9.rész

Segítség! 

Haneul lassan nyitotta ki szemét, mert szoknia kellett a világost, mi felváltotta a sötétséget. Körbe pillantott, a szobájában volt, minden nyugodtnak tűnik, azt hitte állom volt az egész, de mikor megpillantotta a pókot a szobája sarkában minden bátorsága, reménysége eltűnt. Majd akkor kezdte el érezni a fájdalmat, mit eddig nem vett észre. Mindene sajgott, ajka éget és vért érzet szájában, a lábairól nem is beszélve. Megpróbált felülni, de nehezére eset, megnézte mind két combját, mi be volt kötözve. Az egyik pizsamája volt rajta, semmire sem emlékszik onnantól ahol szerelmet vallott neki Seung. Onnantól minden sötét, talán elájult. Lépteket kezdet hallani, biztos benne, hogy Seung az, de lehet, hogy már Sehun. De nem tudott dönteni, gyorsa visszahuppant az ágyra, majd várta a közeledő jövő illetőt. Becsukta szemét, ahogy meghallotta az ajtó nyikorgását.
- Még mindig alszol? Istenem már vagy két napja, ideje felébredni Csipkerózsika, sok dolguk van még. Haneul most már biztosra tudja, hogy még mindig Seung-al áll szemben. Érezte, ahogy az ágyra ül, majd kezét a lány arcához emelte, és füle mögé tűrte egy elszabaduló tincset. Majd egy rántással felemelte a lányt az ágyról, karjaiban vitte ki a szabadba, majd lassan elengedte. Haneul kiáltva eset bele a medencébe. Majd gyorsa kapkodni kezdett levegőért, Seung pedig nevetésbe kezdet. - Látnod kellett volna az arcod...nagyon jó volt, meg kell ismételni.
- Eszednél vagy? Mi lett volna, ha megfulladok?
- Tudtam, hogy ébren vagy, mert összehúztad magad a hangom hallatán, ismerlek, nagyon jól ismerlek. Most pedig gyere ki, szárítkozz meg, elmegyünk.
- Ilyen állapotban? A lábaim sajognak, a szám fel van duzzadva. Nem is érzem magam élő embernek.
- Ha nem készülsz el félóra múlva, ennél sokkalta rosszabbat teszek veled. Seung magára hagyta a lányt, ki rémülve lépkedett ki a medencéből, de minden egyes mozdulatára egyre erősebb lett a fájdalom.

Mikor sikerült rendbe tenni magát, Seung megragadta kezét és a kocsiba rángatta. Az út csendben telt, Haneul nem tudja merre tartanak, és nagyon is fél a férfi közelségétől. Mégis mikor ébred fel Sehun? Folyton ez jár fejében. Egy hatalmas ház előtt parkoltak le, Seung kicsatolta a lány övét, majd segített kiszállni neki. Haneul megpróbálta kiszabadítani kezét, de Seung erősen fogta. Az ajtó előtt megállva várták, hogy valaki kinyissa, majd egy kedves idős hölgy nyitott ajtót.
- Seung...de régen láttalak, ohh látom vendéged van, gyertek be, az uram mindjárt itt lesz. Mind ketten beléptek a házba, Haneul-nak fogalma sincs kik ők és hol vannak.
- Neked vannak ismerőseid?
- Miért ne lennének? Mellesleg még arról is tudnak, hogy nem igazi vagyok, vannak titkaim amikről Sehun sem tud.
- Elképesztő vagy. Seung a lány arcához hajolt, hogy szemébe tudjon nézni.
- Mióta nem félsz tőlem? Ez nagyon aggaszt, miért viselkedsz így?
- Gondolom nem akarsz ilyen állapotban ártani nekem.
- Nem tudod mikre vagyok képes. Haneul megrémült a férfi tekintetétől, szólni szeretett volna, de egy idős férfi jött le a lépcsőn.
- Seung, oly régen nem láttalak. Seung elengedte a lány kezét, majd átölelte az idegen férfit. Onnantól nem foglalkozott a lánnyal, magára hagyták, itt a lehetőség, hogy elszökjön, Haneul egyre jobban hátrált az ajtó felé, majd kezét a kilincsre nyomta, de ahogy nyitotta volna az idős hölgy leszólította.
- Agassi...jöjjön, ellátom a sebét.

