Álom
Haneul Pov:
Négy nap telt el azóta, hogy feladtam a szabadságomat, Seung az idő alatt be volt zárkózva a szobájába, ha ki is lépet rajta csak a fürdőbe, vagy a konyhába. Szólni szerettem volna, de soha sem figyelt rám, ha beszéltem is olyan mintha a falnak. Szóval feladtam a vele való társalgást, nem tudom miért viselkedik így velem, pedig semmi rosszat nem tettem vele szembe, vagy talán szégyelli magát előttem amiért elsírta magát? Hiszen mindig keménynek mutatja magát, pedig ő is csak egy ember, még akkor is, ha csak egy hamisítvány. Tudom jól, hogy sokan bolondnak neveznének, ha elmesélném a történetemet és még azok után is mellette maradtam, de nem tudtam magára hagyni, szüksége van rám, ahogy azt az idős hölgy is mondta.
Fejemet az ajtónyitódásra kaptam fel, Seung lépet ki rajta felöltözve. Felálltam és megindultam felé.
- Hová mész?
- El, kell egy kis kikapcsolódás. Elmegyek bulizni, te pedig maradj itt. Mielőtt kilépett volna az ajtón megragadtam a kabátját.
- Itt hagysz? Nem mehetnék veled? Már négy napja nem mozdultam ki, kell egy kis levegő, meg mozgás. Seung válaszul kitépte kezét kezemből, majd rám csapta az ajtót. Mit is vártam, hogy vele mehetek? Legszívesebben utána szaladnék, de tudom, hogy nem tetszene neki, ilyenkor magára hagynám, had keressen mikor visszatér.
Az idő nagyon lassan ment el, én pedig nem tudtam elaludni, valamiért nem csukódtak le szemeim. Folyamatosan hempergek az ágyban, már minden tiszta gyűrőt. Egyre jobban ver a víz, melegem van, de ha kinyitom az ablakot fázok, ha megpróbálok felállni szédülni kezdek és hányingerem lesz, mi a bajom? Nagy erő feszítés mellett sikerült felkelnem, majd kimentem a konyhába vízen inni, a kezeim remegnek, egyre jobban szédülök, alig tudom magam tartani. Talán beteg leszek? Óvatosan tettem le a poharat a pultra, de mikor a lábaim megadták magukat kezemmel véletlen lesöpörtem. Én pedig a földre rogytam, a pohár pedig több darabra tört össze. Megpróbáltam erőt gyűjteni, de azzal csak még jobban rásegítettem fájdalmamra. Kezemmel megtámaszkodtam a székben és felhúztam magam, akkor hallottam meg az ajtó csapódást, majd léptek követték. Végre megjött Seung. Megpróbáltam elindulni felé, de akkor megláttam ahogy Seung egy másik lánnyal csókolózik. Észre sem vettek, már is a szobában kötöttek ki. Nem hiszem el, nem akarok hinni a szememnek, kezem elgyengült én pedig a földre rogytam. Minden erőm elszállt, nem tudtam megmozdulni. Majd lassan minden elsötétült előttem.
Mindenhol fehér falak, néma csend, hol vagyok? Lépteim halk hangja töltötte be a nagyszobát. Majd megpillantottam egy nagy fekete ajtót, mi nagyon jól látszódót a fehér falak mellett. Futni kezdtem, de olyan mintha soha sem lenne vége, nem hallattam semerre, mikor kifáradva kapkodtam a levegőért hangok csapták meg fülem.
- Haneul...Haneul kedves, ne menj el, csak te kellesz nekem...maradj velem, légy erős.
- Ki vagy? Mit akarsz? Hol vagy? Egy férfi arca kezdet kirajzolódni előttem, majd egész teste fehérbe öltözött, mikor meglátott elmosolyogta magát.
- Sehun.
