Sajnálat
A jövő valójában egyes számban nem létezik. Számtalan, előre láthatatlan jövőről beszélhetünk csak, amelyek képesek minden alkalommal meglepetést okozni.
Magam is meglepődtem a nekem szánt sorsomtól, mit követtem el előző életembe, hogy így ide vagyok láncolva? Minden porcikám fáj, nincs bennem életerő, legszívesebben megölném magam, ha lenne rá alkalmam, de az életem ennél sokkalta fontosabb. Még mindig reménykedem, hogy valahol van valaki aki elfogad, szeret és tisztel. De azon és eltűnődtem, hogy örökre itt kell maradnom, és itt fogok meghalni. Hol van Sehun, miért nem jön elő? Miért ilyen gyenge? Miért? Seung már több mint egy hete jött elő, azóta Sehun eltűnt, mintha nem is létezett volna. Azt mondta egy nap, egy napik kell kibírnom, erről nem volt szó, én pedig egyre gyengébb vagyok, ha nem azt teszem amire kér megbüntet, most már kezdek beletörődni, hogy azt tesz velem amit akar. Nem akartam engedni neki azok után sem, hogy meglőtt, de a húgommal kezdet el fenyegetni, nem akarom, hogy valami baja essen.
Seung halk léptei töltötték be a szobám, leült mellém és kezembe nyomta egy tál levest, de nem volt étvágyam, így letettem az ágyam melletti szekrényre. A férfi csak csendben figyelt, nekem pedig nem volt bátorságom a szemébe nézni, így csak magam elé meredtem, mindent ki akarok zárni a tudatomból. Éreztem ahogy a keze felfedezi testem minden egyes szegletét, már az érintésétől is kiráz a hideg, és minél távolabb akarok húzódni. Kicsivel mentem arrébb, de észrevette, mert egy rántással az ölébe húzott. Erősen szorított magához, mintha attól félne elmenekülök.
- Maradjunk így egy kicsit, ma olyan sok minden történt...csak rád van ma szükségem. Fejét hajamba fúrta, majd hallottam ahogy mély levegőket vesz. Keze szorosan tartott, lábai pedig körbe zártak, fejem pedig mellkasán pihent. Ha nem ismerném még azt hinném, hogy szeret, hiába mondja nekem, hogy igen is kedvel, nem hiszek neki, ki bántaná szerelmét? De nem tudok kiigazodni rajta, egyszer kedves, majd üt, ver. Mit kellene tennem, hogy megértsem? Megígértem Sehun-nak, hogy vele maradok és segítek rajta, de nem megy, félek és el akarok menekülni. - Annyira kívánlak. Seung ledöntött az ágyra, azt hittem újra rám mászik, de nem. Helyette mellém feküdt, szeme pedig engem nézett, viszonyoztam és némán teltek el a percek. Ilyenkor bárcsak hallanám mikre gondol. Miért nem félek ettől az énjétől? - Mikre gondolsz Haneul?
- S-semmire.
- Én az idő alatt elképzeltem milyen jó lenne, ha szeretnél. Kedves lennél velem, kényeztetnél, ölelnél, csókolnál. De tudom, hogy undorodsz tőlem. Viszont én próbálok kedves lenni hozzád, de nem megy. Túlságosan is félek.
- Mitől félsz te? Nincs senki aki ártanak neked.
- Semmit sem tudsz rólam vagy Sehun-ról és jobb is, ha nem tudsz semmiről. Amit én tudok Sehun nem tud, ezért vagyok én itt.
- Ezek szerint a múltat csak te tudod, Sehun semmire sem emlékszik?
- Igen, Sehun ezért gyenge, nem való az élők közé, ő olyan kiszámíthatatlan. Ha valamire rá kell jönnie inkább átadja nekem a helyét. Inkább menekül minthogy szembe nézzen a félelmeivel. Ő nevezi magát férfinak, bezárkózik, nincsenek barátai, semmije sincs a pénzén kívül, és te pont őt szereted.
- Én nem szeretem, csak is a pénz miatt maradtam mellette, szükségem van rá.
- Akkor maradj mellettem és hatalmat adok neked, cserébe szeress engem. Seung közelebb csúszott felém, majd keze derekamra rakta, nem löktem el, hogyan is merném, de most valamiért olyan más, olyan gyenge, és szeretetre méltó, nincs szívem elmenekülni előle, úgy is megtalálna. És valamiért nagyon is kíváncsi vagyok a múltjára, mi történhetett vele, hogy ilyen lett belőle? Segíteni szeretnél neki, de miért, hiszen semmi jót ne kaptam tőle, bántott, vert, meglőtt és még meg is szúrt. Arról nem is beszélve, hogy megerőszakolt.
- Miért kellene melletted maradnom, hiszen semmi jót nem kaptam tőled, sőt hülye vagyok, hogy így itt fekszem melletted nyugodtan. Menekülnöm kellene, kiabálnom és ellöknöm téged.
- Tedd meg, menekülj el, de úgy is megtalállak. Komolyan mondtam, menj, fogd a húgod és menekülj el, menj mielőtt meggondolom magam. Nem tudtam eldönteni, hogy most viccel vagy komolyan gondolja, semmit sem tudtam leolvasni az arcáról. Mit tegyek, menjek vagy maradjak? Nem tudom, hogy pontosan mire is gondol. - Azt mondtam, hogy MENJ. A hangja élesen csenget, még a ház fala is belerengett. Gyors felpattantam az ágyról, majd olyan gyorsan szaladtam ki a szobából mint még soha, megragadtam a húgom kezét, majd ölembe kaptam.
- Hová megyünk unni?
- Shh...jó mesze ettől a háztól. A meztelen lábam a hideg kőhöz ért, a kavicsok felvágták, de a fájdalom ellenére sem hagytam abba a menekülést. Ahogy az úttesthez értem, körbepillantottam, közben a húgom fejét nyomtam mellkasomba, nem akartam, hogy jobban megrémüljön. Mind két oldalról autók fényszórója világította be a sötét éjszakát, emberek százai hallattak el mellettem, alaposan megmérve engem. Mikor hátam mögé pillantottam megláttam Seung-ot az ablakba állva, arca szomorú volt, és esküszöm, hogy láttam ahogy utoljára rám néz és egy könnycsepp gördült le arcán. Majd elengedte a függönyt, miért nem mozdul meg a lábam, miért nem vagyok képes elmenni? Letettem a húgom, majd leguggoltam vele szembe, közben megigazítottam a kabátját. Nem akartam, hogy megfázzon.
- Mi a baj unni?
- Unni-nak dolga van, nem mehetek veled, képtelen vagyok elhagyni. Nem tudom miért, de mellette akarok lenni. Min Ji, tudod hová kell menned, keresd meg Hanat. Ő a legjobb barátnőm, bízom benne. Ő majd gondodat viseli míg én távol leszek.
- Nem unni, veled akarok maradni, nem mehetnénk együtt?
- Sajnálom Min Ji, erős kislány vagy, tudsz magadra vigyázni, ahogy unni is. Felálltam és leintettem egy taxit, segítettem beszállni a húgomnak. - Ahjussi, kérem vigyázzon rá. Min Ji...légy jó kislány, ígérem visszatérek, jó? Utoljára átöleltem, majd letöröltem a könnyeit, és rácsaptam az ajtót. Ahogy távolodott a kocsi egyre jobban sírta. Majd magabiztosan megindultam a ház felé, az ajtó nyikorogva nyílott ki. A lámpák már nem égtek, az egész ház sötétbe borult. A nappaliba érve pillantottam meg a fotelben ülve, arca kezébe temetve. Hallottam ahogy sír, halk léptekkel megindultam felé, de felkapta fejét. Láttam rajta, hogy meglepődött.
- Miért? Miért jöttél vissza? El kellett volna menned míg lehetett.
- Tudom, de képtelen vagyok, segíteni akarok neked, tudom, hogy félnem kellene, de nem megy, mert sajnállak. Seung olyan gyorsan ölállt át, hogy azt sem vettem észre, hogy mikor állt fel. Fejét nyakamba fúrta, karjai pedig szorosan öleltek, halvány mosolyt csaltam arcomra, majd viszonyoztam ölelését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése