4.rész

Első töredék

 Sehun Pov:
Reggel van, reggel mit soha sem várok, mert félek, hogy valami rosszra ébredek. És igen, mint mindig most is arra kellet ébrednem, hogy egy nő meztelen háta mutatkozik, mikor elsőnek kinyitom a szemem. Hangos sóhaj hagyja el ajkaimat, majd nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. Felvettem egy inget, majd nadrág követte, most egyedül szeretnék lenni, mint mindig, remélem hamar magamra hagy. A lépcsőn lefelé őt pillantottam meg, ahogy a konyhába mesterkedik. Röpke pillanatra megálltam, és néztem, ahogy ide-oda szaladgál. Minden nap el tudnám nézni az arcát, ezt a mosolyt mi már kora reggel az ajkain van. Ahogy leléptem az utolsó lépcsőfokról, reccsent egyet meztelen talpam alatt. A lány felém pillantott, majd mikor felismert köszöntött és meghajolt. Köszönni akartam neki, de egyetlen egy hang sem hagyta el torkomat. Helyette megindultam a konyhába és hideg vizet öntöttem magamnak. Ahogy ajkaimhoz emeltem újra a lányra néztem, ki kezével éppen a tévét pucolja. Tekintettem alakjára vándorolt, és egész éltembe most először kívánok valakit. Fogalmam sincs mi fogott meg ennyire benne, de van valami kisugárzása. Az asztalra helyeztem a poharat, de direkt úgy, hogy felkapja fejét és rám nézzen azokkal a gyönyörű íriszekkel. 
- Igen? Segíthetek uram?
- Miért kapkodsz? Hiszen bőven van időd, még csak fél tíz, hol van még az este.
- Sajnálom, de nekem ma… hamarabb el kell mennem, ha persze elenged.
- Értem, de miért?
- Tudja… édesanyám szerint már rég meg kellene házasodnom, de szerintem még fiatal vagyok, így ma randira kell mennem.
- Randi? Ez miatt szeretne ma hamarabb elmenni? És nekem el kellene engednem?  Haa, ne nevettessen, vannak szabályok, ezt maga is nagyon jól tudja, csak akkor mehet el előbb, ha én mondom. A magánéletét tegye át hétvégére kedves, ez miatt nekem nem kötelességem elengedni.
- De-de uram…
- Shhh… ne mondjon semmit, nem mehet, remélem nincs több kérdése.  ~ Mikor nem szólt megindultam fel a szobám felé, de akkor egy ismerős női arc bukkant fel. - Jae-Hwa… te?
- Én? Miért nem emlékszel a tegnap estére? ~ A nőre gondoltam ki reggel mellettem feküdt, az nem lehet, nem lehetett pont ő? Miért nem néztem meg az arcát? Istenem mit tettem. – Oppa? Nem jössz vissza az ágyba, olyan hideg nélküled.
- Menj haza, és hagyj magamra. ~ Elhaladtam mellette, de akkor megragadta az ingem és felé fordított.
- Csak szórakozol velem? Miért vagy most ilyen hideg velem? Megbántad? Akkor tegnap kellet volna elgondolkodnod. Te voltál az ki rám ugrott, és nagyon jól tudtad, hogy mit érzek irántad. Szóval ne kerülj.
- Egy… tegnap nem voltam magamnál, kettő… soha sem néztelek téged nőnek, három… engedj el, mert pontosan az ilyen nőket gyűlölöm a világon a legjobban, kiket nem lehet lerázni egy éjszaka után. ~ Jae-Hwa keze lecsúszott a karomról, majd elindultam fel a lépcsőn. Sajnálom, hiszen nem én voltam az ki ezt akarta, de csak is így tudom lerázni, nem akarom, hogy erősebb köteléket érezzen felém. Remélem, soha többé nem jön el hozzám, hisz nem vagyok képes a szemébe nézni ezek után.

Haneul Pov:
Nem akartam hinni szememnek, sem fülemnek, nem hittem volna, hogy ennek a háznak az ura ilyenekre képes. Olyan másnak néz ki, mindig is tudtam, hogy van benne valami, ami nem hagy nyugodni, de ezt még álmodni sem mertem volna. Mikor Sehun ajtaja hangosan csattant mögötte a lány sírni kezdet. Nem tudom mit kellene tennem, hiszen még soha sem kerültem ilyen helyzetbe. Talán oda kellene mennem? Vagy talán Sehun után kellene szaladnom, hogy a pofájába kiáltsam, hogy mit képzel magáról. Fogalmam sincs, pedig annyi ötletem támadt, de a lábaim a földhöz ragadtak, végül is én csak egy egyszerű cseléd vagyok, nekem semmi közöm a főnököm magánéletéhez.  Helyette csak újra a munkámra koncentráltam, de ahogy elfordultam a hátam mögött csörömpölést halottam meg. Megindultam Sehun irodája felé, és akkor vettem észre, hogy nő kiáltva vág mindent a földre, mik több száz felé törtek szét. Ahogy újra kezébe fogott egy tárgyat gyors odaszaladtam megállítani. A nő mérgesen mért végig és lökött rajtam egyet. A földre estem és kezembe éles fájdalom hasított. Mikor lenéztem akkor vettem észre, hogy felvágta valami éles tárgy, és ömlik belőle a vér. Gyors felálltam és kikaptam a kezéből a tárgyat.
- Mit akarsz te cseléd? Nem volt elég? Kifelé még szépen mondom. HALÓD?
- MI EZ A RICSAJ? ~ Sehun mérgesen lépet be az ajtón, majd mikor meglátta, hogy hogyan néz ki irodája nagyon kiborult. - Eszednél vagy? Haa? Megmondtam, hogy ide senki se léphet be, még te se Jae-Hwa, azonnal hagyd el a házam, és soha többé ne gyere vissza. KIFELÉ.
- Hogy-hogy lehetsz velem ilyen? Ennyit értem neked, jó volt kihasználni? Jó volt hülyíteni? Hidd el ezt még megkeserülöd, addig éljek is. ~ Jae-Hwa magunkra hagyott és mikor csattant az ajtó felém pillantott, majd le a kezemre. Láttam rajta, hogy megijedt, majd csak azt vettem észre, hogy megfogta kezem és húzni kezdet ki a fürdőbe.
- Ülj le, elkel látnom a sebed. ~ Ahogy parancsolta helyet foglaltam a kádszélén, majd vártam míg előkotorássza a kötszereket. Mikor megtalálta leguggolt velem szembe, és kezébe fogta kezem. - Most fájni fog. ~ Ahogy kimondta csípős, forró fájdalom éreztem meg a kezemnél, de nem néztem le mert nem szeretem a vérengzős dolgokat, csak Sehun arcát figyeltem végig, még soha sem volt hozzám ilyen közel, olyan helyes így jobban megnézve, eddig is tudtam, de most... leírhatatlan.  Gyönyörű kerek szemek, mik úgy csillognak mint maga a csillag az éjbolton, ajkai formás, telt hús, mit úgy megízlelnék. Orra tökéletes, míg állkapcsa azt kiáltja, hogy gyere és harapj belém. Szóval minden tökéletes, egy ilyen férfinak nem csodálom, hogy sok szeretője akad.

Bárcsak láthatnám újra úgy mosolyogni, mint azon az éjszakán.

Mikor végzet felnézet rám és tekintetünk egybeforrt, hirtelen megfagyott köztünk a levegő. Sehun még mindig a kezemet fogta, még mindig engem néz azokkal a gyönyörű szempárokkal. A levegő pedig egyre forróbb és forróbb.

-          - Elmehetsz a randevúdra. ~ Mikor feleszméltem, gyors elnéztem majd összeszedtem a gondolataimat. Most megengedte, hogy előbb elmenjek? Sehun összeszedte a véres kötszereket és akkor néztem le a kezemre, tökéletesen ellátta a sebem, mint egy orvos.

-          - Akkor? Én… most elmehetek?

-          - Persze, de addig míg meg nem gondolom magam, mellesleg nem érzem maga olyan jól, hogy te is végignézted az előbbi incidenst. Sajnálom.

-          - Se-semmi gond, vannak ilyen esetek, talán csak szeretetre vágyott, nekem is vannak ilyen érzéseim.