- Igen, sajnálom, hogy ilyen sokáig távol vagyok, de még nincs erőm előtörni. Seung egyre erősebb, ne hagyd, hogy rosszat tegyen. Ígérem sietek, és akkor mindent jóvá teszek Haneul, kérlek még egy kicsit tarts ki. Mondani szerettem volna valamit, de addigra eltűnt és magam maradtam. Majd minden sötétedni kezdet, és éles fájdalom hasított fejembe. Valaki fojtogat, valaki meg akar ölni.
Kiáltva ébredtem fel, mindenem csurom vizes, hajam arcomhoz ragadt, ahogy ruhám is. De még mindig ugyan ott fekszem, hol elvesztettem eszméletemet. Mennyi lehet az idő? Lassan felálltam és akkor vettem észre, hogy már rég nappal van, a szoba újra fényben pompázott, de ott kint elkezdet esni a hó. Milyen békés, de mi lehetett a bajom? Még mindig gyenge vagyok, de valamivel jobban érzem magam mint este. Seung még sehol, biztos alszik, hiszen...biztos jól érezte magát az éjszaka, míg én a halálomon voltam, addig ő egy jót kúrt azzal a nővel. Még csak észre sem vett, az sem érdekelte hol vagyok, szóval ennyit érnék neki? Ezért maradtam mellette? Milyen ostoba vagyok, most már belátom.
Ruhástul álltam be a zuhany alá, nagyon jól esik, kicsit felfrissít. Engedem, hogy teljesen átázzon a ruhám, hajam pedig teljesen bőrömre tapadjon. Még mindig érzem a tegnapi fájdalom nyomát, de a víz kisit segít magamon.
- Ohh hát itt vagy, jó reggel. Nem szóltam, nem volt kedvem vele társalogni, nem érdemli meg. Nem szoktam makacskodni, de nagyon mérges vagyok rá, és ha egy szót is szól hozzám lehet, hogy felrobbanok. - Mi a baj? Hallasz? Miért állsz ruhástul a zuhany alatt?
Seung Pov:
Valami baj van, érzem. Nem szokott így viselkedni velem. Megindultam felé, de akkor felém fordult, arca piros volt a meleg víztől, és ruhája teljesen testére simult, felizgatva engem.
- Ohh, szóval el akarsz csábítani?
- Miért kellene? Hiszen akkor mászol rám mikor jól esik. Talán baj, hogy így zuhanyzom? Fáj? Haneul elhaladt mellettem, de nem engedtem ki az ajtón, a falnak nyomtam, és nem engedtem, hogy elnézzen más felé.
- Mi a baj? Ártottam? Rosszul vagy? Ha? Tudod jól, hogy nem szeretem ha feleselsz.
- MIÉRT? Miért teszed ezt velem? Mi az oka? Feladtam mindent, feladtam a szabadságom, csak miattad, hogy észhez térj, pedig nem érdemled meg, el kellet volna menekülnöm mikor megvolt rá a lehetőség, de nem, mert...sajnáltalak, de tudod mit, nem érdemled meg, mindent el fogok követni, hogy Sehun újra előjöjjön. Mától...még csak ember számba sem foglak venni. Lesokkolva álltam egymagam a fürdőbe, Haneul soha sem mert velem feleselni, miért viselkedik így? És nem is az a bajom, hanem az, hogy képtelen vagyok bántani. Csak magamhoz szeretném ölelni. Csak nem...féltékeny?
Megindultam a szobája felé, és akkor vettem észre a földön összetört poharat. Lehajoltam összeszedni, akkor pillantottam meg Hahneul lábát, felnéztem rá, arca sápadt, szeme piros a sírástól, és még mindig a vizes ruha volt rajta. Leguggolt elém és segített feltakarítani. Tényleg nem igazolódom ki rajta. Mikor befejeztük megindult szép csendben a szobája felé, láttam, hogy valami nincs rendben. A járása elégé ingatag volt. De nem foglalkoztam vele, hiszen többé nem vesz ember számba, miért is kellene sajnálnom? Megindultam a szobám felé, de akkor éles kiáltást hallottam, nem gondolkoztam futni kezdtem Haneul felé, az ajtót kivágtam. Összegörnyedve találtam rá, lábán pedig vért folyt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése