15.rész

Levél

Haneul Pov:

Mindig van egy pont, ahol az út kettéválik. Abban a hitben váltunk szét, hogy az útjaink egyszer újra összefutnak. Ahogy távolodunk az úton, a másik egyre kisebbnek tűnik. Valójában sohasem mondtunk egymásnak búcsút. Mindig ott marad valami, egy pillanat, ami még visszajöhet. Megérkezhet újra, bekopoghat akár kérdés nélkül. Ugyanis az élet tartogat meglepetéseket. Az, aki még tegnap nem volt az életed része, ma már az, a másik, aki meg rég elveszett, bármikor előkerülhet. Vannak szálak, amikről azt hiszed, már lezárultak, közben meg nem.

Arcomat kezembe temettem, majd ahogy tudtam elkiabáltam magam, tudom jól, hogy mások furcsának tartanak, de most ez a legjobb módja, hogy mindent kiadjak magamból. Mert ha magamban tartom érzem, hogy lassan megfogok örülni. Megállítottam a sofőrt, kedvem támadt sétálni. Egymagam-indultam meg, nem érzékeltem a külvilágot, teljesen magamba fordultam. Az emberek nevetgélve haladtak el mellettem, vannak kik családjukkal, kik párjukkal haladtak előre. Az autók hangos moraja minden kellemes hangot elnyomott. Csak én voltam az egyedüli ember, kinek fogalma sem volt az élet rejtelmeiről. Éreztem, hogy végleg tönkrementem, ezek után az életem siralmas lesz, nagyon jól tudom. Egymagam fogok meghalni, egymagam fogom a sírba vinni titkomat, fájdalmamat, bánatomat. Nincs senki aki ezek után rám nézne, megpróbálhatom eltitkolni, de félek, félek egy újabb kapcsolatot kialakítani. A hídhoz érve, megálltam egy pillanatra, hogy szemügyre vegyem hazám. Utoljára merülök el szépségében, bájában, fogalmam sincs mikor térhetek vissza. De már most hiányzik, tudom jól, hogy semmi jó nem történ velem itt, de mégis a szülőhazám. Édesanyám, édesapám itt nyugszik, még ha édesapámat nem is ismerem, anyám emléke még mindig nagyon friss és meleg. Nagyon hiányzik, nála jobb anyát senki sem kívánhatott volna. De pont őt vette el isten, ki soha semmi rosszat sem tett. Éreztem, hogy könnyeim újra utat törtek, és most nem tudtam megállítani. Egymagam vagyok ebben a romlott világban, soha sem panaszkodtam, de most már betelt a pohár, egész életembe kedves és őszinte voltam, elnéztem mikor csúfoltak, nevettek rajtam, leköptek, feltudtam állni, de most már nem vagyok olyan erős. Talán soha sem kellett volna elmennem abba a házba, ha nem mentem volna, most milyen életem lenne? Még mindig egymagam küzdenék a megélhetésért? Olyan szánalmasnak érzem magam, nincs kire támaszkodjak, nincs kinek elmondjam fájdalmamat. A híd széléhez álltam, mind két kezemmel megragadtam a korlátot, előredőltem, majd hangos kiáltásba kezdtem. Mindent kiadtam magamból, az elmúlt történteket, fájdalmakat, érzelmeket, kínokat. Mikor teljesen kiadtam magamból mindent, összecsúsztam és földre rogytam, majd hangos sírásba kezdtem. Hallottam az emberek susmogását, kuncogását, éreztem, ahogy végignéznek rajtam, majd mentek tovább, mintha misem történt volna.

Másnap reggel, korán keltem, összepakoltam a ruháimat, mit magammal szeretnék vinni, a húgom békésen aludt, míg én csendben pakolásztam. Az alvó arcát látva elmosolyogtam magam, olyan békés, olyan gyönyörű gyermek, soha semmi jelét nem mutatta, hogy bántaná valami, soha sem volt önző, semmit sem kért tőlem szülinapjára, sem ünnepekre. Kezemmel végigsimítottam arcán, mire hangos nyújtózkodásba kezdet. Letöröltem könnyeit, mi fáradság miatt bújt elő.
Mikor felismert karomba ugrott, mintha nem is aludt volna, szorosan átöleltem, majd puszit nyomtam arcára.
- Hiányozott unni? Durcásan bólogatni kezdett, majd nagy cuppanós puszit adott arcomra. Elnevettem magam, majd gyömöszölni kezdtük egymást, annyira szeretem hallgatni ahogy életvidáman felnevet. Mikor mind ketten kifulladtunk elmeséltem neki a történetemet, persze mind hazugság volt, de hogyan mondhatnám el neki az igazságot, hiszen még gyermek. Ahogy felhoztam a költözést egyáltalán nem visszakozott, sőt, nagyon feldobta a hír. Egymaga kezdet el pakolni, én pedig segítettem neki. Mikor végezünk megköszöntem a barátnőmnek, hogy vigyázott rá, majd elköszöntünk egymástól, mert innen az út egyenesen a reptér. Ahogy megérkeztünk egy férfi lépet elém, és átnyújtott két jegyet. Tudtam ki küldte, így nem mondtam semmit. Míg a gépre vártunk leültünk a várakozóba. - Elmondod unni-nak, miért nem mondtál nemet? Min Ji kérdésemre lehajtotta fejét, és mind két lábát lóbálni kezdte.
- Az igazság az, hogy...nem szerettem itt lakni...nem mondtam, de mindenki piszkált, hogy csak unni-val élek. Unni volt nekem anya és apa, ezért mindenki szekált az iskolába.
- Miért-miért nem mondta el? Miért engedted, hogy piszkáljanak? Ha elmondtad volna, tehettünk volna ellene.
- Nekem így is jó volt, hiszen unni mindig velem volt, ezért erős voltam unni, büszke vagy rám? Ahogy elmosolyogta magát nem tudtam rá haragudni, helyette csendben átöleltem.
- Micsoda látvány. Én is beszállhatok? A hang felé kaptam fejem és nem hittem szememnek.
- Jongin...te? Elmosolyogta magát, majd lehuppant mellém, és nevetve mutatta fel jegyét, mi ugyan oda szól ahová az enyém.
- Költözök...ahogy látom ti is, ez nagyszerű. Kaptam egy nagyon jó felkérést, így elfogadtam, nah jó...nem akartam, de mikor megtudtam, hogy ti éppen oda szándékoztok menni, elfogadtam.
- Te is...Európába költözöl, végleg? De hiszen itt olyan jó életet volt, miért adtad fel?
- Mi-att-ad. Igazából sok mondandóm lett volna számára, de hagytam az egészet. Nem mutattam ki, de legbelül örültem neki, Jongin az egyetlen jó barátom, kivel végre egy új barátság kezdődhet.

Sehun Pov:

A bőrszékben ülve olyan magányosnak érzem magam, megszoktam Haneul közelségét, ő olyan életvidám lány volt, de teljesen tönkretettem. Hagytam, hogy Seung feleméssze őt, de az igazság az, hogy tudom miért lett ilyen erős, Haneul az oka. Mindennek ő az oka, ahogy belépet a házba minden megváltozott, valljuk be, tényleg más mint a többi lány kivel eddig találkoztam, és talán ezt tetszett meg Seung-nak benne. Hiába is tagadja, egy az érzésünk, a testünk, és nagyon jól érzem, hogy Seung szerelmes Haneul-ba. Ezért is küldtem el jó messzire, mert félek, hogy újra rátalálna, és akkor sokkalta erősebb lenne, és akkor...soha többé nem jöhetek elő. Haneul-nak minél távolabb kell lennie tőlem, csak is így lehetek biztonságba. Biztos vagyok benne, hogy ha újra előjön, keresni fogja, és örültségét fog tenni. Ezért intézkedtem ilyen hamar, míg nem jön elő, addig bezárkózva kell lennem. Mert ha egy pillanatra is kiteszem a lábam, akkor több száz ember lesz veszélyben, nagyon jól ismerem a vérmérsékletét. Nem fogja annyiban hagyni, hogy elküldtem Haneult, ezért megpróbál keresztbe tenni nekem. Ilyenkor bármire képes.
A gondolatomat a telefonom zökkentette ki.
- Felszállt?
- Igen uram, a gép éppen most szállt fel, és ő is rajta van, a húgával együtt, sőt...még egy férfi is vele volt.
- Férfi? Milyen férfi?
- Nem tudom uram, nem ismerem. Felálltam, majd az asztalra dobtam a telefont. Vajon ki lehet az? Nem tudok semmilyen férfiról Haneul közelségében. Vagy csak...nem lehet, miért hagyna fel a karrierjével? Hiszen ő egy nagyon híres orvos, miért ment volna pont vele? Mi is a neve? Ohh. Jongin. Ahogy elhangzott a fejembe ez a név, a szívem gyorsan kezdte el pumpálni a vért, fejem harsogni kezdet a fájdalomtól. A földre rogytam, lesöpörve a poharam, nem jöhet elő, még csak most jöttem elő. Hangosan kiáltani kezdtem, majd minden sötét lett előttem.

- Áhhhhhhhh....az istenit, a kurva életbe. Mintha fejbe vágtak volna. Áhh, még a hideg is futkos a hátamon. De várjunk...hol vagyok? Miért nem a kórházban vagyok? Haneul? Haneul hol van? Fejetem az asztal felé kaptam, hol egy boríték hevert. Felkaptam és olvasni kezdtem.
Ha ezt a levelet olvasod, újra te uralkodsz felettem, de nem sokáig, mert te..egyre gyengébb leszel, hiszen nincs többé kire támaszkodj, én pedig...elfogom érni, hogy emlékezzek. Mindent fel fogok tárni, rá fogok jönni miért születtél meg, és akkor...eltűnsz örökre. De addig is, itt fogsz élni, ebben a kis lyukban, innét nem tudsz menekülni. Ne keresd a lányt, mert jó messze küldtem, hogy véletlen se találj rá. Felejtsd el őt, sőt azt is, hogy te fogsz végleg uralkodni, erős lettem, hála neked. Többé nem menekülök el az érzéseim elől, nem fogok újra bezárkózni miattad, mától...én leszek te, te pedig én. Mától olyanokra vagyok képes mikre te voltál, te pedig a kis szerelmes miatt gyenge lettél. Csak, hogy tud, figyelmeztetlek, ha bármit teszel, én tudom, hol van ő, ne akard, hogy bántsam. Kezemmel összegyúrtam a papírt, majd elkiabáltam magam és a földre dobtam.
- Sehuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuun.........