-          - Tényleg? Bármikor, ha egy helyes pasi ülne veled szemben letámadnád, ha csak egy kicsi szeretetre vágysz is?

-          - Khm… talán… nem tudom, én is ember vagyok, és mint nőnek vannak igényeim.

-          - Szóval… ~ Sehun lassan megindult felém, és csak a hideg falat éreztem meg a hátamnak nyomodva. Mind két karját fejem mellé emelte, így lezárva a menekülő utat. Ajkai közeledni kezdett felém, és pontosan ajkaim felett állt meg. – akkor talán… most is szeretetre vágysz?

-         - M-mi? Én-én n-nem… ~ Egyik keze állam alá csúszott, majd lassan felemelte, hogy tekintetébe tudjak nézni.

-          - Dadogsz… szóval te most kívánsz engem, igazam van? Ohoo szóval tényleg akarsz engem… nem csodálom, sok nő szeretne.

-          - Én-én… kérem, ne csinálja…

-          - Miért, talán félsz? Vagy talán kívánsz, nem tudsz parancsolni érzéseidnek?

-          - Nem, a szabály az szabály, nem nézek a főnökömre férfiként, nekem ő szabja meg mit csináljak, de egy újjal sem nyúlnék önhöz.

-          - Helyes, helyes… ha azt mondanám, csókolj meg, megtennéd?

 - Tessék? ~ Sehun hirtelen elnevette magát.  Mosolyog... úgy, ahogyan azt szavakban már nem tudom elmondani. Mert ez a mosoly más. Ahogyan a benne lévő érzés is. Ez a mosoly csak az enyém, ezt a mosolyt csak én látom. Csak én kapom. És ez a mosoly csapda. Aki beleesik, az elveszett. Többé már nincs. Már nincs az, aki addig volt. Nem létezik. Már egy új ember van. Aki addig megbújt benne. Valahol nagyon mélyen. És nem mert előjönni. De most csapdába esett. És elveszett a mosolyban. Ahol megtalálta önmagát és szabad lett. És szabad lettem. Mert beleestem a csapdába. Mosolyodba. Annyira belemerültem nézésébe, hogy csak azt vettem észre, hogy kezembe ingjét szorítom, és ajkaim az ő ajkait súrolja. 

3.rész

Maga a tökély

Ahogy reggel a nap felkel, sugarai áthatolnak a sötét függönyön át. Sehun ébredezni kezd, majd szemei hirtelen nyílottak ki. Próbál visszaemlékezni a tegnap estére, de nem sokra emlékszik, mintha egyszer sikerült volna teste felett önuralmat szereznie. Valakivel együtt töltötte az éjszakát, de nem nyúlt hozzá, ezt nagyon jól tudja. De ki lehetett az? Lassan sikerül kikászálódnia az ágyból, majd nagy zuhanyt vett. Megindult a konyha felé, de akkor hangokra lett figyelmes. Talán Iseul lehet az? Kérdi magában. Megindul a zaj felé, de akkor egy ismerős női arc bukkan elő.


-  Te…te…mit keresel a házamban? ~ Sehun Haneul-ra néz, ki kérdően mérte végig a gyűrött fiút.


-  Én? Maga mondta este, hogy reggel hétkor kezdek, este hétig. Miért?


-  Én…én mondtam ilyet? És mikor? Este? Veled?


-  Fiatalúr, nem emlékszik semmire? A tegnapestére, semmire? ~ Sehun agyalni kezdet, és akkor eset le, hogy mi is történt valójában. Tegnap este ő vele volt, most már biztos.


-  Sajnálom, de estefelé egy kicsit megbolondulok, a gyógyszerek, tudja. Szóval…fogalmam sincs mit tettem, vagy mondtam, de semmi sem igaz.


-  Azt akarja mondani, hogy be volt szívva, vagyis elnézést. Szóval akkor…nem vagyok felvéve?


-  Sajnálom, de…tényleg nem tudom miről beszél. Szóval kérem…


-  Ne tegye ezt velem, tudja mennyire örültem, hogy megkaptam? Kérem, kérem…had maradjak. Esküszöm, nem fogom zavarni, kérem.


-  Oké…feladom, mivel tegnap a tudatalatti énem felvett, így nem rúghatlak csak úgy ki. Szóval maradhatsz, de...vannak feltételeim.


-  Haa istenem, köszönöm, bármi jöhet. ~ Sehun közelebb lép a lány felé, ki észrevette, mert lábát felemelte, de nem mozdul. Sehun-nak tetszik, hogy a lány ilyen merész.


-  Egy…tartsd magad távol tőlem, kettő maradj távol tőlem, és három…maradj távol tőlem.


-  Oké, nem megyek a közelébe, ma nagyon furcsán viselkedik, tegnap esti éne, sokkal szimpatikusabb volt. ~ Sehun hátralép, majd karját mellkasa előtt fűzi össze.


-  Tényleg? Csodálom…nem tettem önnel semmit? Semmi rosszat nem mondtam?


-  Nem, nagyon kedves volt velem, őszinte, és vicces.


-  Én? Oké…tényleg sajnálom, lehet, hogy bolondnak néz, de vannak ilyen napjaim és lesznek is, de addigra szeretném, ha nem lenne itt. Szeretném, ha tartaná magát a szabályokhoz. Ha nem sikerül, repül. ~ Sehun magára hagyta a lányt, nem tudja miért mondott neki ilyen szavakat, de talán jobb is, hiszen a szörnyeteg nagyon is furcsán viselkedett az éjjel. Egy újjal sem nyúlt a lányhoz, mi alapból elgondolkoztató. Vajon mi lehet az oka?

A két hét gyorsan lement, Sehun észre se vette, szörnyeteg éne egyszer sem bukkant elő, ami ebben a pár hónapba nagyon sokszor eljátszott. Sehun maga sem érti mi történt vele, hiszen nem bírja ki, ha nem elégíti ki vágyait. Már pedig az elmúlt hetekben nem volt nővel. Mióta a lány itt dolgozik, állandóan azt veszi észre, hogy őt figyeli minden egyes nap, órában. Nagyon gyönyörű, maga a megtestesült szépség, még így is, hogy dolgozik. Sehun nagyon vágyik a lány iránt, pedig alig ismeri, de be kell ismernie, hogy már akkor vonzódót hozzá, mikor ajtót nyitott neki. Életében nem nézett így egy nőre, nem sokat beszélt vele, de így is tudja, hogy kedves, aranyos lány. Haneul maga is betartja a szabályokat, nem lép Sehun közelébe, megtartja a tisztességes távolságot. Persze titokban néha oda-oda pillant a férfira, ki keményen koncentrál a munkájára. Haneul vonzódik a fiúhoz, ki erről semmit sem tud, két hét alatt sikerült olyan érzést táplálnia felé, mint amit általában fél évig kell elsajátítania. Nem beszélt vele, de azon az éjszakán mikor visszajött könyörögni, valami megmozdult benne. Azon az éjszakán nagyon jól érezte magát, de az a Sehun valahová eltűnt, mert az ki nap mint nap lát, nem ugyan olyan. Kit azon nap ismert meg, bohókás volt, vicces, és kedves. De kit ő lát, egyáltalán nem olyan, rideg, visszahúzódó, még csak egy mosolyt sem látott azokon a gyönyörű ajkakon. Haneul pedig újra elakarja érni, hogy olyan vidáman mosolyogjon rá mint azon az estén. Bárcsak, bárcsak közelébe mehetne, még hacsak pár másodpercig tartana is, boldog lenne.

-  Khm…maga most mit néz? ~ Haneul riadtan tekintette fel a felette álló férfira, ki gyönyörű íriszeivel éppen őt nézi.

-  Sajnálom…elkalandoztam…de hamarosan végzek.

-  Helyes, mert ma korábban el kell mennie. Vendégem lesz, és nem szeretném, ha útban lenne.

-  Igenis…akkor sietek befejezni uram. ~ Mikor Sehun magára hagyta a lányt, szomorúan begyeztette le fejét. Már megint ridegen viselkedet a lánnyal, hiába próbál kedves lenni felé, mindig máshogy sül el.

