól megagyalják.
- Uram.
- Ohh, mond.
- A kisasszony talált magának házat, munkát, és ahogy azt látom nagyon jól érzi magát, nem hinném, hogy ezek után újra kapcsolatba kerülnének.
- Helyes, de...nem lehet nyugtunk míg él, igazam van?
- Parancsol? Magam is meglepődtem tetteimen, de Seung az ki miatt ilyen lettem, félek, reszketek, meg akarok szabadulni tőle, végleg. És csak ez az egy ötletem támadt, hogy végleg megsemlegesítsem. Ahhoz pedig...Haneul-nak meg kell halnia, kedvelem, kedves és őszinte lány, nem is tudom miért gondoltam ilyenekre, de meg kell tennem, a saját érdekembe.
- Öld meg...végleg...szabadulj meg a lánytól.
- De uram, ez gyilkosság, nem elég, hogy ilyen messze küldte, akkor öljem is meg?
- Igen, nem értetted? Öld...meg.
- Igenis uram. Ahogy magamra maradtam a tükör elé álltam, nem is ismerek magamra, mintha szerepet cseréltünk volna Seung-al. Félek visszaemlékezni a múltamra, azért is vagyok képes ilyen dolgokra, hogy megszabaduljak tőle. Vajon Seung, hogy fog reagálni a dolgokra? Áhh a fejem, sikerült három napig bent tartanom, úgy látszik megint szabadulni szeretne, hát hagyom, hiszen nem sokáig fog élni.
- Oho, Sehun maga engedett ki, de miért? Könnyedén adta magát, nem kellet sokat szenvednem.
- Uram, kiadtam a parancsot.
- Milyen parancsot? Megfordultam a komornyik felé, ki persze felismert, mert menekülőre fogta, de és sokkalta gyorsabb volt, így megragadtam ingét és a falnak nyomtam. - Ki vele.
- Sehun úrfi...maga kért meg, hogy...öljük meg a lányt. Lányt, milyen lányról beszél?
- Milyen....lányró...ügye nem? Ügye nem HANEUL? KI VELE...HALLOD? Kezem nyaka köré csavartam, és ahogy tudtam egyre erősebben fogtam, hallottam ahogy levegőért kapkod, de szemem előtt teljes vörös köd szállt, nem tudok gondolkodni. Az utolsó nyögések hagyták el ajkát, majd földre rogyott az élettelen teste. - Ha meg hal mire odaérek, neked is véged, Oh Se Hun.

15.rész

Levél

Haneul Pov:

Mindig van egy pont, ahol az út kettéválik. Abban a hitben váltunk szét, hogy az útjaink egyszer újra összefutnak. Ahogy távolodunk az úton, a másik egyre kisebbnek tűnik. Valójában sohasem mondtunk egymásnak búcsút. Mindig ott marad valami, egy pillanat, ami még visszajöhet. Megérkezhet újra, bekopoghat akár kérdés nélkül. Ugyanis az élet tartogat meglepetéseket. Az, aki még tegnap nem volt az életed része, ma már az, a másik, aki meg rég elveszett, bármikor előkerülhet. Vannak szálak, amikről azt hiszed, már lezárultak, közben meg nem.

Arcomat kezembe temettem, majd ahogy tudtam elkiabáltam magam, tudom jól, hogy mások furcsának tartanak, de most ez a legjobb módja, hogy mindent kiadjak magamból. Mert ha magamban tartom érzem, hogy lassan megfogok örülni. Megállítottam a sofőrt, kedvem támadt sétálni. Egymagam-indultam meg, nem érzékeltem a külvilágot, teljesen magamba fordultam. Az emberek nevetgélve haladtak el mellettem, vannak kik családjukkal, kik párjukkal haladtak előre. Az autók hangos moraja minden kellemes hangot elnyomott. Csak én voltam az egyedüli ember, kinek fogalma sem volt az élet rejtelmeiről. Éreztem, hogy végleg tönkrementem, ezek után az életem siralmas lesz, nagyon jól tudom. Egymagam fogok meghalni, egymagam fogom a sírba vinni titkomat, fájdalmamat, bánatomat. Nincs senki aki ezek után rám nézne, megpróbálhatom eltitkolni, de félek, félek egy újabb kapcsolatot kialakítani. A hídhoz érve, megálltam egy pillanatra, hogy szemügyre vegyem hazám. Utoljára merülök el szépségében, bájában, fogalmam sincs mikor térhetek vissza. De már most hiányzik, tudom jól, hogy semmi jó nem történ velem itt, de mégis a szülőhazám. Édesanyám, édesapám itt nyugszik, még ha édesapámat nem is ismerem, anyám emléke még mindig nagyon friss és meleg. Nagyon hiányzik, nála jobb anyát senki sem kívánhatott volna. De pont őt vette el isten, ki soha semmi rosszat sem tett. Éreztem, hogy könnyeim újra utat törtek, és most nem tudtam megállítani. Egymagam vagyok ebben a romlott világban, soha sem panaszkodtam, de most már betelt a pohár, egész életembe kedves és őszinte voltam, elnéztem mikor csúfoltak, nevettek rajtam, leköptek, feltudtam állni, de most már nem vagyok olyan erős. Talán soha sem kellett volna elmennem abba a házba, ha nem mentem volna, most milyen életem lenne? Még mindig egymagam küzdenék a megélhetésért? Olyan szánalmasnak érzem magam, nincs kire támaszkodjak, nincs kinek elmondjam fájdalmamat. A híd széléhez álltam, mind két kezemmel megragadtam a korlátot, előredőltem, majd hangos kiáltásba kezdtem. Mindent kiadtam magamból, az elmúlt történteket, fájdalmakat, érzelmeket, kínokat. Mikor teljesen kiadtam magamból mindent, összecsúsztam és földre rogytam, majd hangos sírásba kezdtem. Hallottam az emberek susmogását, kuncogását, éreztem, ahogy végignéznek rajtam, majd mentek tovább, mintha misem történt volna.

Másnap reggel, korán keltem, összepakoltam a ruháimat, mit magammal szeretnék vinni, a húgom békésen aludt, míg én csendben pakolásztam. Az alvó arcát látva elmosolyogtam magam, olyan békés, olyan gyönyörű gyermek, soha semmi jelét nem mutatta, hogy bántaná valami, soha sem volt önző, semmit sem kért tőlem szülinapjára, sem ünnepekre. Kezemmel végigsimítottam arcán, mire hangos nyújtózkodásba kezdet. Letöröltem könnyeit, mi fáradság miatt bújt elő.
Mikor felismert karomba ugrott, mintha nem is aludt volna, szorosan átöleltem, majd puszit nyomtam arcára.
- Hiányozott unni? Durcásan bólogatni kezdett, majd nagy cuppanós puszit adott arcomra. Elnevettem magam, majd gyömöszölni kezdtük egymást, annyira szeretem hallgatni ahogy életvidáman felnevet. Mikor mind ketten kifulladtunk elmeséltem neki a történetemet, persze mind hazugság volt, de hogyan mondhatnám el neki az igazságot, hiszen még gyermek. Ahogy felhoztam a költözést egyáltalán nem visszakozott, sőt, nagyon feldobta a hír. Egymaga kezdet el pakolni, én pedig segítettem neki. Mikor végezünk megköszöntem a barátnőmnek, hogy vigyázott rá, majd elköszöntünk egymástól, mert innen az út egyenesen a reptér. Ahogy megérkeztünk egy férfi lépet elém, és átnyújtott két jegyet. Tudtam ki küldte, így nem mondtam semmit. Míg a gépre vártunk leültünk a várakozóba. - Elmondod unni-nak, miért nem mondtál nemet? Min Ji kérdésemre lehajtotta fejét, és mind két lábát lóbálni kezdte.
- Az igazság az, hogy...nem szerettem itt lakni...nem mondtam, de mindenki piszkált, hogy csak unni-val élek. Unni volt nekem anya és apa, ezért mindenki szekált az iskolába.
- Miért-miért nem mondta el? Miért engedted, hogy piszkáljanak? Ha elmondtad volna, tehettünk volna ellene.
- Nekem így is jó volt, hiszen unni mindig velem volt, ezért erős voltam unni, büszke vagy rám? Ahogy elmosolyogta magát nem tudtam rá haragudni, helyette csendben átöleltem.
- Micsoda látvány. Én is beszállhatok? A hang felé kaptam fejem és nem hittem szememnek.
- Jongin...te? Elmosolyogta magát, majd lehuppant mellém, és nevetve mutatta fel jegyét, mi ugyan oda szól ahová az enyém.
- Költözök...ahogy látom ti is, ez nagyszerű. Kaptam egy nagyon jó felkérést, így elfogadtam, nah jó...nem akartam, de mikor megtudtam, hogy ti éppen oda szándékoztok menni, elfogadtam.
- Te is...Európába költözöl, végleg? De hiszen itt olyan jó életet volt, miért adtad fel?
- Mi-att-ad. Igazából sok mondandóm lett volna számára, de hagytam az egészet. Nem mutattam ki, de legbelül örültem neki, Jongin az egyetlen jó barátom, kivel végre egy új barátság kezdődhet.

Sehun Pov:

A bőrszékben ülve olyan magányosnak érzem magam, megszoktam Haneul közelségét, ő olyan életvidám lány volt, de teljesen tönkretettem. Hagytam, hogy Seung feleméssze őt, de az igazság az, hogy tudom miért lett ilyen erős, Haneul az oka. Mindennek ő az oka, ahogy belépet a házba minden megváltozott, valljuk be, tényleg más mint a többi lány kivel eddig találkoztam, és talán ezt tetszett meg Seung-nak benne. Hiába is tagadja, egy az érzésünk, a testünk, és nagyon jól érzem, hogy Seung szerelmes Haneul-ba. Ezért is küldtem el jó messzire, mert félek, hogy újra rátalálna, és akkor sokkalta erősebb lenne, és akkor...soha többé nem jöhetek elő. Haneul-nak minél távolabb kell lennie tőlem, csak is így lehetek biztonságba. Biztos vagyok benne, hogy ha újra előjön, keresni fogja, és örültségét fog tenni. Ezért intézkedtem ilyen hamar, míg nem jön elő, addig bezárkózva kell lennem. Mert ha egy pillanatra is kiteszem a lábam, akkor több száz ember lesz veszélyben, nagyon jól ismerem a vérmérsékletét. Nem fogja annyiban hagyni, hogy elküldtem Haneult, ezért megpróbál keresztbe tenni nekem. Ilyenkor bármire képes.
A gondolatomat a telefonom zökkentette ki.
- Felszállt?
- Igen uram, a gép éppen most szállt fel, és ő is rajta van, a húgával együtt, sőt...még egy férfi is vele volt.
- Férfi? Milyen férfi?
- Nem tudom uram, nem ismerem. Felálltam, majd az asztalra dobtam a telefont. Vajon ki lehet az? Nem tudok semmilyen férfiról Haneul közelségében. Vagy csak...nem lehet, miért hagyna fel a karrierjével? Hiszen ő egy nagyon híres orvos, miért ment volna pont vele? Mi is a neve? Ohh. Jongin. Ahogy elhangzott a fejembe ez a név, a szívem gyorsan kezdte el pumpálni a vért, fejem harsogni kezdet a fájdalomtól. A földre rogytam, lesöpörve a poharam, nem jöhet elő, még csak most jöttem elő. Hangosan kiáltani kezdtem, majd minden sötét lett előttem.

- Áhhhhhhhh....az istenit, a kurva életbe. Mintha fejbe vágtak volna. Áhh, még a hideg is futkos a hátamon. De várjunk...hol vagyok? Miért nem a kórházban vagyok? Haneul? Haneul hol van? Fejetem az asztal felé kaptam, hol egy boríték hevert. Felkaptam és olvasni kezdtem.
Ha ezt a levelet olvasod, újra te uralkodsz felettem, de nem sokáig, mert te..egyre gyengébb leszel, hiszen nincs többé kire támaszkodj, én pedig...elfogom érni, hogy emlékezzek. Mindent fel fogok tárni, rá fogok jönni miért születtél meg, és akkor...eltűnsz örökre. De addig is, itt fogsz élni, ebben a kis lyukban, innét nem tudsz menekülni. Ne keresd a lányt, mert jó messze küldtem, hogy véletlen se találj rá. Felejtsd el őt, sőt azt is, hogy te fogsz végleg uralkodni, erős lettem, hála neked. Többé nem menekülök el az érzéseim elől, nem fogok újra bezárkózni miattad, mától...én leszek te, te pedig én. Mától olyanokra vagyok képes mikre te voltál, te pedig a kis szerelmes miatt gyenge lettél. Csak, hogy tud, figyelmeztetlek, ha bármit teszel, én tudom, hol van ő, ne akard, hogy bántsam. Kezemmel összegyúrtam a papírt, majd elkiabáltam magam és a földre dobtam.
- Sehuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuun.........

14.rész

Ég veled 

Seung Pov:

Keze kezemben pihen, arca sebekkel van tele, törékeny teste nem mozdul. Mély komában pihen, egy mély álomba menekülve, ahonnét nem akar menekülni. Haneul a baleset után komába eset, az orvosok szerint nem komoly a sérülése, így bármikor felébredhet. A baba elvetélt a nagy zuhanás miatt, pedig én nem így akartam, nem akartam, hogy szenvedjen. Miért csak ártani tudok neki, miért nem tudom szeretni egy kicsit? Keze megrezzent így felkaptam arcom, de szeme még mindig csukva van, olyan gyönyörű, de én csak ártani tudok neki, a sebeket is én okoztam. Tönkre tettem az életét, nem elég, hogy az enyém is pocsék, de akkor már az övé is. Hallatom, hogy nyitódót az ajtó, majd halkan csukódót be. Nem néztem fel mert tudtam ki az, halkan felálltam, majd megindultam az ajtó felé. De hanga megállított.
- Szánalmas vagy, csak hogy tud. Ártani azt tudsz neki, de viszonyozni azt már nem, enged már el, hadd ébredjen fel úgy, hogy nincs többé mellette a gond okozója. Öklöm megfeszült és egy mozdulattal nyomtam a falnak.
- Fogd be a szád, mert ha nem teszed, majd én megteszem. Már elmondtam, semmi közöd ahhoz, hogy mit teszek vele, semmit sem tudsz rólam, vagy róla. Hagyd fel a kis szerelmedet Haneul iránt, mert ő az enyém. Ha még egyszer a közelébe látlak, esküszöm megöllek.
- Haa, mindent tudok rólad, utána jártam, személyiség zavar? Komoly? Így akarsz mellette maradni, ilyen betegség mellett? Hiszen nap mint nap ártasz neki, és most azt sem tudom ki vagy. Mi vagy te? Szörnyeteg. Lassan engedtem el gallérját, majd nagyot löktem rajta. Nem szóltam, mert nincs miért, hiszen igaza van, egy szörnyeteg vagyok. Magára hagytam én pedig egy dologra tudtam koncentrálni, minél távolabb Haneul-tól.
Ahogy a liftbe szálltam megfájdult a fejem, kezemmel sikerült megtámaszkodnom, de akkor hangok töltötték be fejem. Menekülj, fuss. Hagyj békén. Addig hagyj el míg meg nem gondolom magam. Örült vagy. Szörnyeteg. Szörnyeteg. Ki vagy te? Nem vagy igazi, hamisítvány, gyilkos, egy pszichopata, örült.
- Elég, elég...HAGYD ABBA. Földre rogytam, közben vért köptem, nem bírom tovább a fájdalmat. Nem, nem jöhet most elő, nem lehet, meg kell mentenem őt, nem adhatom át neki. - Ááááááá.... Kezem-testem mellé zuhant, majd egész testem a földre dőlt.

Szemem-kinyitottam, majd körbe pillantottam. Egy liftben vagyok, és mindenki engem néz ki a liftre vár. Gyors felálltam, majd megigazítottam a ruhám és tovább álltam. Miért is vagyok itt, és egyáltalán milyen napot is írunk? De egy a lényeg, újra szabad vagyok, végre önmagam vagyok, kiszabadultam. Örömömben felkiáltottam nem törődve az elhaladó tömeggel. Újra élek Sehun, és sokkalta erősebbnek érzem magam.
- Uram. A hang felé kaptam fejem és egy nővér tartott felém. - Uram, a beteg felébredt, de nem szól semmit, kérem jöjjön velem.
- Én? Milyen beteg? Ohh, Seung, már megint mit csináltál? Ahogy beléptem a szobába Haneult pillantottam meg, ki össze van zavarodva. Mikor meglátott felugrott az ágyról és hozzám futott. Azt hittem meg akar ölelni, de nem, helyette arcon vágott és ütni kezdet.
- ÖRÜLT VAGY, GYŰLÖLLEK, BÁRCSAK MEGHALNÁL, GYILKOS. Nem értem mi ütött belé, de ahogy elnézem sokat szenvedhetett.
- Kérem, hagyjanak magunkra.
- Azt már nem, nem maradok egyedül veled.
- Azt mondtam KIFELÉ. Soha sem szoktam kiabálni, de most igen mérges vagyok és feszült, mert fogalmam sincs mi történt. Mikor magunkra maradtunk megindultam Haneul felé, de ő csak hátrálni kezdet. - Én vagyok az...Sehun, visszatértem. Láttam rajta, hogy meglepődött.
- Azt hiszed elhiszem? Ne nézz hülyének.
- Hát nem ismersz fel? Seung-nak is ilyen tekintete van? Komoly ennyire hasonlítanánk? Láttam rajta, hogy összeszedi gondolatait, közelíteni kezdet felém, majd hirtelen megragadta kabátom és magához húzott, ajkaink majdnem összeért. - Mi-mi az?
- Tényleg te vagy az? Végleg? Ohh istenem... Haneul sírni kezdet, majd ütött ott ahol ért, a reakcióján elmosolyogtam magam, nem azért mert viccesen nézet ki, hanem azért mert soha sem volt senki, aki ennyire várta volna, hogy visszatérjek, ez nagyon boldoga tett. Megfogtam mindkét kezét és ölembe zártam, hála nem lökött el magától, olyan megnyugtató a jelenléte. Pár perig így álltunk egymásba fonódva, annyi minden kérdésem van felé, vajon miket műveltem vele, mit tett Seung, hogy ilyen reakcióval fogadott? Talán bántottam? Egy kicsit eltoltam magamtól, hogy szemébe tudjak nézni.
- Mondj el mindent, mindent tudni szeretnék, fogalmam sincs mennyi ideig voltam távol, remélem semmi hülyeséget nem csináltam. Haneul megfogta kezem és egy szék felé húzott, leültem ő pedig kényelembe helyezte magát az ágyon, és elkezdet mesélni, igazából elvesztettem a fonalat mikor megmondta, hogy megkéseltem, majd meglőttem. Végig halkan és komolyan figyeltem, e törékeny lány, hogy volt képes mind ezt elviselni? Mikor végzet nem tudtam mit mondani, láttam rajta, hogy zavarban van, de a végét fel sem fogtam a történetnek, még, hogy teherbe ejtettem, ez egyáltalán nem vicces. - Én...ha, nem is tudom, hol kezdjem...a sajnálat amit érzek nem hozz helyre semmit, nem értem, hogy miért viselkedett így veled, azt hittem kedvel. Ha tudtam volna, hogy így fog bánni veled...fel sem kerestelek volna, úgy sajnálom, hogyan tehetném jóvá?
- Igazából mikor rád nézek undorodok magamtól és tőled, de semmiről sem tehetsz, mégis minél távolabb szeretnék lenni tőled, de gondolom megérted. Én voltam olyan hülye, hogy nem menekültem el előle, visszajöttem, mert sajnáltam, ezért sem tettem semmit, mert tudom, hogy az én hibám is, megvolt a lehetőség, hogy elmeneküljek, de nem tettem, így...én is hibás vagyok. Egy dolgot kérek, hozd vissza az emlékeidet, akkor megszabadulhatsz tőle, végleg, de addig is...ne találkozzunk, sőt...felejtsünk el mindent, nem akarlak látni többet. Haneul szavai szíven találtak, de nem hibáztatom, mit is vártam, hogy mellettem szeretne maradni? Nem ellenkeztem, mert így volt helyes.
- Oké, legyen, én nem tartalak vissza, el kell menned. Ha kiengednek, egyből haza viszlek, de kérlek...költözz el, ha kell menj el Koreából, én biztosítom a jegy árát neked és a húgodnak is, mellesleg egy biztonságos házat, csak mond meg hová.
- Nem maradhatnák itt? Nem akarom elhagyni a hazám. Kérlek.
- Nem, így biztonságosabb, és tudom, hogy nem találhat rád.

Az út köztünk csendben telt a hazáig, csak a kocsi zaja töltötte be. Ahogy megérkeztünk Haneul bevonult a szobájába pakolni, addig én elintéztem a repülőjegyet Eurobába. Mikor végzet segítettem neki levinni a csomagjait, de nem fogadta el utolsó kérésem.
- Nem kell elvinnie, taxival megyek, mellesleg még beugrom a húgomért, sajnálom, hogy nem tudtam segíteni önnek.
- Olyan fura vagy ma, biztos minden rendben?
- Persze, most mennem kell, ég önnel, remélem sikerül meggyógyulnia. Haneul büszkén fordított nekem hátat. Majd beszállt a kocsiba és elhajtott, fogalmam sincs most mit érzek, de olyan üresnek érzem magam, csak nem vagy szerelmes Seung?

13.rész

Baleset 

Haneul Pov:

Seung szorosan lenyomott az ágyra, testem belemélyült a matracba, kezével lefogta kezem, majd két lába közé zárta felsőtestemet. Nem tudtam megmozdulni, mert túlságosan is erős volt, én pedig még mindig erőtlen vagyok. Kiabálni szerettem volna, de kezével megállította hangom. Majd könnyes mozdulattal lehúzta rólam a köntöst. Féltem, reszketem, mert fogalmam sincs mi járt éppen fejében. Még így is, hogy kórházban vagyunk, ugyan úgy viselkedik velem mint általában, Tekintetétől semmit sem tudtam leolvasni, rideg, hideg mint mindig, pedig kezdtem azt hinni, hogy kezd megváltozni, de tévedtem, ami nem tetszik neki tesz ellene, hogy minden úgy legyen ahogy ő akarja. Mikor teljesen meztelen voltam előtte lehúzta nadrágjának cipzárját, majd felhúzta mind két combom. Mikor rájöttem mire is készül, egy erőteljes mozdulattal lelöktem magamról. Összefogtam a köntösöm és futni kezdetem az ajtó felé, de akkor erős karja visszarántott és a földre estem. Kezemmel egyből hasamhoz kaptam.
- Miért viselkedsz így? Mit ártottam neked, hogy még mindig menekülj előlem?
- Már megint nem vagy önmagad, esküszöm elvetettem a gyermeket, csak kérlek hagy békén. Seung leguggolt elém, és arcomhoz nyúlt.
- Oké, lenyugszom, de én tényleg nem akarok ártani neked, de hidd el, nem születhet meg az a gyerek, csak olyan pocsék lenne az élete mint az enyém. Ezt pedig ki akarná egy szerencsétlen gyereknek? Megfogta kezem és felhúzott, pár percig némán álltunk egymás mellett, de Seung egy rántással karjába zárt. Most olyan meleg, tényleg nem értem őt. - Sajnálom, ígérem, megpróbálok változni, csak ne hagyj el. Miért, miért ilyen velem, ilyenkor, hogy tudnék haragudni rá? Az ölelkezésünket Jongin hangja törte meg, szétszakadtunk, majd magunkra hagyott Seung, ha nem ismerném azt hinném, hogy zavarban van.
- Hát...fura volt így látnom téged, látom nagyon szeretitek egymást. Mire jutottatok? Jongin leült mellém, és azt a dögös mosolyt küldte felé, és ha nem ismerném tuti elolvadtam volna.
- Elvetetjük, fiatal vagyok, és neki ott van még a karrierje, hogyan nevelhetnénk fel?
- What? Miért? Nem értelek, én örülnék egy gyermeknek, sőt...egy asszonynak is, de sajnos leköt a meló. Pedig sok pénzem van, jó munkám is, és még helyes is, mi a baj velem?
- Ohh, egod az még mindig van. Talán többet kellene szórakoznod, biztos eljön az igazi kire oly régóta vársz. Jongin nem szólt semmit, helyette némán figyelte arcom. - Mi-miért nézel így rám? Még a végén zavarba jövök.
- Régen mit nem meg adtam volna, hogy csak egyszer felnéz rám, most végre találkoztunk erre pasid van, ki férfi szemmel is helyes. Olyan szánalmas vagyok, tudod mióta várok erre a pillanatra?
- Oho, milyen zavarban vagy. Mindig is tetszett benne mikor elvörösödik, ilyenkor meg tudnám zabálni. Tud férfias lenni, és kisfiús is egyszerre, bárcsak előbb találkoztam volna vele.
- Nem tudnál...mindegy, hagyjuk. Biztos ezt akarod? Nem mindig sikerül az abortusz után újra teherbe esni.
- Tudom, de...nem tehetek mást, így kell tennem. Nem néztem rá, fejemet lehajtottam és kezemet kezdtem el piszkálni, mit Jongin észrevett. Kezét kezemre helyezte és erősen megszorította. Ekkor abban a pillanatban nem tudtam a könnyeimnek megálljt parancsolni. Kiengedtem a bennem tomboló zűrt, és ezt mind Jongin-nak adtam ki. Karjába zárt, de nem érdekelt közelsége, mert nagyon jól eset, már rég volt, hogy valaki ilyen kedvesen törődött volna velem.

