5.rész

Hiányzol

Sehun Pov:

Soha sem értettem, hogy mi is történt pontosan azon a napon, mi történt, mi volt az a csók? Az óta a nap óta kerül, kerül, mintha nem is léteznék eme földön. Pedig pontosan őt nézem, nézem, ahogy félszegen felpillant, majd elhalad mellettem, nem néz rám, még egy sóhaj sem hagyja el ajkait. Mit kellene mondanom, mit kellene ilyen helyzetben tennem? Még soha sem történt velem ilyen, ha csókoltam is nem én voltam az, de ha igen mindig én kezdeményeztem. Egy lány vajon miért csókol meg valakit hirtelen? Mit gondolhat egy nő ilyenkor? Mérgelődve túrtam hajamba, majd öklömet erősen a falba csaptam. Fájdalom? Miről is beszélünk, hiszen ez a kis seb nem fáj annyira, mint a szívem. Nem járunk, nincs semmi közünk egymáshoz, akkor miért, miért sajog a szívem, ha meglátom? Talán… titkos érzéseim lennének felé, de akkor miért nem érzem végre mi a helyes?
- U-uram… jól van? ~ Tekintetemet magasba szöktettem, és igen, ő állt előttem, kire oly sokat vártam, hogy észrevegyen. – A keze, vérzik. ~ Nem éreztem fájdalmat, akkor miért is érdekelne, hogy mi történik éppen velem, mikor végleg itt állsz előttem?!
- Nem fáj… semmi bajom… Haneul… végre megszólalt.
- Ohh én csak… sajnálom a mullkorit, fogalmam sincs miéért tettem, kérem, bocsájtson meg.
- Aigoo, nem haragszom rád, igaz hirtelen jött, de megnyugodhatsz, nincsenek semmilyen gondolataim.
- Ohh ennek örülök, azt hittem ez miatt félreért, és hogy kirúg, de ezek szerint nem.
- Ki kéne? Végül is megszegted a szabályt, nem kezdesz ki a főnököddel, de te kezdeményeztél.
- Maga-maga mondta, hogy csókoljam meg.
- Nem is, én csak kérdeztem, nem gondoltam komolyan, ne fogd erre, mert nagyon gyenge kifogás, kedvesem.
- Sokat változott mióta itt vagyok, mikor elsőnek beléptem szótlan volt, és olyat állított, hogy nem emlékszik semmire abból az éjszakából, pedig én nagyon jól éreztem magam, tudja, ön nagyon szépen mosolyog, egy olyan mosolyt küldött felém ki még soha. A mosolya meleg volt, szeretett teljes, és olyan mintha a mosolya mögé tudnék bújni mikor bajban vagyok. Talán ez miatt is akartam maga mellett maradni, újra mosolyt akartam csalni arcára, és azon a napon végre nevetett, nem gondolkoztam a mosolya láttán, és hát…
- Ezért csókoltál meg. Szóval ön beindul a mosolyom láttán, értem. Szóval, ha én most elnevetném magam, megint letámadna?
- Nem, sajnálom, hogy ilyenekkel áltatom önt, de úgy éreztem el kell, hogy mondjam.
- Megmondom őszintén, nagyon finom ajkai vannak, igaz meglepődtem és nem tudtam koncentrálni csókjára, de akkor a szívem hirtelen szaporán kezdet el verni, és nagyon sok pillangó repkedet a gyomromba.
- Magának is? Már azt hittem, hogy én éreztem ilyen furcsa érzést.
- Mi? Ön… még soha sem érzet ilyet? ~ Mikor bólogatni kezdet mindent megértettem, ez a lány még soha sem volt szerelmes, sőt még egyetlen egy fiúval sem volt együtt. – Maga… volt már szerelemes?
- Nem, még nem… de talán egy nap.
- Volt már olyan fiú ki tetszett önnek?
- Nem tudok róla, de miért kérdezget ilyenekről?
- Ön most… az imént azt mondta kedvel.
- Mi?
- Tudja mit jelent az, hogy a szíved egyre gyorsabban pumpálja a vért? Hát ezt, maga kedvel engem, és ez hozza ki a közelségem magából.
- Nem értem magát, nem kedvelem… csak ez volt ez… első csókom.
- Mi??? Miket nem tudok meg magáról, jobban tenné, ha tényleg neki állna randevúzni. Szóval… ön még szűz? ~ Láttam rajta, hogy ezt a kérdést nem várta tőlem.
- Miért… miért kérdez ilyeneket tőlem?
- Csak biztosra akarok menni, hogy kit vettem fel maga mellé. Ha tudtam volna, hogy szűz még csak a közelembe sem jöhetett volna, menjen haza, és ne jöjjön ide vissza.
- Tessék? Ezért kirúg? Miért? Mert talán nem aludtam együtt még soha senkivel? Nah ne nevettessen.
- Haa, pedig igazat mondok, nincs maga biztonságban mellettem, tudja, éjszakánként ki jár ebben a házban? Maga az ördög, ki szüzekre vadászik.
- Maga örült… nem is tudom elhinni, hogy kedvelhettem meg magát. Megyek, nincs kedvem tovább maradni maga mellett. ~ Mikor magamra maradtam a tükörbe bámultam és néztem az ismeretlen arcot. Jobban is teszem, ha távol marad tőlem, kitudja mikre vagyok képes.

Haneul pov:

Még soha sem vert így a szívem, mégis mit kellene tennem, miért hagytam, hogy elcsábítson? Nekem dolgoznom kell, és most éppen egy nagyon jó munkát veszítettem el. Örült vagyok az biztos, de Sehun tényleg megbabonázott, túlságosan is megkedveltem a kedves oldalát. Esténként olyan más, ha nem látnám a tökéletes arcát akkor meg sem ismerném. De akkor nappal miért bánik velem olyan hidegül? Alig ismerem, de jobban meg szeretném ismerni, a közelembe akarom tudni.
Mély levegőt vettem és visszafordultam a ház felé, nem kopogtam és kinyitottam az ajtót, Sehun irodája felé vettem utam. Ő már a papírok felett ült és akkor sem nézett fel mikor benyitottam. Leültem vele szembe és vártam, hogy megszólítson. Több időbe is telhetett mire maga elé dobta tollát, majd kezét összekulcsolta mellkasa előtt és úgy dőlt hátra a székében.
- Miért jöttél vissza? Megmondtam, hogy ki vagy rúgva.
- Sajnálom a történteket, de nekem kell ez a munka, ígérem többé nem nyúlok önhöz, sőt...csak a munkámmal fogok foglalkozni.
- Azért vissza is kellene vennem magát? Tudja nem öntől tartok, hanem magamtól...nem vagyok olyan ártatlan mint azt hiszi. De nem bánom, visszajöhet, de a házat akkor hagyja el ha én mondom, és többet ne feleseljen vissza mert azt gyűlölöm a legjobban, a magán életem pedig nem tartozik önre.
- Értem és köszönöm...többet nem okozok bajt, ígérem. ~ Magára hagytam és újra munkába álltam, tényleg fura fickó, egyszer kedves majd rideg, de a nők mégis bomlanak érte. Helyes arca tökéletes, ha egy nőre néz, egyből megbabonázza, túl tökéletes, még nekem is, és ettől félek, hogy talán...beleszeretek.

Azt est hamar eljött, de a ház ura ki sem mozdult a szobájából, kezdek aggódni. Így hát mielőtt elindultam volna bekopogtam, de nem szólt vissza, így magára szerettem volna hagyni, de nem ment. Benyitottam, de furcsa mód nem volt a szobájába. Vajon hol lehet? Megfordultam, de egy sötét alak elállta az utam. Mikor jobban megnéztem felismertem Sehunt, de valahogy más, nem olyan mint volt.
- Nem kellett volna belépned a szobámba, Haneul kedves. Sehun megindult felém, én pedig hátrálni kezdtem, de akkor hátam a hideg falnak ütközött. Sehun teste pedig teljesen neki nyomot, ekkor megéreztem férfiasságát, most felizgult rám? - Nem kell félned tőlem, te olyan más vagy mint az eddigi nők kikkel - fülemhez hajolt, majd kezével hajamba túrt, majd egy rántással hátravetette fejem - basztam, de...neked nem akarok ártani, fogalmam sincs miért vagyok ilyen kedves hozzád. Pedig a drága Sehun biztos mondta, hogy ne maradj este a közelembe, de te olyan makacs kislány vagy, az ilyeneket meg kell büntetni. Hirtelen a földre lökött, de mászni kezdtem, féltem, soha sem láttam ilyennek. Sehun mintha élvezte volna, hogy menekülök, hiszen nagyon jól tudja, hogy semmi értelme.
- Hiába menekülsz, így csak jobban felizgulok kedves. Sehun megragadta a hajam, majd kilencven fokot fordított rajtam, Sehun csípőmre ült. próbáltam menekülni, de hiába, sokkal erősebb nálam, Kezével a földre nyomta karomat, szemembe pedig könnyek gyűltek a félelemtől.
- Ne félj, nem bántalak, csak akkor, ha ellenkezel. Eddig mindig kedves voltam veled, de ma valamiért nem megy. Kellesz nekem, testestül, mindestül, légy az enyém.