Haneul gyors összeszedte holmiját, majd megindult a kijárat felé, de akkor egy nő lépet be az ajtón. Maga a nő gyönyörű volt, természetes szépség, haja éjfekete, szeme fekete, ajkai hívogatóak és vérvörösre van festve. Magas és karcsú volt, mit maga Haneul is megirigyel, még szépségversenyre is elmehetne. Szoknyája testére feszül, így jó kivehető a mellbősége, mi maga nagy volt az itteni méretekhez képest. Szóval ez a nő férfiak álma.

-  Te…ki vagy? Ha szabad érdeklődnöm.

-  Én-én itt dolgozom.

-  Téged vett fel Sehun? Áhh…értem már. ~ A nő lenézően mérte végig a lányt, mitől Haneul borsozni kezdet. Szólni szeretett volna, de akkor a ház ura jött üdvözölni a szépséget.

-  Pontos vagy mint mindig Jae-Hwa, még itt vagy Haneul?

-  Ohh már m-megyek is. Akkor holnap…viszlát. ~ A lány gyors sebességgel viharzott ki a házból. Majd visszapillantott a hatalmas házra.

-  Sehun…kivolt ez a lány?

-  Az új alkalmazottam, miért? ~ Jae-Hwa Sehun elé lépet, majd kezét mellkasára csúsztatta, közben ajkába harapott.

-  Már kezdtem aggódni, hogy lecseréltél egy ilyen..senkire. ~ Sehun megfogta a nő kezét és letépte magáról.

-  Nem ezért jöttél…siess…mert nem érek rá.

-  Oké, oké…ne legyél ilyen ingerült, néha elengedhetnéd magad.

Sehun megindult az irodája felé, de akkor éles, kínzó fájdalom mart testébe. Újra kiáltani kezdet, de akkor egy kar érintését észlelt hátán.

-  Sehun…mi a baj? Jól vagy?

-  M-menj el…siess….

-  Istenem…nagyon sápadt vagy…gyerünk Sehun, elviszlek a kórházba.

-  Ha…haha, nem kell sehová vinned szívem. ~ Jae-Hwa kérdően nézet a fiúra, ki gúnyos mosollyal fordult a lány felé.

-  Jól vagy? ~ Sehun kihúzta magát, majd tornázott egy kicsit, hogy tudja minden rendben van-e. Majd a nőre szentelte figyelmét.

-  Nagyon jól vagyok, de…tudod mikor lennék a legjobban? Ha most itt helyben keményen megdughatnálak.

-  Mi? S-Sehun ne viccelődj, nem áll jó.

-  Komoly vagyok, kedvesem. ~ Sehun megindult a nő felé, ki hátrálni kezdet. De a férfi gyors elkapta kezét és magához rántotta, ajkát pedig ajkára illesztette. A nő próbált szabadulni, de mind hiába, sokkal erősebb volt nála. Sehun karjába fogta a lányt és ágyába cipelte. Megszabadult a bugyijától és semmi előjáték nélkül tette magáévá. A nő felkiáltott, majd egyre jobban kezdte élvezni a helyzetet, mindig is erről vágyott. Sehun volt az álmai férfija, ki soha sem nyúlt hozzá, még csak nőként sem tekintett rá, de ma végre vele szeretkezhet. Sehun gyorsítani kezdet a tempóján, közben kezével kiszabadította a lány mellét és szájába vette. Rég nem jött elő, és rég nem volt nővel, de ma ideje végre kiadnia a benne lévő szörnyeteget. A nő pedig éppen alkalmas rá. Hiszen kire vágyik, még nem lehet övé, az a nap lassan, de eljön, és akkor teljesen maga ura lehet.

2.rész

 Az édes illat.