Haneul pov:
Az idős hölgy egy gyönyörű szobába vezetett, majd intett, hogy foglaljak helyet. Magam sem tudom hol vagyok. De egyben biztos vagyok, nem vagyok biztonságban, hiszen ők jól ismerik Seung-ot, akkor miért nem tesznek ellene?
- Seung nagyon kedves fiatalember, csak nem mutatja ki, maga nagyon különleges lehet neki, ha ide hozta. Egyetlen egy lányt sem hozott ide az idő alatt.
- Kedves? Még, hogy ő?
- Igen, ismerem, nagyon jól ismerem. Tudom, hogy nem valódi, a férjem is ilyen betegségben szenved, de az a jó, hogy mind két személyisége szeret engem, így megvannak egymás közt.
- Azt mondja, hogy a férje mind két személyisége szereti önt, ezért jól megvannak?
- Igen, ezt a betegséget nem lehet meggyógyítani, eleinte én is féltem a rosszabbik személyiségétől, de az idő alatt jól megismertem, majd azt vettük észre, hogy jól megvagyunk vele. A férjem többé nem járt orvoshoz, nem vette be semmilyen gyógyszert. De had lássam el a sebeidet. A hölgy leült mellém, majd kikötötte a combom, ahogy gondoltam a sebem nagyon csúnya, és az idő alatt újra vérezni kezdet. - Még jó, hogy nem mély. Lehet fájni fog, de be kell, hogy varjam.
- Maga is átélte ezeket?
- Igen, minden átváltozásánál megerőszakolt, megkínzott, vérben fürödtem, de hallgattam rá, így a végén már csak szeretkeztünk és én is élveztem. Tudom, hülyén hangzik, de ez az igazság, szeretem mind két énjét.
- Én soha-soha sem fogom átélni ezt, engedjen el, hadd menjek.
- Sajnálom, de nem tehetem meg, kérlek...maradj mellette, csak is így gyógyulhat meg. Én már csak tudom, nem fog neked ártani, hidd el. Kezét kezemre helyezte, de ellöktem, itt mindenki meg van bolondulva, én akkor sem maradok itt tovább. Gyors felálltam, majd kihasználva a nő lassúságát kiszaladtam a szobából, de a ház olyan nagy, hogy fogalmam sincs merre kellene mennem. Hallottam, ahogy az idős hölgy utánam kiált, de mire kiért én addigra elmenekültem le a lépcsőn. Egy nagy folyóson találtam magam, mire nem emlékszem, így futni kezdtem. Olyan mintha megállt volna az idő, hiába futottam nem hallattam semerre, mintha sivatag kellős közepén lennék. Mikor végre sikerült kiérnem megpillantottam egy ajtót, szaladni kezdtem felé, de ahogy kinyitottam volna dörrenést hallottam meg a hátam mögül, majd éles fájdalom hasított a lábamba. Hasamra vágódtam, fájdalmamba felkiáltottam, majd hátam mögé pillantottam. Seung áll ott kezében egy pisztollyal. Akkor jöttem rá, hogy rám lőtt.
- Hová-hová ilyen gyorsan? Ugye nem akartál megszökni előlem? Nem volt jó ötlet, kedves akartam lenni, de úgy látszik nem érdemled meg, meg kell, hogy büntesselek. Csak hogy tud, öltem már embert, képes vagyok újra. Seung elindult felém, én pedig kúszni kezdtem, valaki segítsen. Megragadta a hajam és felrántott, de a lábamba jövő fájdalom miatt nem bírtam megállni. Így karjaiba zuhantam, a hátára dobott, én pedig ütögetni kezdtem, majd kiabálni, de senki sem jött segíteni, mintha csak mi ketten élnénk ezen a bolygón. Hiába minden erőfeszítésemnek, csak jobban elfáradtam, de előnye nem látszott. Seung ledobott az ágyra, majd kicsatolta szíját, kezébe fogta és nagyot hasított felém, felkiáltottam fájdalmamba, ruhám pedig szétszakadt ott ahol elért. Újra lecsapott rám, majd újra és így ment tovább, a végére olyan voltam mint egy rongy baba, semmi erőm nem volt megmozdulni, azt tehetett velem amit akart. Hallottam, ahogy ledobta a szíjat a földre, majd rám mászott, de nadrágja már nem volt rajta. Keze fejem alá csúszott, majd maga felé fordította.
- Látod miket kell veled tennem, hogy végre szófogadó légy? Most már érted, nem menekülhetsz el előlem, és Sehun sem jön a segítségedre, az a kis szaros fél előjönni. Fogd már fel, hogy csak én vagyok neked, csak én tehetlek boldoggá. Keze engedett a szorításból, majd lágy érintésekkel kezdte arcomat simogatni. Közben csókokkal lepte el nyakam. Másik kezével szétnyitotta combom, majd egy rántással letépte rólam fehér neműmet. Mire felismertem a helyzetem Seung belém nyomta férfiasságát. A fájdalomtól egyszerre kiáltottam fel és sírtam el magam, újra. Lassan kezdet el bennem mozogni, majd egyre gyorsabban diktálta az iramot, de nem élveztem, mindig elképzeltem milyen lesz az első, de nem ilyenre számítottam. Seung nem foglalkozott érzéseimmel, sem azzal, hogy milyen fájdalmakat érzek át. Seung arca nyakamba fúródót, majd egy nagy nyögés mellett élvezet belém. Mellém dőlt és karjaiba vont, majd utoljára mosolygó arcát láttam, mielőtt elnyomott a sötétség.