Másnap reggel befektettek egy másik szobába, hol Jongin megnézte a hasamat, majd megmutatta hol található a gyermek, még kb. olyan pici mint egy hangya. Éreztem, hogy újra sírhatnékom támadt, de nem akarok sírni Seung előtt, kit persze egyáltalán nem hatódót meg a kép láttán. Jongin segített felkelni, de akkor Seung kihúzta kezéből kezem.
- Maga is feltud állni. Nem kell a segítsége. Most pedig legyünk túl rajta, nem érek rá minden nap itt bent dekkolni.
- Értem, Haneul most elkísérik magát, menjen a nővér után.

Seung Pov:

Mikor Haneul magunkra hagyott, Jongin felém fordult, de már sehol sem volt az a kedves mosoly. Kezét összefűzte mellkasa előtt, majd megállt előttem, de úgy, hogy ne tudjak az ajtó felé lépni.
- Miért ilyen? Ha jól tudom Haneul semmi rosszat nem tett. Nem érdemli meg.
- Mit tud maga? Nem tudom mi jogon szól bele a dolgaimba, de fogalma sincs mikre vagyok képes, jobban tennéd, ha elkerülnél. Csináld meg a műtétet, és onnantól már nem kell kapcsolatot ápolnunk. Egyelőre én döntöm el, hogy kell-e az a gyerek vagy sem, nincs beleszólása, és még egyszer ne nyúljon az én dolgaimhoz.
- Haneul egy tárgy? Magának csak szexre kell?
- Legyünk őszinték, Haneul nekem egy szex tárgy. és ami az enyém, nem szeretem, ha hozzá nyúlnak, főleg nem egy másik férfi. Most pedig mennyen arrébb. Jongin nem lépet arrébb, de könnyen arrébb löktem, ahogy kilincsre raktam kezem megállított.
- Haneul tudja, hogy ilyen férfivel van?
- Igen, sőt...ő maga maradt mellettem. Elmosolyogtam magam, majd magára hagytam, ahogy kiléptem megpillantottam Haneult, ki zavartan mért végig. Léptem felé egyet, de ő hátrálni kezdet.
- Én...én csak...szexre kellek? Komoly? Az elején tudtam, de hogy még máig is...nem hiszem el. Haneul lassan fordult meg, majd futni kezdet a vészkijárat felé, gyors utána szaladtam. Fogalmam sincs mennyi lépcsőfokot haladtam mire sikerült elkapnom. Haneul sírt, majd erősen rántotta ki magát szorításomból. De felhoz nyomtam, ahol ért ütött vert, de nem fájt, sőt élveztem.
- ELÉG. Hangomra felkapta fejét, amit láttam sosem felejtem el, azt a tekintettet. - Sajnálom, de tudod jól milyen vagyok, mindent megmagyarázok, de most mennyünk vissza, jó? Haneul rázni kezdte fejét, olyan mintha meg sem hallotta volna amit mondok. Kiszabadult kezeim közül, majd újra szaladni kezdet, megfogtam kezénél, de akkor a ruha hangosan elszakadt, Haneul pedig zuhanni kezdet le a lépcsőkön. Nem tudtam megmozdulni, csak néztem, ahogy Haneul élettelen teste földre zuhan.

12.rész

Döntések

Seung Pov:
Rohantam, ahogy csak tudtam, karomban pedig Haneult tartottam, valami baj van, valami komoly baj, és fogalmam sincs mit kellene tennem. Fájdalmai egyre erősebbek, mind két lábán pedig vér folyt, keze erősen markolja ruhám anyagát. Ahogy beértem a kórházba kiáltani kezdtem, hangomra nővérek és orvosok támadtak le. Kezemből szó szerint kitépték Haneul testét, majd magamra hagytak. Fogalmam sincs mit kellene most kezdenem magammal, de nem szabad felizgatnom magam, abból csak baj lenne. Leültem ás vártam, hogy valaki kijön és elmondja mi is a probléma.
Minden percben az órámat figyeltem, de sehol senki, már a nap is lement. Én pedig kezdek megörülni. Már kínomban hajamat téptem mikor egy orvos lépet mellém.
- Ön lenne a Haneul barátja? A hangjára felkaptam fejem, majd gyors felálltam.
- Igen, én lennék, mi a baja?
- Már semmi komoly, adtam neki nyugtatót, és most éppen alszik. De valamikor...volt, hogy talán felfázott, vagy esetleg sok stressz érte?
- Öhh, esetleg igen, tudja sokat veszekedtünk mostanában, és volt, hogy mezítláb ment ki az udvarra.
- Már értem, ebben az állapotban jobb lenne ha pihenne, rendesen étkezne, mert ez nem esik jól a magzatnak. Túlságosan másra koncentrált, ezért jöttek ezek a panaszok, és ezért vérzett be, de megnyugodhat semmi baja a babának. Mikor magamra akart hagyni, lesokkolva ragadtam meg.
- Mi-mit mondott az imént? Ba-baba? Olyan baba? Tudja..
- Igen, nem is tudták, hogy várandós? Akkor már megértem miért nem figyelt oda rendesen a magzatra. Most, hogy tudják, figyeljenek oda. Elnézést, de mennem kell. Mikor magamra maradtam, egy helyben álltam szótlanul, nem törődtem senkivel sem, nem érdekelt ki jött épen nekem, sem az, hogy éppen milyen szemekkel vizslatnak. Csak egy szóra tudtam koncentrálni, baba, Haneul terhes, tőlem. Tőlem, pont tőlem. Remegő kézzel túrtam hajamba.
- Nem, az nem lehet, csak egyszer csináltuk, hogyan? Istenem. Áhhh...A KURVA ÉLETBE. Öklömmel erősen csaptam a falba, mire felrepedt bőröm és szivárogni kezdet belőle a vér. De nem érdekelt a fájdalom, most nem. Megfordultam és az emberekre pillantottam.
- Mit néznek, talán még nem láttak vérző KÉZT? A KURVA ÉLETBEN, HÚZZANAK HAZA A PICSÁBA. Mindenki félve lépkedett tovább, nem törődve velem. Megindultam Haneul szobája felé, majd egy rántással felrántottam az ajtót, még mindig aludt, csendesen mit nem tudva a benne élő lényről. Megálltam az ágya felet, majd pár percig eltűnődtem a szép arcán, kezem pedig maguktól indult meg nyaka felé. Jobb lenne most megszabadulni tőle, nekem nem lehet gyerekem, én belőlem nem születhet még egy. Az a gyerek is ugyan azt élné át mint én, én pedig azt nem akarom. Kezem nyaka köré csavartam, majd lassan kezdtem el szorítani, de akkor egy hang megállított. Ne tedd, azért ennyire nem vagy vadállat.
- Kuss, képes vagyok rá, nem érdekel milyen fontos nekem a lány, de nem engedem, hogy még egy olyan mint mi megszülessen. Újra szorítani kezdtem törékeny nyakát, de akkor emlékek törtek fel bennem. Haneul végig mellettem maradt, még akkor is mikor megerőszakoltam, nem fél már tőlem, csak sajnálatot érez irántam. Miért ölnék meg egy ilyen csodálatos teremtményt? Igen, miért tennéd, hiszen valld be, kedveled, csak képtelen vagy kontrollálni az érzéseidet. Félsz, hogy esetleg ártanál neki.
- Igen, félek, próbálok távol maradni tőle, de nem megy. Még...más nőkkel is keféltem, de még akkor is az ő arca lebegett előttem. Megörülök attól a gondolattól, hogy ő is elhagy. Képtelen lennék elviselni. Leengedtem magam mellé kezem, majd leültem az ágy melletti székre. Arcomat pedig kezembe temetem. Mi történt veled Seung, mióta vagy te ilyen érzékeny lélek? Mióta gondolsz mások érzésére? Igen, be kell, hogy valljam kedvelem ezt a lányt, és csak magamnak akarom. De ő, hogy tudna engem szeretni, mikor mennyit ártottam neki? Légy kedves Seung, nem vagy állat, képes vagy önkontrollra. Nem volt elég a régi sérelmek, miért engednél el egy ilyen fontos személyt az életedből? Használd ki, tartsd magad mellet.
- Igen, megkel, hogy tartsam, nem fogom átadni senkinek. Mert ő ez én nőm.

Haneul Pov:

Újra fojtogatni kezdet valaki, próbáltam szabadulni, de az illető sokkalta erősebb volt nálam. El akartam lökni kezét, de akkor megrántotta hajam és húzni kezdet maga után. Kiabáltam, kapálóztam, de semmi sem segített rajtam. Mikor engedett szorításából, kihasználva kitéptem magam kezei közül és futni kezdtem. Nem tudom merre mennyek, így egy cél lebegett előttem, csak jó messze az idegentől. Egy ajtó kezdet kitisztulni előttem, szélsebesen feltéptem és mikor szemem megszokta a sötétséget, egy mező közepén álltam egymagam. Csak a hold világította be, szemem előtt egy tó helyezkedett el, hol éppen egy férfi fürdőt meztelenül. El akartam fordulni, de a kíváncsiság hajtót, így lábaim maguktól indult meg a tó felé. Mikor már meztelen lábamat víz érte megálltam, nem szóltam, de így is tudta, hogy háta mögött álltam, mert felém fordult, akkor ismertem fel Sehunt. Ahogy felismert elmosolyogta magát, mit még soha sem láttam tőle, intett kezével, hogy én is menjek be a vízbe. Nemet intettem, de akkor megragadta kezem és ruhástul behúzott a vízbe.
- Biztos nagyon félsz, ugye nincs semmi bajod?
- Mikor, mikor térsz vissza? Seung egyre másabb, nem tudok kiigazodni rajta. Sehun felém úszott, majd mind két kezét vállamra helyezte.
- Nem tőle kellene félned, hanem tőlem, Haneul kedves, mert Seung csak egy illúzió, mit én saját magam alakítottam ki. Fogalmam sincs miért mond ilyeneket hirtelen, de nem volt időm gondolkozni mert Sehun erősen nyomott le a víz alá. Kapálózni kezdtem, de mintha valami lehúzott volna, nem kaptam levegőt, kezemmel nyakamhoz nyúltam, segítséget szerettem volna kiáltani, de mind hiába, egyre jobban éreztem halálom.

Szemem kipattant helyéről, és szélsebesen ültem fel az ágyon, de a fájdalom miatt visszadőltem. Akkor vettem észre, hogy idegen helyen fekszem, nem sokra emlékszem, csak arra, hogy szobámban hirtelen fájdalom tört rám. Majd Seung kiáltotta nevem, talán elájultam volna? De hol vagyok, kórházban? Fel szerettem volna ülni, de akkor egy határozó hang megállított.
- Ne keljen még fel, jobb, ha pihen még. Felpillantottam és az orvosom nézett velem szembe, nagyon ismerős. Majd hirtelen kinyújtottam kezem és felé mutattam.
- Jongin.
- Igen, én vagyok az, nem gondoltam volna, hogy itt fogunk találkozni. Jongin még középiskolából ismerem, mellettem ült, és nagyon jó barátok lettünk. Igaz, még szerelmet is vallott nekem, de voltam olyan hülye és elutasítottam, utána már nem volt olyan jó a viszonyunk. Jongin leült mellém, majd kezembe nyomott egy gyógyszeres dobozt. - Naponta vegyél be egy tablettát, de nem többet. Ez megszünteti a fájdalmakat, majd gyere vissza vizsgálatra, van olyan szerencsém, hogy én leszek továbbiakban az orvosod.
- Wow, oppa, most ledöbbentem, nagyon jól áll ez a köntös, de ha jól emlékszem soha sem szeretted a vér látványát.
- Ez igaz, de már sokkalta jobban bírom, hidd el. Mellesleg gratulálok. Hol az apa? Soha sem gondoltam volna, hogy előbb lesz családod mint nekem, olyan kis félénk voltál ha fiúkról volt szó.
- Félénk? Én? De...milyen apa, és miért is gratulálsz?
- Nem tudtál róla? Gyermeket vársz, ohh igaz, Dr. Oh mondott nekem valami olyasmit, hogy nem tudsz róla. Gyermek? Terhes lennék, én, pont Seung-tól? Miről is beszélek, hiszen csak vele volt intim kapcsolatom, istenem, nem akarom elhinni. Nem mertem Jongin-ra nézni, így kinéztem az ablakon, közben próbáltam elrejteni könnyeimet. - Mi a baj? Talán...nem akartál még gyereket, hiszen elégé idősek vagyunk már.
- Kimennél? Ha nem látnád a barátnőm érzékenyeset. Mind ketten a hang felé kaptuk fejünket, hol Seung állt kezében egy csokor rózsával.
- Ohh, gondolom, akkor ön lenne Haneul barátja, te lány, sokkalta helyesebb mint hittem. De megyek is. Mikor magukra maradtunk némán meredtünk egymásra, majd Seung elindult felém és vízbe helyezte a rózsákat, mi mellesleg nagyon szépek.
- Gondolom, már tudod, mit akarsz, mit tegyünk?
- Mégis mit tennénk Seung? Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de nekem most ezt át kell gondolnom.
- Oké, adok időt, de ugye tudod, hogy nem szülheted meg. Eszem ágában sincs gyereket vállalni, csak gondolj bele a helyzetbe, nem vagyok valódi, Sehun bevállalja, hogy felneveli? Gondolom nem, hiszen gyűlöl engem, vetesd el, jobban járnál, ahogy én is.
- Ezt hadd döntsem el én. Seung megfogta kezem és közelebb hajolt.
- Ne akard, hogy olyat tegyek amit megbánok, miattad olyan dolgokat teszek mit még soha, és tudod mi a legfurcsább, hogy miattad az erőm megnőtt, Sehun-nak pedig semmi ereje. Én pedig, nem engedlek el. De ahhoz, hogy mellettem maradj, meg kell szüntetni az akadályokat.
- Hogy kérhetsz meg egy nőt, hogy vetesse el a gyermekét?
- Nem kérlek meg rá, majd én intézkedem.

11.rész

Álom

Haneul Pov:
Négy nap telt el azóta, hogy feladtam a szabadságomat, Seung az idő alatt be volt zárkózva a szobájába, ha ki is lépet rajta csak a fürdőbe, vagy a konyhába. Szólni szerettem volna, de soha sem figyelt rám, ha beszéltem is olyan mintha a falnak. Szóval feladtam a vele való társalgást, nem tudom miért viselkedik így velem, pedig semmi rosszat nem tettem vele szembe, vagy talán szégyelli magát előttem amiért elsírta magát? Hiszen mindig keménynek mutatja magát, pedig ő is csak egy ember, még akkor is, ha csak egy hamisítvány. Tudom jól, hogy sokan bolondnak neveznének, ha elmesélném a történetemet és még azok után is mellette maradtam, de nem tudtam magára hagyni, szüksége van rám, ahogy azt az idős hölgy is mondta.
Fejemet az ajtónyitódásra kaptam fel, Seung lépet ki rajta felöltözve. Felálltam és megindultam felé.
- Hová mész?
- El, kell egy kis kikapcsolódás. Elmegyek bulizni, te pedig maradj itt. Mielőtt kilépett volna az ajtón megragadtam a kabátját.
- Itt hagysz? Nem mehetnék veled? Már négy napja nem mozdultam ki, kell egy kis levegő, meg mozgás. Seung válaszul kitépte kezét kezemből, majd rám csapta az ajtót. Mit is vártam, hogy vele mehetek? Legszívesebben utána szaladnék, de tudom, hogy nem tetszene neki, ilyenkor magára hagynám, had keressen mikor visszatér.

Az idő nagyon lassan ment el, én pedig nem tudtam elaludni, valamiért nem csukódtak le szemeim. Folyamatosan hempergek az ágyban, már minden tiszta gyűrőt. Egyre jobban ver a víz, melegem van, de ha kinyitom az ablakot fázok, ha megpróbálok felállni szédülni kezdek és hányingerem lesz, mi a bajom? Nagy erő feszítés mellett sikerült felkelnem, majd kimentem a konyhába vízen inni, a kezeim remegnek, egyre jobban szédülök, alig tudom magam tartani. Talán beteg leszek? Óvatosan tettem le a poharat a pultra, de mikor a lábaim megadták magukat kezemmel véletlen lesöpörtem. Én pedig a földre rogytam, a pohár pedig több darabra tört össze. Megpróbáltam erőt gyűjteni, de azzal csak még jobban rásegítettem fájdalmamra. Kezemmel megtámaszkodtam a székben és felhúztam magam, akkor hallottam meg az ajtó csapódást, majd léptek követték. Végre megjött Seung. Megpróbáltam elindulni felé, de akkor megláttam ahogy Seung egy másik lánnyal csókolózik. Észre sem vettek, már is a szobában kötöttek ki. Nem hiszem el, nem akarok hinni a szememnek, kezem elgyengült én pedig a földre rogytam. Minden erőm elszállt, nem tudtam megmozdulni. Majd lassan minden elsötétült előttem. 

Mindenhol fehér falak, néma csend, hol vagyok? Lépteim halk hangja töltötte be a nagyszobát. Majd megpillantottam egy nagy fekete ajtót, mi nagyon jól látszódót a fehér falak mellett. Futni kezdtem, de olyan mintha soha sem lenne vége, nem hallattam semerre, mikor kifáradva kapkodtam a levegőért hangok csapták meg fülem.
- Haneul...Haneul kedves, ne menj el, csak te kellesz nekem...maradj velem, légy erős.
- Ki vagy? Mit akarsz? Hol vagy? Egy férfi arca kezdet kirajzolódni előttem, majd egész teste fehérbe öltözött, mikor meglátott elmosolyogta magát.
- Sehun.
- Igen, sajnálom, hogy ilyen sokáig távol vagyok, de még nincs erőm előtörni. Seung egyre erősebb, ne hagyd, hogy rosszat tegyen. Ígérem sietek, és akkor mindent jóvá teszek Haneul, kérlek még egy kicsit tarts ki. Mondani szerettem volna valamit, de addigra eltűnt és magam maradtam. Majd minden sötétedni kezdet, és éles fájdalom hasított fejembe. Valaki fojtogat, valaki meg akar ölni.
Kiáltva ébredtem fel, mindenem csurom vizes, hajam arcomhoz ragadt, ahogy ruhám is. De még mindig ugyan ott fekszem, hol elvesztettem eszméletemet. Mennyi lehet az idő? Lassan felálltam és akkor vettem észre, hogy már rég nappal van, a szoba újra fényben pompázott, de ott kint elkezdet esni a hó. Milyen békés, de mi lehetett a bajom? Még mindig gyenge vagyok, de valamivel jobban érzem magam mint este. Seung még sehol, biztos alszik, hiszen...biztos jól érezte magát az éjszaka, míg én a halálomon voltam, addig ő egy jót kúrt azzal a nővel. Még csak észre sem vett, az sem érdekelte hol vagyok, szóval ennyit érnék neki? Ezért maradtam mellette? Milyen ostoba vagyok, most már belátom.
Ruhástul álltam be a zuhany alá, nagyon jól esik, kicsit felfrissít. Engedem, hogy teljesen átázzon a ruhám, hajam pedig teljesen bőrömre tapadjon. Még mindig érzem a tegnapi fájdalom nyomát, de a víz kisit segít magamon.
- Ohh hát itt vagy, jó reggel. Nem szóltam, nem volt kedvem vele társalogni, nem érdemli meg. Nem szoktam makacskodni, de nagyon mérges vagyok rá, és ha egy szót is szól hozzám lehet, hogy felrobbanok. - Mi a baj? Hallasz? Miért állsz ruhástul a zuhany alatt?

Seung Pov:
Valami baj van, érzem. Nem szokott így viselkedni velem. Megindultam felé, de akkor felém fordult, arca piros volt a meleg víztől, és ruhája teljesen testére simult, felizgatva engem.
- Ohh, szóval el akarsz csábítani?
- Miért kellene? Hiszen akkor mászol rám mikor jól esik. Talán baj, hogy így zuhanyzom? Fáj? Haneul elhaladt mellettem, de nem engedtem ki az ajtón, a falnak nyomtam, és nem engedtem, hogy elnézzen más felé.
- Mi a baj? Ártottam? Rosszul vagy? Ha? Tudod jól, hogy nem szeretem ha feleselsz.
- MIÉRT? Miért teszed ezt velem? Mi az oka? Feladtam mindent, feladtam a szabadságom, csak miattad, hogy észhez térj, pedig nem érdemled meg, el kellet volna menekülnöm mikor megvolt rá a lehetőség, de nem, mert...sajnáltalak, de tudod mit, nem érdemled meg, mindent el fogok követni, hogy Sehun újra előjöjjön. Mától...még csak ember számba sem foglak venni. Lesokkolva álltam egymagam a fürdőbe, Haneul soha sem mert velem feleselni, miért viselkedik így? És nem is az a bajom, hanem az, hogy képtelen vagyok bántani. Csak magamhoz szeretném ölelni. Csak nem...féltékeny?
Megindultam a szobája felé, és akkor vettem észre a földön összetört poharat. Lehajoltam összeszedni, akkor pillantottam meg Hahneul lábát, felnéztem rá, arca sápadt, szeme piros a sírástól, és még mindig a vizes ruha volt rajta. Leguggolt elém és segített feltakarítani. Tényleg nem igazolódom ki rajta. Mikor befejeztük megindult szép csendben a szobája felé, láttam, hogy valami nincs rendben. A járása elégé ingatag volt. De nem foglalkoztam vele, hiszen többé nem vesz ember számba, miért is kellene sajnálnom? Megindultam a szobám felé, de akkor éles kiáltást hallottam, nem gondolkoztam futni kezdtem Haneul felé, az ajtót kivágtam. Összegörnyedve találtam rá, lábán pedig vért folyt.

10.rész

Sajnálat

Haneul Pov:
A jövő valójában egyes számban nem létezik. Számtalan, előre láthatatlan jövőről beszélhetünk csak, amelyek képesek minden alkalommal meglepetést okozni.
Magam is meglepődtem a nekem szánt sorsomtól, mit követtem el előző életembe, hogy így ide vagyok láncolva? Minden porcikám fáj, nincs bennem életerő, legszívesebben megölném magam, ha lenne rá alkalmam, de az életem ennél sokkalta fontosabb. Még mindig reménykedem, hogy valahol van valaki aki elfogad, szeret és tisztel. De azon és eltűnődtem, hogy örökre itt kell maradnom, és itt fogok meghalni. Hol van Sehun, miért nem jön elő? Miért ilyen gyenge? Miért? Seung már több mint egy hete jött elő, azóta Sehun eltűnt, mintha nem is létezett volna. Azt mondta egy nap, egy napik kell kibírnom, erről nem volt szó, én pedig egyre gyengébb vagyok, ha nem azt teszem amire kér megbüntet, most már kezdek beletörődni, hogy azt tesz velem amit akar. Nem akartam engedni neki azok után sem, hogy meglőtt, de a húgommal kezdet el fenyegetni, nem akarom, hogy valami baja essen. 

Seung halk léptei töltötték be a szobám, leült mellém és kezembe nyomta egy tál levest, de nem volt étvágyam, így letettem az ágyam melletti szekrényre. A férfi csak csendben figyelt, nekem pedig nem volt bátorságom a szemébe nézni, így csak magam elé meredtem, mindent ki akarok zárni a tudatomból. Éreztem ahogy a keze felfedezi testem minden egyes szegletét, már az érintésétől is kiráz a hideg, és minél távolabb akarok húzódni. Kicsivel mentem arrébb, de észrevette, mert egy rántással az ölébe húzott. Erősen szorított magához, mintha attól félne elmenekülök.
- Maradjunk így egy kicsit, ma olyan sok minden történt...csak rád van ma szükségem. Fejét hajamba fúrta, majd hallottam ahogy mély levegőket vesz. Keze szorosan tartott, lábai pedig körbe zártak, fejem pedig mellkasán pihent. Ha nem ismerném még azt hinném, hogy szeret, hiába mondja nekem, hogy igen is kedvel, nem hiszek neki, ki bántaná szerelmét? De nem tudok kiigazodni rajta, egyszer kedves, majd üt, ver. Mit kellene tennem, hogy megértsem? Megígértem Sehun-nak, hogy vele maradok és segítek rajta, de nem megy, félek és el akarok menekülni. - Annyira kívánlak. Seung ledöntött az ágyra, azt hittem újra rám mászik, de nem. Helyette mellém feküdt, szeme pedig engem nézett, viszonyoztam és némán teltek el a percek. Ilyenkor bárcsak hallanám mikre gondol. Miért nem félek ettől az énjétől? - Mikre gondolsz Haneul?
- S-semmire.
- Én az idő alatt elképzeltem milyen jó lenne, ha szeretnél. Kedves lennél velem, kényeztetnél, ölelnél, csókolnál. De tudom, hogy undorodsz tőlem. Viszont én próbálok kedves lenni hozzád, de nem megy. Túlságosan is félek.
- Mitől félsz te? Nincs senki aki ártanak neked.
- Semmit sem tudsz rólam vagy Sehun-ról és jobb is, ha nem tudsz semmiről. Amit én tudok Sehun nem tud, ezért vagyok én itt.
- Ezek szerint a múltat csak te tudod, Sehun semmire sem emlékszik?
- Igen, Sehun ezért gyenge, nem való az élők közé, ő olyan kiszámíthatatlan. Ha valamire rá kell jönnie inkább átadja nekem a helyét. Inkább menekül minthogy szembe nézzen a félelmeivel. Ő nevezi magát férfinak, bezárkózik, nincsenek barátai, semmije sincs a pénzén kívül, és te pont őt szereted.
- Én nem szeretem, csak is a pénz miatt maradtam mellette, szükségem van rá.
- Akkor maradj mellettem és hatalmat adok neked, cserébe szeress engem. Seung közelebb csúszott felém, majd keze derekamra rakta, nem löktem el, hogyan is merném, de most valamiért olyan más, olyan gyenge, és szeretetre méltó, nincs szívem elmenekülni előle, úgy is megtalálna. És valamiért nagyon is kíváncsi vagyok a múltjára, mi történhetett vele, hogy ilyen lett belőle? Segíteni szeretnél neki, de miért, hiszen semmi jót ne kaptam tőle, bántott, vert, meglőtt és még meg is szúrt. Arról nem is beszélve, hogy megerőszakolt.
- Miért kellene melletted maradnom, hiszen semmi jót nem kaptam tőled, sőt hülye vagyok, hogy így itt fekszem melletted nyugodtan. Menekülnöm kellene, kiabálnom és ellöknöm téged.
- Tedd meg, menekülj el, de úgy is megtalállak. Komolyan mondtam, menj, fogd a húgod és menekülj el, menj mielőtt meggondolom magam. Nem tudtam eldönteni, hogy most viccel vagy komolyan gondolja, semmit sem tudtam leolvasni az arcáról. Mit tegyek, menjek vagy maradjak? Nem tudom, hogy pontosan mire is gondol. - Azt mondtam, hogy MENJ. A hangja élesen csenget, még a ház fala is belerengett. Gyors felpattantam az ágyról, majd olyan gyorsan szaladtam ki a szobából mint még soha, megragadtam a húgom kezét, majd ölembe kaptam.
- Hová megyünk unni?
- Shh...jó mesze ettől a háztól. A meztelen lábam a hideg kőhöz ért, a kavicsok felvágták, de a fájdalom ellenére sem hagytam abba a menekülést. Ahogy az úttesthez értem, körbepillantottam, közben a húgom fejét nyomtam mellkasomba, nem akartam, hogy jobban megrémüljön. Mind két oldalról autók fényszórója világította be a sötét éjszakát, emberek százai hallattak el mellettem, alaposan megmérve engem. Mikor hátam mögé pillantottam megláttam Seung-ot az ablakba állva, arca szomorú volt, és esküszöm, hogy láttam ahogy utoljára rám néz és egy könnycsepp gördült le arcán. Majd elengedte a függönyt, miért nem mozdul meg a lábam, miért nem vagyok képes elmenni? Letettem a húgom, majd leguggoltam vele szembe, közben megigazítottam a kabátját. Nem akartam, hogy megfázzon.
- Mi a baj unni?
- Unni-nak dolga van, nem mehetek veled, képtelen vagyok elhagyni. Nem tudom miért, de mellette akarok lenni. Min Ji, tudod hová kell menned, keresd meg Hanat. Ő a legjobb barátnőm, bízom benne. Ő majd gondodat viseli míg én távol leszek.
- Nem unni, veled akarok maradni, nem mehetnénk együtt?
- Sajnálom Min Ji, erős kislány vagy, tudsz magadra vigyázni, ahogy unni is. Felálltam és leintettem egy taxit, segítettem beszállni a húgomnak. - Ahjussi, kérem vigyázzon rá. Min Ji...légy jó kislány, ígérem visszatérek, jó? Utoljára átöleltem, majd letöröltem a könnyeit, és rácsaptam az ajtót. Ahogy távolodott a kocsi egyre jobban sírta. Majd magabiztosan megindultam a ház felé, az ajtó nyikorogva nyílott ki. A lámpák már nem égtek, az egész ház sötétbe borult. A nappaliba érve pillantottam meg a fotelben ülve, arca kezébe temetve. Hallottam ahogy sír, halk léptekkel megindultam felé, de felkapta fejét. Láttam rajta, hogy meglepődött.
- Miért? Miért jöttél vissza? El kellett volna menned míg lehetett.
- Tudom, de képtelen vagyok, segíteni akarok neked, tudom, hogy félnem kellene, de nem megy, mert sajnállak. Seung olyan gyorsan ölállt át, hogy azt sem vettem észre, hogy mikor állt fel. Fejét nyakamba fúrta, karjai pedig szorosan öleltek, halvány mosolyt csaltam arcomra, majd viszonyoztam ölelését.

9.rész

Segítség! 

Haneul lassan nyitotta ki szemét, mert szoknia kellett a világost, mi felváltotta a sötétséget. Körbe pillantott, a szobájában volt, minden nyugodtnak tűnik, azt hitte állom volt az egész, de mikor megpillantotta a pókot a szobája sarkában minden bátorsága, reménysége eltűnt. Majd akkor kezdte el érezni a fájdalmat, mit eddig nem vett észre. Mindene sajgott, ajka éget és vért érzet szájában, a lábairól nem is beszélve. Megpróbált felülni, de nehezére eset, megnézte mind két combját, mi be volt kötözve. Az egyik pizsamája volt rajta, semmire sem emlékszik onnantól ahol szerelmet vallott neki Seung. Onnantól minden sötét, talán elájult. Lépteket kezdet hallani, biztos benne, hogy Seung az, de lehet, hogy már Sehun. De nem tudott dönteni, gyorsa visszahuppant az ágyra, majd várta a közeledő jövő illetőt. Becsukta szemét, ahogy meghallotta az ajtó nyikorgását.
- Még mindig alszol? Istenem már vagy két napja, ideje felébredni Csipkerózsika, sok dolguk van még. Haneul most már biztosra tudja, hogy még mindig Seung-al áll szemben. Érezte, ahogy az ágyra ül, majd kezét a lány arcához emelte, és füle mögé tűrte egy elszabaduló tincset. Majd egy rántással felemelte a lányt az ágyról, karjaiban vitte ki a szabadba, majd lassan elengedte. Haneul kiáltva eset bele a medencébe. Majd gyorsa kapkodni kezdett levegőért, Seung pedig nevetésbe kezdet. - Látnod kellett volna az arcod...nagyon jó volt, meg kell ismételni.
- Eszednél vagy? Mi lett volna, ha megfulladok?
- Tudtam, hogy ébren vagy, mert összehúztad magad a hangom hallatán, ismerlek, nagyon jól ismerlek. Most pedig gyere ki, szárítkozz meg, elmegyünk.
- Ilyen állapotban? A lábaim sajognak, a szám fel van duzzadva. Nem is érzem magam élő embernek.
- Ha nem készülsz el félóra múlva, ennél sokkalta rosszabbat teszek veled. Seung magára hagyta a lányt, ki rémülve lépkedett ki a medencéből, de minden egyes mozdulatára egyre erősebb lett a fájdalom.

Mikor sikerült rendbe tenni magát, Seung megragadta kezét és a kocsiba rángatta. Az út csendben telt, Haneul nem tudja merre tartanak, és nagyon is fél a férfi közelségétől. Mégis mikor ébred fel Sehun? Folyton ez jár fejében. Egy hatalmas ház előtt parkoltak le, Seung kicsatolta a lány övét, majd segített kiszállni neki. Haneul megpróbálta kiszabadítani kezét, de Seung erősen fogta. Az ajtó előtt megállva várták, hogy valaki kinyissa, majd egy kedves idős hölgy nyitott ajtót.
- Seung...de régen láttalak, ohh látom vendéged van, gyertek be, az uram mindjárt itt lesz. Mind ketten beléptek a házba, Haneul-nak fogalma sincs kik ők és hol vannak.
- Neked vannak ismerőseid?
- Miért ne lennének? Mellesleg még arról is tudnak, hogy nem igazi vagyok, vannak titkaim amikről Sehun sem tud.
- Elképesztő vagy. Seung a lány arcához hajolt, hogy szemébe tudjon nézni.
- Mióta nem félsz tőlem? Ez nagyon aggaszt, miért viselkedsz így?
- Gondolom nem akarsz ilyen állapotban ártani nekem.
- Nem tudod mikre vagyok képes. Haneul megrémült a férfi tekintetétől, szólni szeretett volna, de egy idős férfi jött le a lépcsőn.
- Seung, oly régen nem láttalak. Seung elengedte a lány kezét, majd átölelte az idegen férfit. Onnantól nem foglalkozott a lánnyal, magára hagyták, itt a lehetőség, hogy elszökjön, Haneul egyre jobban hátrált az ajtó felé, majd kezét a kilincsre nyomta, de ahogy nyitotta volna az idős hölgy leszólította.
- Agassi...jöjjön, ellátom a sebét.

Haneul pov:
Az idős hölgy egy gyönyörű szobába vezetett, majd intett, hogy foglaljak helyet. Magam sem tudom hol vagyok. De egyben biztos vagyok, nem vagyok biztonságban, hiszen ők jól ismerik Seung-ot, akkor miért nem tesznek ellene?
- Seung nagyon kedves fiatalember, csak nem mutatja ki, maga nagyon különleges lehet neki, ha ide hozta. Egyetlen egy lányt sem hozott ide az idő alatt.
- Kedves? Még, hogy ő?
- Igen, ismerem, nagyon jól ismerem. Tudom, hogy nem valódi, a férjem is ilyen betegségben szenved, de az a jó, hogy mind két személyisége szeret engem, így megvannak egymás közt.
- Azt mondja, hogy a férje mind két személyisége szereti önt, ezért jól megvannak?
- Igen, ezt a betegséget nem lehet meggyógyítani, eleinte én is féltem a rosszabbik személyiségétől, de az idő alatt jól megismertem, majd azt vettük észre, hogy jól megvagyunk vele. A férjem többé nem járt orvoshoz, nem vette be semmilyen gyógyszert. De had lássam el a sebeidet. A hölgy leült mellém, majd kikötötte a combom, ahogy gondoltam a sebem nagyon csúnya, és az idő alatt újra vérezni kezdet. - Még jó, hogy nem mély. Lehet fájni fog, de be kell, hogy varjam.
- Maga is átélte ezeket?
- Igen, minden átváltozásánál megerőszakolt, megkínzott, vérben fürödtem, de hallgattam rá, így a végén már csak szeretkeztünk és én is élveztem. Tudom, hülyén hangzik, de ez az igazság, szeretem mind két énjét.
- Én soha-soha sem fogom átélni ezt, engedjen el, hadd menjek.
- Sajnálom, de nem tehetem meg, kérlek...maradj mellette, csak is így gyógyulhat meg. Én már csak tudom, nem fog neked ártani, hidd el. Kezét kezemre helyezte, de ellöktem, itt mindenki meg van bolondulva, én akkor sem maradok itt tovább. Gyors felálltam, majd kihasználva a nő lassúságát kiszaladtam a szobából, de a ház olyan nagy, hogy fogalmam sincs merre kellene mennem. Hallottam, ahogy az idős hölgy utánam kiált, de mire kiért én addigra elmenekültem le a lépcsőn. Egy nagy folyóson találtam magam, mire nem emlékszem, így futni kezdtem. Olyan mintha megállt volna az idő, hiába futottam nem hallattam semerre, mintha sivatag kellős közepén lennék. Mikor végre sikerült kiérnem megpillantottam egy ajtót, szaladni kezdtem felé, de ahogy kinyitottam volna dörrenést hallottam meg a hátam mögül, majd éles fájdalom hasított a lábamba. Hasamra vágódtam, fájdalmamba felkiáltottam, majd hátam mögé pillantottam. Seung áll ott kezében egy pisztollyal. Akkor jöttem rá, hogy rám lőtt.
- Hová-hová ilyen gyorsan? Ugye nem akartál megszökni előlem? Nem volt jó ötlet, kedves akartam lenni, de úgy látszik nem érdemled meg, meg kell, hogy büntesselek. Csak hogy tud, öltem már embert, képes vagyok újra. Seung elindult felém, én pedig kúszni kezdtem, valaki segítsen. Megragadta a hajam és felrántott, de a lábamba jövő fájdalom miatt nem bírtam megállni. Így karjaiba zuhantam, a hátára dobott, én pedig ütögetni kezdtem, majd kiabálni, de senki sem jött segíteni, mintha csak mi ketten élnénk ezen a bolygón. Hiába minden erőfeszítésemnek, csak jobban elfáradtam, de előnye nem látszott. Seung ledobott az ágyra, majd kicsatolta szíját, kezébe fogta és nagyot hasított felém, felkiáltottam fájdalmamba, ruhám pedig szétszakadt ott ahol elért. Újra lecsapott rám, majd újra és így ment tovább, a végére olyan voltam mint egy rongy baba, semmi erőm nem volt megmozdulni, azt tehetett velem amit akart. Hallottam, ahogy ledobta a szíjat a földre, majd rám mászott, de nadrágja már nem volt rajta. Keze fejem alá csúszott, majd maga felé fordította.
- Látod miket kell veled tennem, hogy végre szófogadó légy? Most már érted, nem menekülhetsz el előlem, és Sehun sem jön a segítségedre, az a kis szaros fél előjönni. Fogd már fel, hogy csak én vagyok neked, csak én tehetlek boldoggá. Keze engedett a szorításból, majd lágy érintésekkel kezdte arcomat simogatni. Közben csókokkal lepte el nyakam. Másik kezével szétnyitotta combom, majd egy rántással letépte rólam fehér neműmet. Mire felismertem a helyzetem Seung belém nyomta férfiasságát. A fájdalomtól egyszerre kiáltottam fel és sírtam el magam, újra. Lassan kezdet el bennem mozogni, majd egyre gyorsabban diktálta az iramot, de nem élveztem, mindig elképzeltem milyen lesz az első, de nem ilyenre számítottam. Seung nem foglalkozott érzéseimmel, sem azzal, hogy milyen fájdalmakat érzek át. Seung arca nyakamba fúródót, majd egy nagy nyögés mellett élvezet belém. Mellém dőlt és karjaiba vont, majd utoljára mosolygó arcát láttam, mielőtt elnyomott a sötétség.

Video

8.rész

Álca

A hónapok gyorsan mentek, majd jöttek, egyszer csak nyár volt, majd tél, az emberek csak azt vették észre, hogy a rövid ruhákat melegre cserélték. A fák levetkőztek, majd minden fehérbe borult. A gyerekek vidáman futkároztak szüleik körül élvezve a havat. Sok ház szépen pompázott, hiszen itt van a várva várt ünnep, a karácsony. Haneul egész végig Sehun mellett volt, hogy ha véletlen előjönne, ő ott legyen mellette. Haneul és testvére Sehun házába költöztek, a lány nem akarta magával hozni testvérét, de nem tudja kinek adni, hogy vigyázzon rá, és jobban szereti, ha mellette van, mint távol. Így tudja, hogy biztonságban van.

Haneul szorgosan munkálkodott a konyhába, hiszen ma egy gyönyörű ünnep van, az asztalra ilyenkor megfelelő ételt kell rakni. Gyors körbenézett a konyhába, hogy nem-e felejtett el valamit. Majd újával csettintett, majd gyors beszaladt a szobájába, hiszen még nem csomagolta be az ajándékokat. Az idő alatt nagyon jól kijött Sehun-nal, olyan neki mintha testvére lenne, kit régen nem látott. Gyors becsomagolta az ajándékokat, majd eldugta az ágy alá. Ahogy kilépet Sehun kócos hajával találta magát szembe.
- Jó reggelt Sehun, látom jól aludtál. Sehun öntött magának forró teát, majd belekortyolt és Haneul-ra pillantott.
- Jó reggelt, igen, remekül aludtam, de egy kicsit fáztam. Hmm finom ez a tea. Mi jót főzöl minek ilyen jó illata van?
- Titok, majd a karácsonyi vacsorálnál megtudod. De egy kicsit aggódom, mi lesz ha éppen most jön elő?
- Seung? Nem fog, nem szereti az ünnepek, sosem jött elő karácsonykor, semmilyen ünnepen nem vett részt, nem szeret mások előtt mutatkozni.
- Hála az istennek, ennek most nagyon örülök. Sehun Haneul hajába túrta kezét, majd jól összekócolta. A lány pedig sértődve bokszolt a karjába.
Az est hamar eljött, mind hárman nagyon jól mulattak, majd mikor elfogyasztották az ételt a karácsonyfa alá ültek kibontani az ajándékokat. Haneul egy parfüm készletet vett Sehun-nak, húgának pedig egy gyönyörű szép babát. Mind ketten nagyon örültek neki, majd Sehun adta át a neki szánt ajándékot. Haneul boldogan csomagolta ki a nagydarab csomagot, de ami benne volt lesokkolta.
- Ez-ez egy pók? Most ügye viccelsz velem, én félek tőlük. Sehun gúnyosan elnevette magát, majd a kislányra nézett.
- Menj be a szobádba, és akkor gyere ki ha én mondom. Akkor megkapod az ajándékodat. A kislány szófogadó volt, majd magukra hagyta. Sehun megfogta az akváriumot és Hanuel szobájába cipelte.
- Vidd ki innen! Nekem aztán ne nézegessen, undorító állat.
- Egyáltalán nem az, jó kis előjáték lesz. Hanuel felfigyelt Sehun akcentusára, majd szemébe nézett, valami nem stimmelt vele, olyan fura. Sehun ajka mosolyra húzódót, majd Haneul-al szembe állt meg. - Hiányoztál kedvesem. A lányban megfagyott a vér a felismerésben, ő nem Sehun.
- Seung. A neve hallatán nagyot lökött a lányon ki a földre zuhant, menekülni akart, de Seung nem engedte, hajánál fogva húzta fel és csókolt nyakába.
- Hmm ez az illat, istenem máris áll mind a cövek, kellesz és most nem fogsz elmenekülni, ma az enyém leszel.
- Neh kérlek, hagyj békén, kérlek. Engedj el. Seung magával ráncigálta le oda a helyre ahová Haneul nem szeretett volna menni, vissza a rideg, hideg helyre. De most nem az ágyhoz vezette, hanem a tükör elé a székhez, kezét a fának kötözte, majd a lába következett. Seung a háta mögé lépet, majd a tükörből nézet a lányra.
- Megmondtam, hogy ne akard tudni miért van itt ez a szék, de késő, nem fogadtál szót. Mellesleg összebeszéltél Sehun-nal, ez nagyon nem tetszik, ezért sem leszek veled elnéző. Kínozni foglak, míg meg nem halsz alattam. A lány küszködni szeretett volna, de túl erősen van a székhez kötözve. Seung egy késsel tért vissza, mivel levágta a lány ruháját. - Vedd a szádba, és ajánlom, hogy jól csináld, mert megöllek. A lány arra gondolt, hogy ez az egész csak egy álca volt, fogalma sincs mióta van jelen Seung. Az álló férfiasságára pillantott mi már keményen állt arra várva, hogy valaki kényeztesse. Haneul nem tudott megszólalni, mert Seung betapasztotta száját farkával. Egyre gyorsabban lökte csípőjét a lány szájához. Seung kéjes nyögései töltötték be a szobád, Haneul szemébe pedig könnyek gyűltek a szégyentől, megalázástól. Seung egyre hevesebben nyomta ágyékát a lányhoz, majd magját szájába lövellte, ki akarta köpni, de a fiú nem engedte.
- Nyeld csak le. Mikor megtette elmosolyogta magát, majd a szekrényhez ment és levett egy mell csipeszt, a lány mikor meglátta kiabálni kezdet. Seung pedig arcon ütötte. - Kuss, vagy sokkalta rosszabbat teszek veled. Haneul csendben maradt, majd felnyögött a fájdalomtól mikor a csipeszek a melléhez értek. Seung megnyalta ajkait és lány ölébe ült, majd haját kezdte el simogatni. - Annyira szép vagy, még sose volt ilyen széplánnyal dolgom. Megbabonáztál. Füléhez hajolt és halkan kezdet el beszélni. - Csak, hogy tud, Sehun nem mostanában ébred fel. A kis idő alatt jól el fogunk szórakozni, légy jó kislány. Seung kést ragadott meg, majd a lány nyakához vezette. Majd le egyenesen a lány nőiességéhez. Haneul megfeszült az érintésétől, de nem moccant túlságosan és fél tőle. De a hirtelen fájdalomtól felkiáltott. A kés élesen mart húsába, majd érezte, ahogy a vér lefolyik lábán, mikor lenézet meglátta a véres csíkot combján. Sírni kezdett, de Seung-ot nem hatotta meg, mert újabb sebet ejtett rajta, de most másik combján.
- Áhh kérlek...kérlek Seung...ez-ez nagyon fáj...miért? Miért én? A fiú megragadta a lány haját, hogy szemébe tudjon nézni.
- Tényleg kedveltelek, nem akartalak bántani, de az, hogy összefogtál Sehun-nal megölte a hitemet, hogy kedves legyek veled. Mindent elcsesztél. Nem kellet volna mellette maradnod, és most nem lennél itt ide kötözve, tudok én kedves, szelíd lenni, ha akarok, de most ehhez van kedvem. Megtanítalak engedelmeskedni. El fogom érni, hogy csak engem láss. Egy erőteljes rántással engedte el haját, majd magára hagyta. Haneul végigmérte magát a tükörben, lábait mindenhol vér borítja, haja kócos, arcán egy piros heg ékeskedik ahol megütötte, szemei vérvörösek, ajka felrepedt. Újra sírásba kezdet, semmit sem ért miért ő az ki itt ül, miért neki kell mindezt átélnie? Mit követett el? Talán soha sem kellet volna találkozni Sehun-nal. De ő olyan más, Sehun kedves, visszahúzódó. Seung léptei zavarták meg Haneult, minden egyes lépése egyre hangosabb volt, a lány pedig egyre jobban kezdet félni. A fiú a falnak támaszkodott, majd a tükörből nézet a lányra, hol találkozott a tekintetük.
- Szánalmasan nézel ki, olyan vagy mint a többi kurvám, pedig te sokkalta többet jelentesz nekem. Taníts meg szeretni Haneul, és ígérem nem bántalak. Haneul nem hisz fülének, most meg miről beszél? Még hogy szeretni? Seung a lány elé lépett, majd leguggolt és a lány szemébe nézett. - Biztos vagyok benne, hogy ezeket soha többé nem szeretnéd átélni, és ígérem, ha jól bánsz velem...nem bántalak.
- Nem-nem értelek, az előbb még bántottál, most...miért? Keze a lány arcához vándorolt, és letörölte a könnyeket.
- Mert szeretlek Haneul, és csak is magamnak akarlak, de ahhoz meg kell, hogy változzam...és akkor örökre ébren maradok. Eddig úgy éltem az életem ahogy akartam, nem volt senki akit ismertem volna, senki akit barátomnak neveztem volna, Sehun mindenkit eltaszított mellőle, mert félt, hogy őket is bántom. De nekem is csak egy olyan ember kell ki megért, nem azért jöttem létre mert én akartam, Sehun elfojtott félelmei miatt jöttem létre. Ő miatt vagyok itt, mert fél szembe nézni a múltjával, következményeivel. Én miattam jutott el idáig, nem is értem miért akar megölni, nélkülem halott lenne.
- De...miért én? Miért bánsz így velem?
- Mert te más vagy mint a többi lány, igaz nem ismerlek annyira, de a te mosolyod őszinte volt felém. Haneul egy kicsit megértette miért ilyen, de akkor is tart tőle, a fájdalom pedig egyre erősebb így fele mondatát nem értette a fiúnak. Majd minden sötét lett előtte.

7.rész

Döntés és válasz

Sehun Pov:
Mikor kitisztult a látásom, a fejemből pedig elszállt a fájdalom felnéztem, és akkor ismertem fel az előttem fekvő lányt. Keze az ágyhoz volt kötözve, egy szál semmiben volt, arcáról pedig vér folyt. Ajka felrepedt, térdei felhorzsolódtak. Mégis mit műveltem vele?
- Haneul...én... Kezemre pillantottam, akkor vettem észre, hogy maszkot tartok benne, rémülten dobtam el, mi nagyot koppant a földön. Akkor vettem észre, hogy egy ismeretlen helyen vagyok. Ezt én maga építettem a tudtom nélkül? Ezek szerint sokkal erősebb mint gondoltam.
- S-Sehun... Haneul hangjára felfigyeltem, majd rádobtam a takarót, utána kiszabadítottam a kezét.
- Annyira sajnálom, most biztos nagyon meg vagy rémülve, de mindent elmagyarázok, de előbb lássuk el a sebed. Megakartam fogni a kezét, de nem hagyta, rémülten futott el mellettem magamra hagyva a hideg, rideg idegen helyen. Gyors észbe kaptam és rohantam fel Haneul után, de addigra sehol sem volt. Mi lesz, ha feljelent, vagy mi lesz akkor, ha magamra hagy, és soha többé nem jön vissza? Belegondolni sem merek, Haneul nagyon kedves lány, és akárhogy bántam vele, mindig visszajött, és ő az a lány kire oly régóta várok. Hiszen ő az kit a gonosz énem nem bántott, ennek pedig kell, hogy legyen valami oka, ki kell derítenem, hogy miért nem bántotta eddig és, hogy miért viselkedik vele ilyen kedvesen. Mindent meg kell tudnom, de ahhoz, hogy kiderítsem szükségem van Haneul segítségére.

Három nap telt el azóta a nap óta, Haneul csak fel sem kereset, és én sem kerestem, biztos vagyok benne, hogy meg van ijedve, és megértem. Kell neki kis idő mire mindent átgondol, de egyre feszült vagyok. Magam sem értem mit hiányolok ennyire az életemből, de talán ideje lennem felkeresni, nem várhatok örökre, szükségem van rá.
A pappírra néztem, majd fel a ház címére, pontosan itt kell laknia Haneul-nak, elégé csendes kis környék, nagyon kellemes hangulatot áraszt magából. Az ajtó előtt állva elgondolkoztam mit is kellene pontosan mondanom neki, hiszen lehet, hogy egyből rám csapja az ajtót, vagy elkiabálja magát. Összeszedtem bátorságomat és bekopogtam egy fiatal kislány nyitott nekem ajtót, ki mosolyogva köszönt.
- Szia, Haneul itthon vagy?
- Unni? Igen, UNNI VENDÉGED VAN. A kislány megfogta kezem és beljebb húzott, majd Haneul jött le a lépcsőn, de mikor meglátott futni kezdet felém és megragadta a kislányt, majd arrébb lökte.
- Megmondtam, hogy ne engedj be bárkit a lakásba, hányszor kel elmondanom? Most menj fel a szobádba. Mikor magunkra maradtunk Haneul mérgesen mért végig.
- Nyugi én vagyok, az igazi Sehun, semmit sem akarok csinálni, csak beszélni szeretnék veled.
- Oké, még mindig tartok öntől, szóval semmit se tegyen, ne közelítsen, még csak rám se nézzen. Csak...üljön le. Helyett foglaltunk, de Haneul olyan messze ült tőlem amilyen messze csak tudott. - Kezdje.
- Sajnálom a történteket, de ahogy azt észrevette nem voltam önmagam, most már tudja, hogy miért nem akartam eleinte felvenni magát. Nyugodtan kérdezhet.
- Maga... Haneul közelebb hajolt, majd szinte suttogni kezdett...örült? Tudja volt már ilyennel dolgom, de magától szinte remegtem, azt hittem meg akar ölni.
- Nem, nem vagyok örült, személyiség zavarban szenvedek, ezt csak azt jelenti, hogy van egy másik személyiségem. Ő vele találkoztál aznap, csak úgy hívja magát Seung, Seung a neve.
- Mint utód? Ez nevetséges, hogy...hogy lehetséges ez? Egy embernek, hogy lehet két személyisége?
- A múlt, a múlt miatt lett ő, vannak kiknek több személyisége van, én csak róla tudok, de alakulhatnak ki még. Seung már vagy tizenöt éve él bennem. Vannak hónapok, hogy egyszer sem jelenik meg, de vannak idők mikor minden egyes nap megjelenik ilyenkor olyanokat tesz amikre nem emlékszem.
- Például?
- Biztos akarja tudni? Haneul arcán nem félelmet láttam, nem, annál inkább kíváncsiságot. Örülök neki, hogy nem kezdet el még jobban félni tőlem. - Mivel látom rajtad, hogy nem félsz, így elmondom, de cserébe kérnék tőled egy szívességet.
- Mi lenne az?
- Segíts, azt akarom, hogy légy az orvosságom.

Haneul Pov:
Ahogy az ajkai kiejtették azt a szót, a szívem repeszteni kezdet, gyomromba pedig több száz pillangó szabadult ki az eddigi fogságból. Amíg az ember a félelmeit használja a döntéseihez, tulajdonképpen menekül. Csak abban az esetben indul el egyáltalán valami felé, amikor elég bátorságot gyűjt ahhoz, hogy bár fél, mégis a vágyait kövesse.
- Nekem...mit kellene tennem, hogy önnek jobb legyen?
- Csak legyen mellettem, egy éjszaka, semmi több, ha Seung tesz valamit önnel ígérem többet nem keresem fel, de ha továbbra is kedves magával, maradjon mellettem míg ki nem derítem mi az oka. Szükségem van önre, lehet, hogy maga miatt megszabadulhatok tőle. Végleg. Sehun komoly volt, láttam, éreztem, hogy csak is az igazságot mondta most nekem, de mégis nem tudom mit kellene tennem. Mi jó származnak nekem belőle ha mellette maradnék?
- Miért kellene megtennem? Kitudja mikre nem képes? Azt akarja, hogy újra vetkőztessen le, kötözzön az ágyhoz? Miért kellene nekem elviselnem mind ezt? Egy élő ember vagyok, kinek vannak érzései, ez most olyan volt mintha arra kérne legyek a szex rabszolgája, mert valljuk be Seung csak is azt látja bennem. Ő egy férfi, míg én nő vagyok.
- Maga egész végig ismerte őt, emlékszik? Emlékszik arra az estére mikor azt mondtam önnek, hogy felveszem, nem én voltam ki oly lelkesen nevetgél önnel. Seung volt az, mikor megcsókolt nem engem-szeretetet volna, hanem őt, ki olyan boldogan mosolygott önre. Mi teljesen különbözünk, önnek vannak iránta érzet vágyai, hiába tagadja. Mert amikor megcsókolt, Seung mosolyát képzelte maga elé. Ha igaz amit mond, akkor teljesen igaza volt, Seung volt az kivel aznap ittam és nevetgéltem, az ő mosolya lágyította megy a szívem, nem Sehun, akkor pontosan mit is érzek?
- Elégé vicces ez a sztori, de igaza van. Voltak napok mikor teljesen megzavarodtam, egyszer kedves volt hozzám, majd...lenézően viselkedett. Akkoriban azt hittem önre bolond, de úgy látszik nem, ez mindent megmagyaráz. Szóval ha segítek önnek...mit kapok cserébe?
- Hercegnőt faragok önből. Annyi pénzt kap tőlem amennyit csak szeretne. Vagy talán...van kérés?
- Maga azt hiszi, hogy a pénzért élek igazam van? Pedig nem, nem olyan nő vagyok aki eladja magát, de megteszem, a húgom miatt. Sehun kezet nyújtott mit elfogadtam, de akkor nem gondoltam volna, hogy meg fogom bánni a döntésem. Mert ezek után...olyan dolgokat éltem át, miről álmodni sem mertem volna.

6.rész

Fenevad 

Sehun arca egyre közelebb húzódott felém, szemében vágyat, mohóságot, szomorúságot véltem felfedezni. Keze erősen fogta karomat, szinte éget. Ajka egyre közeledik ajkam felé, szemem becsuktam, de nem csókolt meg, helyette felegyenesedett, egy finom mozdulattal emelt fel, karjában kötöttem ki, nem nézett rám, megindult a fürdő felé, ott letett, majd a kád felé indult meg. Lassan nyitotta meg a csapót, majd kellő hőmérsékletre állította a vizet. Mikor végzet felém fordult, megindult felém, ahogy megállt előttem mind két kezét vállamra helyezte, majd lassan kezdet megszabadulni a ruhámtól. Az egybe részes szoknyám könnyedén hullott a hideg csempére, utána leguggolt és megszabadított a cipőmtől, Szerettem volna ellenkezni, de nem mertem, mert láttam valami rémisztőt a szemébe, mi arra utál, hogy maradjak nyugodt. Mikor csak egy szál fehérneműben álltam előtte magamra hagyott, menekülő utat kerestem, de mire elhatároztam magam Sehun addigra visszaért kezében egy ollóval. Nem akarom elképzelni, hogy mire kell neki. Hideg kezét hátamon éreztem meg, majd újra karjaiba fogott, de ezúttal a meleg vízbe helyezett. Sehun az olló segítségével megszabadult a melltartómtól, ekkor hallottam egy kéjes nyögést. Neki állt vetkőzni, nem mertem odanézni, de akkor Sehun keze állam alá csúszott.
- Engem nézz, ne fordulj el. Engedelmeskedtem kérésének, így végig néztem, ahogy Sehun megszabadul minden egyes darab ruhájától. Mikor megláttam az ágaskodó férfiasságát, vér szökött arcomba. Sehun beült mellém a vízbe, majd a hátam mögé helyezkedett, így csak a csupasz hátamat látja. Keze kibontotta a hajam, majd több lokniba terült el a vállamon. - Olyan gyönyörű vagy Haneul, legszívesebben most itt helyben keményen megkefélnélek. De türtőztetem magam, mert nem akarlak bántani, és eddig nagyon jó kislány voltál. Ha tovább is így viselkedsz talán megjutalmazlak. Most pedig gyere közelebb. Remegve csúsztam hátrébb, de Sehun karja erősen rántott meg maga felé, így köztünk csak a bugyim anyagja volt. Sehun kezébe nyomott egy férfi tusfürdőt, majd kezével lassan kezdte el mosni a hátam, mellkasa hátamnak nyomódót. Kezével pedig mellkasomat kezdte el dörzsölni, de akkor kezem maguktól mozdultak, egy erőteljes mozdulattal ragadtam meg kezét.
- Ne félj, tudom, hogy szűz vagy, mindent tudok rólad, ezért is akarom, hogy az első emlékezetes legyen, gondolom ezeket a csodás melleket senki sem fogta, és ez örömmel tölt el, hogy én vagyok az első. Sehun keze melleimre csúszott, kényeztetett és éveztem. Majd keze combom közé csúszott, nem azt már nem, nem engedem, nem így akarom elveszíteni a szüzességemet. Felálltam, de Sehun erősen rántott vissza, így minden csurom víz lett. - Megmondtam, légy engedelmes, vagy rosszul fogsz járni kedves. Mikor teljesen megmosdatott, kiemelt a vízből, törülközővel körbe csavarta a testem, majd megint karjába fogott, egyenesen a szobájába vitt, vagyis azt hittem, mert mikor letett egy kép mellé állt, majd egy erőteljes mozdulattal lerántotta a festményt. Meglepődtem, mert egy ajtó volt mögötte, pont, hogy átfér rajta egy ember.
- Mi-mi ez?
- Az én saját birodalmam, még Sehun sem tud róla, hülyébb mint azt gondolnád. Megragadta kezem, majd maga után kezdet el húzni, ahogy egyre lejeb mentünk egyre hidegebb volt, rajtam pedig csak egy törölköző volt, és egy átázott bugyi. A bőrömön végigfutott a hideg mitől beleremegtem, egy újabb ajtó állt velünk szembe, mi egy gombnyomásra kitárult és szemünk elé egy hatalmas szoba tárult. Sehun meggyújtott egy gyertyát, mit a kezembe nyomott, majd egy kis időre elveszett a sötétségbe, de akkor egy sarokban tűz kezdet el égni. Sehun kivette a kezemből az égő gyertyát és végig ment a kis szobán meggyújtva a többi eldugott gyertyákat. Mikor végre teljesen látni lehetett, végig pásztáztam az eldugott részlegeket. De a vér is megfagyott bennem a látványtól, a szoba maga barátságos volt, a fal pirosra volt festve, meztelen nőktől ábrázolt képek lógtak a falon. Egy hatalmas ágy helyezkedett el középen, minek ugyan olyan színe volt mint a falnak. Jobb oldalon egy kisebb szekrény, míg bal oldalon egy hatalmas tükör mivel szemben egy szék állt. De az ami a szekrényen pihent megijedtem. Mindenféle láncok sorakoztak fel egymás mellett, több piercing amire nem vagyok kíváncsi hová tartoznak. Korbácsok, maszkok, bilincsek, nyakörvek és had ne tudjam mik még. Sehun a hátam mögé lépet, majd hideg kezével hajamat elcsatolta, és az ágyhoz vezetett. Miért nem ellenkezem, miért hagyom, hogy Sehun azt csináljon amit szeretne? Miért nem menekülök el? Mind ketten helyet foglaltunk az ágyon, Sehun közben egy kisebb szekrényből cigit vett elő.
- Dohányzol? Csak bólogatni kezdtem, hogy nem, a válasza csak egy sima váll rándítás volt, majd szájába vett egy szálat és meggyújtotta. - Biztos nagyon meg vagy rémülve, én azt nagyon jól elhiszem, de nem kell félned tőlem, soha sem ártanák neked, de ha ellenkezel, vagy ha...rosszat csinálsz, talán...talán bántalak. Ezért kell hallgatnod rám, és nem esik bántódásod. Sok nőt hoztam már le ide, kik könyörögtek az életükért, de volt olyan is ki élvezte.
- Ki-ki vagy te?
- Vártam már ezt a kérdést, biztos észre vetted, hogy nem az a Sehun vagyok ki nappal bent üldögél az irodájában és a lapokat nyúzza. Nem, én teljesen más ember vagyok, igen ugyan olyan arcom van mint Sehun-nak, de mégsem ő vagyok. Ohh, miért nézel ilyen boci szemekkel rám, csak jobban felizgulok. Sehun arcomba fújta a füstöt, majd egy tartóba helyezte. Mikor újra felém figyelt, lassan közeledni kezdet felém. Megijedtem így menekülőre fogtam, de Sehun visszatartott. - Megmondtam, semmi trükk, ne akard megtudni, hogy miért van ott az a szék a tükör előtt. Egy erős rántással visszarántott pont az ölébe. Sehun csípőmre ült, majd lassan fel-alá kezdet el mozogni. - Neked...majd így kell mozgatnod a csípőd, én pedig élvezni fogok minden egyes mozdulatodat, hangodat. Közelebb hajolt, majd csókot lehelt ajkamra, undorodom saját magamtól, amiért nem teszek semmit sem ellene. Sehun egy rántással levette rólam a finom anyagot, majd kezébe vettem mellemet. Ajka pedig ajkamba vájt, és mohon tépni kezdte. Keze bugyim alá vándorolt mitől megijedtem, hiszen soha senki sem nyúlt hozzám ott lent, félek. Sehun szétnyitotta lábamat és nőiességem nyílásához vezette úját, majd fel le kezdte mozgatni, minden porcikám bele remegett az érintésétől. Kezemet mellkasához emeletem, hogy eltudjam lökni, de nem ment.
- Milyen nedves vagy Haneul, csak nem felizgultál rám máris? Ez tetszik, a kis szűz máris beindult, mi lesz ekkor? Úját hirtelen belém mélyesztette mitől felkiáltottam. - Tetszik ez a hang, még-még.
- Kérlek...hagyd abba, nem bírom már. Sehun mintha meg sem hallotta volna, egyre gyorsabban mozgatta bennem, mitől egyre jobban sajgott az alfelem.
- Tudod mi a kéj? Az élet siralomvölgy. A szerelem bűn. A gyönyör átok, a kéj a romlásnak és rothadásnak oka. Szemeim kipattantak helyéről, hátam ívbe feszült, mikor a gyönyör lesújtott rám. - Milyen hamar elmentél, nem kellet két perc sem. Most te jössz. Rázni kezdtem fejem, majd lelöktem magamról, futni kezdtem az ajtó felé, fel a lépcsőn, de Sehun elkapta a bokám. Majd húzni kezdet. - Megmondtam, hogy maradj nyugton. Hatalmasat csattant mikor is a lépcsőre estem. Éreztem ahogy vér lefolyik arcomon bele a számba, szemem egyre homályosabb, de éreztem ahogy Sehun karjaiba von. Majd letesz az ágyra. Hallottam mikor elmegy, mikor visszatér, hideg valami érinti meg karom, majd fejem mögé emeli mind két karomat. Szemeim kinyitottam és akkor ismertem fel, hogy mit is csinál pontosan. Sehun az ágyhoz kötözött.
- Mi-miért?
- Így nem tudsz megszökni. De ezért most meg kell, hogy büntesselek. Sehun levett a szekrényről egy maszkot, majd mosolyogva indult meg felém.
- Kérlek ne, kérlek.
- De-de. Sehun feltérdelt mellém,de akkor hirtelen kiabálni kezdet, majd fejét kezdte el fogni. Mikor rám nézett szemei vérvörösek voltak. - Haneul, istenem mit tettem.