A sötét, rideg, mocskos sikátorból egy nő hangos kiáltása hallatszik, mi egyre hangosabb, de az emberek úgy tesznek, mintha semmit sem hallanának, csak mennek tovább a kabátjukba bújva. A nő szabadulni próbál, de a férfi sokkal erősebb nála, letépi róla a ruhaanyagokat, mi könnyen hull le a mocskos földre. Sehun fél, fél, hogy újra börtönbe kell mennie, tudja, hogy akkor nem jöhet elő, és újra be lesz zárva. Valahogy el kell hallgattatnia a lányt, ez az egyetlen módja. Mikor Sehun lenyugodott felhúzta nadrágjának cipzárját, és magára hagyta a lányt, ki ez incidens közben eszméletét vesztette, Sehun-nak semmi kedve nem volt így kefélni a lánnyal. Így inkább hazatér a jó melegházba, hol gondolataival lehet együtt. Jól tudja, hogy nemsokára vissza kell adnia testét, de reméli, hogy egyszer végleg övé lehet. Már nem kell sok, hogy erőre kapjon, csak van valami mi hiányzik életéből.
Ahogy belépet az ajtón, feje sajogni kezdett, majd a földre rogyott, mint egy élettelen bábu.
Pillái remegve nyíltak ki, és mérte fel a helyzetét. Sehun nagy nehezen állt fel, majd végignézte öltözékét, a szokásos ruhát találta magán, mi egyáltalán nem az ő stílusa. Megvakarta fejét és a szobája felé indult meg, hol Iseul várta.
- Istenem...te vagy az ugye? Ha? ~ A lány megragadta Sehun dzsekijét és nagyot rántott rajta. - Még is mit tettél az éjjel? Megint...megint megöltél valakit? Akkor ráadásul meg is erőszakoltál egy lányt? Válaszolj.
- Mi? Ezt..ezt tettem? Én? ~ Iseul lassan elengedte a fiú ruháját, majd végigmérte.
- Te...te vagy az? Azt...azt hittem még nem adta vissza a testedet. Istenem...istenem, sajnálom Sehun.
- Én...én, megöltem valakit az éjjel? Én? Tényleg?
- Sehun...nyugodj meg, nem te voltál.
- MÉG IS KI VOLT AKKOR? AZ ÉN KEZEM ÖLT ÉS MOCSKOLÓDOTT BE. NEM AZ ÖVÉ. ~ Sehun őrjöngeni kezdet, majd hangos csattanással ért a földet telefonja, mi több száz részre tört. Sehun tépni kezdte haját, majd ruháját, kiáltani kezdet, mi szinte már visításra hasonlít. Iseul nyugtatni próbálta, de minden hiába, megint úrrá lett a pánik. Nincs ki segítsen ilyenkor rajta, csak az idő.

Egy hónap telt el az incidens óta, de senki sem kereste, senki sem jött őt keresvén. Egymaga volt a nagy üres házban, hol elveszettnek érzi magát. Iseul sem látogatta meg, de talán jobban is tette. A ház romok közt hever, a föld szemétben fekszik, a mosogató tele van piszkosabbnál piszkosabb edényekkel. Nincs kedve kimozdulni, fél, fél, hogy valaki felismeri és újra a poklot kell átélnie. Esténként végre önmaga lehet, a szörnyeteg nagyon csendes, mitől Sehun nagyon is tart. Talán ideje lesz valamit tennie, talán nem keresik őt, talán nem is látták arcát a sötétben.
Nagy nehezen sikerült felkelnie az ágyról, de ahhoz már nem volt ereje, hogy ki is takarítson. Inkább vesz egy nagy zuhant, mi jót fog tenni izmainak. De hiába minden, semmi sem segít terhein, sem a meleg zuhany, sem a bujdosás.
Mikor végzet, csurom vizesen indult meg szobája felé, de akkor a sötétségben egy emberi körvonal rajzolódott ki. 
- Áhh... ki vagy?~ Gyors kezét férfiassága elé emelte.
- Nyugi csak én vagyok az, megszerettem volna nézni, hogy vagy.
- Iseul...te? ~ A lány végignézett a fiún kin semmi sem volt. - Ohh, előbb felveszek valamit.
- Szerintem is, mert nem vagyok kíváncsi..rád. ~ Gyors felkapott egy melegítő alsót, majd egy felsőt.
- Kérsz valamit inni?
- Sehun...hogy néz ki itt minden? Olyan mintha most egy disznóólban állnék. Azonnal rakj rendet.
- Jáá...ez az én házam, és nekem így tetszik, szóval minden úgy marad ahogy én hagytam.
- Oké, oké, de ha nincs kedved takarítani, akkor vegyél fel valakit. Hiszen rengeteg pénzed van.
- Hmm...ez nem is rossz ötlet, oké. Felveszek valakit.
- Frusztráló a viselkedésed. ~ Sehun abbahagyta mit éppen csinált, és a lányra nézett. Ki mérgesen nézett a fiúra. - Más milyen vagy, ez nem te vagy...mi a baj? Még mindig azon a napon rágódsz?  Egy hónap, egy egyetlen kurva hónap telt el, Sehun ébredj már fel.
- Ébren vagyok...de te hogyan reagálnál ha veled történne mindez? Tudod én kedves gyermek voltam, mindenki szeretett, rengetek barátom volt, most...most mi van nekem? Senkim sincs, csak egy kurva házam, és rengetek pénzem, miért még csak egyetlen egy hajszálam se gördült meg. Te? Te boldogan élsz, családanya vagy, van két szerethető gyermeket és egy férjed, ki még ölni is képes lenne érted. Nekem? Mim van? Ha?  Hagyjuk ezt az egészet, egész életembe így kel élnem, és ha még mindig nem fogadtad el...akkor jobban tennéd, ha nem jönnél ide.
- Sehun...ne csináld ezt, mindenkit ellöksz magadtól, ez az egyetlen gondod. Most engem is el akarsz lökni?
- Nem, te vagy a legjobb barátom és támogatóm. Nincs senki másom, csak te, legalább te legyél mellettem. ~ Iseul nagy ölelésbe vonta Sehunt, majd próbálta nyugtatni.
- Soha, soha sem hagylak el, hidd el, de...vegyél fel valakit dolgozni.
- Oké, oké...felveszek. Holnap jöhetnek is a jelentkezők.



Másnap reggel Sehun korán kelt, hogy minden simán menjen a választáson, már nagyon jól tudja, hogy milyen személyzetet szeretne felvenni. Az éjjel megint önmaga volt, és nagyon frusztrálja a dolog, vajon most miért nem jön elő? Talán fél, hogy amit tett következményekkel járt? Persze egyáltalán nem bánja, bárcsak, bárcsak soha többé nem jönne elő, bárcsak élhetne úgy mint most, és talán lehetne családja, egy nővel az oldalán kit mindennél jobban szeretni fog. Megad neki mindent mit kíván, legyen az ház, kocsi, ruha vagy csillag az égről.
A gondolkodás közben megszólalt a csengő, azt jelezve, hogy itt is van az első jelentkező a munkára. Gyors összeszedte magát, majd ajtót nyitott, egy idősebb hölgy volt, nagy mosollyal arcán.
Az idő gyorsan haladt, de eddig senki sem felelt meg az elvárásainak, mindenki képzetlen volt a munkára, neki pedig egy alapos munkaerő kell. Már lassan öt óra, de nem húzhatja az időt, hiszen attól még, hogy eddig nem bukkant elő, ma lehet, hogy éppen előjön. A csengő újra megszólalt, majd kikiabált, hogy nyitva, de akkor Sehun ajkai tátva maradt, szemei a lány arcát fedezte fel. Még soha sem látott hozzáfogható szépséget, pedig nem csak egy nő mellett ébredt már fel életében.
Arca keskeny, szemei tengerkék, ajkai mint a rózsa, telt, csókolni való. Haja éjfekete, mit szívesen érintene minden nap, teste karcsú, keblei hívogatóak, maga a tökély. Sehun pár percig némán ült egy helyben, míg a lány már kínosan érzi magát, megköszörülte torkát, mire Sehun kilépet az állom világból.
- Áhh elnézést, foglaljon helyet, kérem. ~ Intett kezével, majd bólintott és leült vele szembe, a lány átdobta karcsú, hosszú lábát a másikon, min Sehun tekintette újra elidőzött. Nem érti, hogy eme lány, hogyan idézte őt így meg, még senki iránt nem vágyakozott ennyire. Legszívesebben mindent félredobna, és itt helyben magáévá tenné. Gyors megrázta fejét, soha sem gondolta volna, hogy ő maga fog ilyenekre gondolni, nem, nem ő nem olyan mint ő, nem fog olyanná válni mint az a szörnyeteg.
- Uram...kezdhetjük. ~ Sehun a lány arcára pillantott, ki mosolyogva nézett vissza rá.
- Igen...khm, kérhetem a papírjait? ~ A lány a táskájában kezdet el kutakodni, majd átnyújtotta a fiú felé, de hirtelen kezük összeért, és mind ketten bizsergést éreztek, egymásra néztek, de Sehun gyors elfordult és a papírokat kezdte el vizsgálni. - Ohh milyen szép neve van Lee Haneul, talán eget jelent?
- Igen, azt...édesanyám adta még, mert a szemem szerinte olyan mint a kék ég.
- Igen, tényleg...soha, soha sem láttam még kék szemű lányt...Ázsiában. De...nagyon szép.
- Mert félvér vagyok, anyám ázsiai, míg apám angol. De csak anyámmal élek, apám nem tudta elválasztani a munkát a családtól. Így ketten maradtunk.
- Milyen fiatal...három évvel fiatalabb mint én, nagyon...fiatal. Ohh milyen sok tapasztalata van, ez nem semmi. Komolyan a Harvad-on végzet? De...de akkor mit keres itt? Itt személyzetet keresek, maga pedig...túl okos ehhez a munkához.
- Tudom, de sehová nem vettek fel, szerintük ez semmit sem jelent, lehet, hogy ott végeztem, de nem éppen jó jegyekkel. De nekem szükségem van pénzre, nagyon is...szóval ez a munka nekem éppen megfelel, maga nagyon jól fizet.
- Értem...de...fiatal, és én idősebbre gondoltam. ~ Haneul könyörgően nézett Sehun-ra, nagyon megsajnálta, de nincs mellette biztonságban. Jobban tenné, ha nem venné fel, de a tekintetéből leolvasva nagyon kell neki ez a munka, de nem akarja bajba sodorni. - Sajnálom, de nem vehetem fel.
- Mi? Kérem, nagyon kell a munka, kérem uram.
- Sajnálom, tényleg, elhiszem, de nem dolgozhat itt. ~ Haneul hirtelen felállt, majd megfogta táskáját és meghajolt.
- Köszönök mindent, sajnálom, hogy zavartam. Viszlát. ~ A lány megindult a kijárat felé, Sehun szeretet volna mondani neki valamit, de mindez nem sikerült. Egymaga maradt az üres házba, és már most hiányzott neki a lány, pedig csak most ismerte meg. Nagyon sajnálja, de fél, hogy baja esne mellette, és ő olyan törékenynek néz ki.
- Mára végeztünk is, senki sincs ki megfelelne. Talán még ő...áhh mit tegyek? ~ Vedd fel. Sehun körbepillantott a hang tulajdonosát keresvén, de sehol sem lát idegent. Megrázta fejét. - Hallucinálok. ~ Dehogy.- Ki az? Tényleg kezdek megörülni. ~ Sehun megindult a fürdő felé, de akkor éles fájdalom hasított elméjébe. A földre rogyott, majd kiáltva tépte haját, nagyon jól tudja, hogy most épen mi is történik vele.
- Haha...végre szabad vagyok, már azt hittem nem kapok erőre. Hmm milyen jó ez a friss illat, érzem a nőstény szagát, hmm milyen finom, és édes. Érzem a lüktető ért, ahogy egyre gyorsabban pumpálja az adrenalint. Kedves, meg kell, hogy ismerjelek. Haha. ~ Ahogy kimondta, valaki többször csengetett, majd verte az ajtót. - Istenem, ki lehet az? ~ Sehun feltépte az ajtót, de a látvány lesokkolta.
- Uram...felkel vennie mindenképp. Nem szokásom a könyörgés, de ha kell rossz kislány leszek. ~ Sehun az ajtófélfának támaszkodott, és karját összefűzte mellkasa előtt.
- Hmm...jó illatod van kedves. Gyere beljebb szépségem. ~ Sehun elmosolyogta magát, mitől a lánynak borsozni kezdet az egész teste.