14.rész

Ég veled 

Seung Pov:

Keze kezemben pihen, arca sebekkel van tele, törékeny teste nem mozdul. Mély komában pihen, egy mély álomba menekülve, ahonnét nem akar menekülni. Haneul a baleset után komába eset, az orvosok szerint nem komoly a sérülése, így bármikor felébredhet. A baba elvetélt a nagy zuhanás miatt, pedig én nem így akartam, nem akartam, hogy szenvedjen. Miért csak ártani tudok neki, miért nem tudom szeretni egy kicsit? Keze megrezzent így felkaptam arcom, de szeme még mindig csukva van, olyan gyönyörű, de én csak ártani tudok neki, a sebeket is én okoztam. Tönkre tettem az életét, nem elég, hogy az enyém is pocsék, de akkor már az övé is. Hallatom, hogy nyitódót az ajtó, majd halkan csukódót be. Nem néztem fel mert tudtam ki az, halkan felálltam, majd megindultam az ajtó felé. De hanga megállított.
- Szánalmas vagy, csak hogy tud. Ártani azt tudsz neki, de viszonyozni azt már nem, enged már el, hadd ébredjen fel úgy, hogy nincs többé mellette a gond okozója. Öklöm megfeszült és egy mozdulattal nyomtam a falnak.
- Fogd be a szád, mert ha nem teszed, majd én megteszem. Már elmondtam, semmi közöd ahhoz, hogy mit teszek vele, semmit sem tudsz rólam, vagy róla. Hagyd fel a kis szerelmedet Haneul iránt, mert ő az enyém. Ha még egyszer a közelébe látlak, esküszöm megöllek.
- Haa, mindent tudok rólad, utána jártam, személyiség zavar? Komoly? Így akarsz mellette maradni, ilyen betegség mellett? Hiszen nap mint nap ártasz neki, és most azt sem tudom ki vagy. Mi vagy te? Szörnyeteg. Lassan engedtem el gallérját, majd nagyot löktem rajta. Nem szóltam, mert nincs miért, hiszen igaza van, egy szörnyeteg vagyok. Magára hagytam én pedig egy dologra tudtam koncentrálni, minél távolabb Haneul-tól.
Ahogy a liftbe szálltam megfájdult a fejem, kezemmel sikerült megtámaszkodnom, de akkor hangok töltötték be fejem. Menekülj, fuss. Hagyj békén. Addig hagyj el míg meg nem gondolom magam. Örült vagy. Szörnyeteg. Szörnyeteg. Ki vagy te? Nem vagy igazi, hamisítvány, gyilkos, egy pszichopata, örült.
- Elég, elég...HAGYD ABBA. Földre rogytam, közben vért köptem, nem bírom tovább a fájdalmat. Nem, nem jöhet most elő, nem lehet, meg kell mentenem őt, nem adhatom át neki. - Ááááááá.... Kezem-testem mellé zuhant, majd egész testem a földre dőlt.

Szemem-kinyitottam, majd körbe pillantottam. Egy liftben vagyok, és mindenki engem néz ki a liftre vár. Gyors felálltam, majd megigazítottam a ruhám és tovább álltam. Miért is vagyok itt, és egyáltalán milyen napot is írunk? De egy a lényeg, újra szabad vagyok, végre önmagam vagyok, kiszabadultam. Örömömben felkiáltottam nem törődve az elhaladó tömeggel. Újra élek Sehun, és sokkalta erősebbnek érzem magam.
- Uram. A hang felé kaptam fejem és egy nővér tartott felém. - Uram, a beteg felébredt, de nem szól semmit, kérem jöjjön velem.
- Én? Milyen beteg? Ohh, Seung, már megint mit csináltál? Ahogy beléptem a szobába Haneult pillantottam meg, ki össze van zavarodva. Mikor meglátott felugrott az ágyról és hozzám futott. Azt hittem meg akar ölelni, de nem, helyette arcon vágott és ütni kezdet.
- ÖRÜLT VAGY, GYŰLÖLLEK, BÁRCSAK MEGHALNÁL, GYILKOS. Nem értem mi ütött belé, de ahogy elnézem sokat szenvedhetett.
- Kérem, hagyjanak magunkra.
- Azt már nem, nem maradok egyedül veled.
- Azt mondtam KIFELÉ. Soha sem szoktam kiabálni, de most igen mérges vagyok és feszült, mert fogalmam sincs mi történt. Mikor magunkra maradtunk megindultam Haneul felé, de ő csak hátrálni kezdet. - Én vagyok az...Sehun, visszatértem. Láttam rajta, hogy meglepődött.
- Azt hiszed elhiszem? Ne nézz hülyének.
- Hát nem ismersz fel? Seung-nak is ilyen tekintete van? Komoly ennyire hasonlítanánk? Láttam rajta, hogy összeszedi gondolatait, közelíteni kezdet felém, majd hirtelen megragadta kabátom és magához húzott, ajkaink majdnem összeért. - Mi-mi az?
- Tényleg te vagy az? Végleg? Ohh istenem... Haneul sírni kezdet, majd ütött ott ahol ért, a reakcióján elmosolyogtam magam, nem azért mert viccesen nézet ki, hanem azért mert soha sem volt senki, aki ennyire várta volna, hogy visszatérjek, ez nagyon boldoga tett. Megfogtam mindkét kezét és ölembe zártam, hála nem lökött el magától, olyan megnyugtató a jelenléte. Pár perig így álltunk egymásba fonódva, annyi minden kérdésem van felé, vajon miket műveltem vele, mit tett Seung, hogy ilyen reakcióval fogadott? Talán bántottam? Egy kicsit eltoltam magamtól, hogy szemébe tudjak nézni.
- Mondj el mindent, mindent tudni szeretnék, fogalmam sincs mennyi ideig voltam távol, remélem semmi hülyeséget nem csináltam. Haneul megfogta kezem és egy szék felé húzott, leültem ő pedig kényelembe helyezte magát az ágyon, és elkezdet mesélni, igazából elvesztettem a fonalat mikor megmondta, hogy megkéseltem, majd meglőttem. Végig halkan és komolyan figyeltem, e törékeny lány, hogy volt képes mind ezt elviselni? Mikor végzet nem tudtam mit mondani, láttam rajta, hogy zavarban van, de a végét fel sem fogtam a történetnek, még, hogy teherbe ejtettem, ez egyáltalán nem vicces. - Én...ha, nem is tudom, hol kezdjem...a sajnálat amit érzek nem hozz helyre semmit, nem értem, hogy miért viselkedett így veled, azt hittem kedvel. Ha tudtam volna, hogy így fog bánni veled...fel sem kerestelek volna, úgy sajnálom, hogyan tehetném jóvá?
- Igazából mikor rád nézek undorodok magamtól és tőled, de semmiről sem tehetsz, mégis minél távolabb szeretnék lenni tőled, de gondolom megérted. Én voltam olyan hülye, hogy nem menekültem el előle, visszajöttem, mert sajnáltam, ezért sem tettem semmit, mert tudom, hogy az én hibám is, megvolt a lehetőség, hogy elmeneküljek, de nem tettem, így...én is hibás vagyok. Egy dolgot kérek, hozd vissza az emlékeidet, akkor megszabadulhatsz tőle, végleg, de addig is...ne találkozzunk, sőt...felejtsünk el mindent, nem akarlak látni többet. Haneul szavai szíven találtak, de nem hibáztatom, mit is vártam, hogy mellettem szeretne maradni? Nem ellenkeztem, mert így volt helyes.
- Oké, legyen, én nem tartalak vissza, el kell menned. Ha kiengednek, egyből haza viszlek, de kérlek...költözz el, ha kell menj el Koreából, én biztosítom a jegy árát neked és a húgodnak is, mellesleg egy biztonságos házat, csak mond meg hová.
- Nem maradhatnák itt? Nem akarom elhagyni a hazám. Kérlek.
- Nem, így biztonságosabb, és tudom, hogy nem találhat rád.

Az út köztünk csendben telt a hazáig, csak a kocsi zaja töltötte be. Ahogy megérkeztünk Haneul bevonult a szobájába pakolni, addig én elintéztem a repülőjegyet Eurobába. Mikor végzet segítettem neki levinni a csomagjait, de nem fogadta el utolsó kérésem.
- Nem kell elvinnie, taxival megyek, mellesleg még beugrom a húgomért, sajnálom, hogy nem tudtam segíteni önnek.
- Olyan fura vagy ma, biztos minden rendben?
- Persze, most mennem kell, ég önnel, remélem sikerül meggyógyulnia. Haneul büszkén fordított nekem hátat. Majd beszállt a kocsiba és elhajtott, fogalmam sincs most mit érzek, de olyan üresnek érzem magam, csak nem vagy szerelmes Seung?