5.rész

Hiányzol

Sehun Pov:

Soha sem értettem, hogy mi is történt pontosan azon a napon, mi történt, mi volt az a csók? Az óta a nap óta kerül, kerül, mintha nem is léteznék eme földön. Pedig pontosan őt nézem, nézem, ahogy félszegen felpillant, majd elhalad mellettem, nem néz rám, még egy sóhaj sem hagyja el ajkait. Mit kellene mondanom, mit kellene ilyen helyzetben tennem? Még soha sem történt velem ilyen, ha csókoltam is nem én voltam az, de ha igen mindig én kezdeményeztem. Egy lány vajon miért csókol meg valakit hirtelen? Mit gondolhat egy nő ilyenkor? Mérgelődve túrtam hajamba, majd öklömet erősen a falba csaptam. Fájdalom? Miről is beszélünk, hiszen ez a kis seb nem fáj annyira, mint a szívem. Nem járunk, nincs semmi közünk egymáshoz, akkor miért, miért sajog a szívem, ha meglátom? Talán… titkos érzéseim lennének felé, de akkor miért nem érzem végre mi a helyes?
- U-uram… jól van? ~ Tekintetemet magasba szöktettem, és igen, ő állt előttem, kire oly sokat vártam, hogy észrevegyen. – A keze, vérzik. ~ Nem éreztem fájdalmat, akkor miért is érdekelne, hogy mi történik éppen velem, mikor végleg itt állsz előttem?!
- Nem fáj… semmi bajom… Haneul… végre megszólalt.
- Ohh én csak… sajnálom a mullkorit, fogalmam sincs miéért tettem, kérem, bocsájtson meg.
- Aigoo, nem haragszom rád, igaz hirtelen jött, de megnyugodhatsz, nincsenek semmilyen gondolataim.
- Ohh ennek örülök, azt hittem ez miatt félreért, és hogy kirúg, de ezek szerint nem.
- Ki kéne? Végül is megszegted a szabályt, nem kezdesz ki a főnököddel, de te kezdeményeztél.
- Maga-maga mondta, hogy csókoljam meg.
- Nem is, én csak kérdeztem, nem gondoltam komolyan, ne fogd erre, mert nagyon gyenge kifogás, kedvesem.
- Sokat változott mióta itt vagyok, mikor elsőnek beléptem szótlan volt, és olyat állított, hogy nem emlékszik semmire abból az éjszakából, pedig én nagyon jól éreztem magam, tudja, ön nagyon szépen mosolyog, egy olyan mosolyt küldött felém ki még soha. A mosolya meleg volt, szeretett teljes, és olyan mintha a mosolya mögé tudnék bújni mikor bajban vagyok. Talán ez miatt is akartam maga mellett maradni, újra mosolyt akartam csalni arcára, és azon a napon végre nevetett, nem gondolkoztam a mosolya láttán, és hát…
- Ezért csókoltál meg. Szóval ön beindul a mosolyom láttán, értem. Szóval, ha én most elnevetném magam, megint letámadna?
- Nem, sajnálom, hogy ilyenekkel áltatom önt, de úgy éreztem el kell, hogy mondjam.
- Megmondom őszintén, nagyon finom ajkai vannak, igaz meglepődtem és nem tudtam koncentrálni csókjára, de akkor a szívem hirtelen szaporán kezdet el verni, és nagyon sok pillangó repkedet a gyomromba.
- Magának is? Már azt hittem, hogy én éreztem ilyen furcsa érzést.
- Mi? Ön… még soha sem érzet ilyet? ~ Mikor bólogatni kezdet mindent megértettem, ez a lány még soha sem volt szerelmes, sőt még egyetlen egy fiúval sem volt együtt. – Maga… volt már szerelemes?
- Nem, még nem… de talán egy nap.
- Volt már olyan fiú ki tetszett önnek?
- Nem tudok róla, de miért kérdezget ilyenekről?
- Ön most… az imént azt mondta kedvel.
- Mi?
- Tudja mit jelent az, hogy a szíved egyre gyorsabban pumpálja a vért? Hát ezt, maga kedvel engem, és ez hozza ki a közelségem magából.
- Nem értem magát, nem kedvelem… csak ez volt ez… első csókom.
- Mi??? Miket nem tudok meg magáról, jobban tenné, ha tényleg neki állna randevúzni. Szóval… ön még szűz? ~ Láttam rajta, hogy ezt a kérdést nem várta tőlem.
- Miért… miért kérdez ilyeneket tőlem?
- Csak biztosra akarok menni, hogy kit vettem fel maga mellé. Ha tudtam volna, hogy szűz még csak a közelembe sem jöhetett volna, menjen haza, és ne jöjjön ide vissza.
- Tessék? Ezért kirúg? Miért? Mert talán nem aludtam együtt még soha senkivel? Nah ne nevettessen.
- Haa, pedig igazat mondok, nincs maga biztonságban mellettem, tudja, éjszakánként ki jár ebben a házban? Maga az ördög, ki szüzekre vadászik.
- Maga örült… nem is tudom elhinni, hogy kedvelhettem meg magát. Megyek, nincs kedvem tovább maradni maga mellett. ~ Mikor magamra maradtam a tükörbe bámultam és néztem az ismeretlen arcot. Jobban is teszem, ha távol marad tőlem, kitudja mikre vagyok képes.

Haneul pov:

Még soha sem vert így a szívem, mégis mit kellene tennem, miért hagytam, hogy elcsábítson? Nekem dolgoznom kell, és most éppen egy nagyon jó munkát veszítettem el. Örült vagyok az biztos, de Sehun tényleg megbabonázott, túlságosan is megkedveltem a kedves oldalát. Esténként olyan más, ha nem látnám a tökéletes arcát akkor meg sem ismerném. De akkor nappal miért bánik velem olyan hidegül? Alig ismerem, de jobban meg szeretném ismerni, a közelembe akarom tudni.
Mély levegőt vettem és visszafordultam a ház felé, nem kopogtam és kinyitottam az ajtót, Sehun irodája felé vettem utam. Ő már a papírok felett ült és akkor sem nézett fel mikor benyitottam. Leültem vele szembe és vártam, hogy megszólítson. Több időbe is telhetett mire maga elé dobta tollát, majd kezét összekulcsolta mellkasa előtt és úgy dőlt hátra a székében.
- Miért jöttél vissza? Megmondtam, hogy ki vagy rúgva.
- Sajnálom a történteket, de nekem kell ez a munka, ígérem többé nem nyúlok önhöz, sőt...csak a munkámmal fogok foglalkozni.
- Azért vissza is kellene vennem magát? Tudja nem öntől tartok, hanem magamtól...nem vagyok olyan ártatlan mint azt hiszi. De nem bánom, visszajöhet, de a házat akkor hagyja el ha én mondom, és többet ne feleseljen vissza mert azt gyűlölöm a legjobban, a magán életem pedig nem tartozik önre.
- Értem és köszönöm...többet nem okozok bajt, ígérem. ~ Magára hagytam és újra munkába álltam, tényleg fura fickó, egyszer kedves majd rideg, de a nők mégis bomlanak érte. Helyes arca tökéletes, ha egy nőre néz, egyből megbabonázza, túl tökéletes, még nekem is, és ettől félek, hogy talán...beleszeretek.

Azt est hamar eljött, de a ház ura ki sem mozdult a szobájából, kezdek aggódni. Így hát mielőtt elindultam volna bekopogtam, de nem szólt vissza, így magára szerettem volna hagyni, de nem ment. Benyitottam, de furcsa mód nem volt a szobájába. Vajon hol lehet? Megfordultam, de egy sötét alak elállta az utam. Mikor jobban megnéztem felismertem Sehunt, de valahogy más, nem olyan mint volt.
- Nem kellett volna belépned a szobámba, Haneul kedves. Sehun megindult felém, én pedig hátrálni kezdtem, de akkor hátam a hideg falnak ütközött. Sehun teste pedig teljesen neki nyomot, ekkor megéreztem férfiasságát, most felizgult rám? - Nem kell félned tőlem, te olyan más vagy mint az eddigi nők kikkel - fülemhez hajolt, majd kezével hajamba túrt, majd egy rántással hátravetette fejem - basztam, de...neked nem akarok ártani, fogalmam sincs miért vagyok ilyen kedves hozzád. Pedig a drága Sehun biztos mondta, hogy ne maradj este a közelembe, de te olyan makacs kislány vagy, az ilyeneket meg kell büntetni. Hirtelen a földre lökött, de mászni kezdtem, féltem, soha sem láttam ilyennek. Sehun mintha élvezte volna, hogy menekülök, hiszen nagyon jól tudja, hogy semmi értelme.
- Hiába menekülsz, így csak jobban felizgulok kedves. Sehun megragadta a hajam, majd kilencven fokot fordított rajtam, Sehun csípőmre ült. próbáltam menekülni, de hiába, sokkal erősebb nálam, Kezével a földre nyomta karomat, szemembe pedig könnyek gyűltek a félelemtől.
- Ne félj, nem bántalak, csak akkor, ha ellenkezel. Eddig mindig kedves voltam veled, de ma valamiért nem megy. Kellesz nekem, testestül, mindestül, légy az enyém.